Reggeli Sajtófigyelő, 2010. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-03-03
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 03.03 . 5 közölte, kétszeresére növelnék az üzletláncok élelmiszerbiztonságg al kapcsolatos törvén yszegés esetén járó szankciókat (Paraméter.sk) Angyal Béla érdekében törvényt módosítottak – A parlament törvényt módosított annak érdekében, hogy Angyal Béla mandátuma lejárta után is funkciójában maradhasso n a Közbeszerzési Hivatal élén. " A hivatal hallgat a tendereikről, azért szeretnék ha Angyal a helyén maradna " - vélekedett Stanislav Janiš (Paraméter.sk) Nem kell a magyar állam pénze a nyelvtörvény lehetséges kárvallotjainak? – A Paraméter ankétjából kiderült, hogy a válaszadók teljesen szükségtelennek tartanak bármiféle nyelvtörvény miatti jogsegélyt (Pa raméter.sk) Szegedi Csanád kijelentésével foglalkozik a parlament – A szlovák parlament foglalkozni fog Szegedi Csanád Jobbikképviselő mondataival, aki azt javasolta az EPben, hogy Szlovákia szá mára mutassák fel a sárga lapot ( Paraméter.sk ) Pozsony: törvénybe foglalt hazafiasság – A hazafiasságot erősíteni hivatott törvényt fogadott el tegnap a szlovák parlament. Az új jogszabály előírásai szerint a jövőben a szlovákiai iskolák valamennyi osztályában ki kell majd függeszteni a szlovák zászlót, az állami címert, az alkotmány bevezetőjét, valamint a szlovák himnusz szövegét. A himnuszt hétfő regg elente le is játsszák a diákoknak, s elhangzik minden hivatalos sportrendezvény kezdetén is. (ÚMSZ) Megszűnés veszélyezteti az Air Slovakiát – A SkyEurope és a Seagle Air után közel került a megszűnéshez az Air Slovakia is: a szlo vák közlekedési tárca kedden bejelentette, hogy ideiglenesen megvonják a működési engedélyt a főként charterrepülésekre szakosodott légitársaságtól, mivel a kért határidőre nem tudta a pénzügyi helyzetét igazoló dokumentumokat bemutatni. (Transindex, MTI) U KRAJNA Janukovics: mindent megteszek az európai integráció érdekében – Viktor Janukovics azt ígéri, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy Ukrajna hatékonyan integrálódjon az Európai Unióba. Erről a BBCnek adott interjú jában beszélt az ország államfője. „ Ebben van a fő különbség az én politikám, illetve elődeim politikája között. Ez utóbbiak sok mindent mondtak, de gyakorlatilag semmit sem tettek. Az utóbbi öt év folyamán rosszabb lett az emberek élete, hanyatlott a gazd aság. Az emberek pedig európai integrációként fogták fel ezt a folyamatot ” — mondta Ukrajna államelnöke. „ Azaz, negatívumot kaptunk e politikától. Én jobbra szeretném fordítani a helyzetet ” — tette hozzá ( www.umdsz.uz .ua /Ukrajinszka Pravda/2010.03.02. ) Szétesett az ukrán kormány – Megszűnt az ukrán kormánykoalíció, új azonban nincsen helyette. Így a februári elnökválasztásokon Viktor Janukoviccsal szemben alulmaradt Julia Timosenko egyelőre kormányfői székében marad. Az államfői tisztségébe múlt héten beiktatott Janukovics mögött ál ló Régiók Pártjának (PR) harminc napja van, hogy új kormánykoalíciót hozzon létre, ha nem sikerül, új - ezúttal parlamenti válas ztásokat kell kiírni Ukrajnában (Nsz) Mit hozhat az új államfő? – Sólyom László magyar köztársasági elnök Viktor Janukoviccsal folytatott tárgyalása után kifejtette: részletesen elemezték a kárpátaljai magyar iskolaügyet, valamint szó volt az emelt szintű érettségiről, és ukrán kollégája