Reggeli Sajtófigyelő, 2010. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-03-20
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 03.20 . 31 vesznek az önkormányzat munkájában, konferenciákon tartanak tudományos előadásokat. Aktívan részt vesznek a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége munkájában, amelyet 1998ban hoztunk létre. A Magyar Tannyelvű Humán- és Természettudományi Kar hallgatói részt vállalnak a társadalmi munkákban. Jól felszerelt szaktantárgyi és szépirodalmi könyvtárral, illetve fizikai labora tóriummal rendelkezünk. A karon hallgatói futball- és röplabdacsapat van. Érdekes és tartalmas tanulmányi és társadalmi élet folyik. A dékáni hivatal, a kar szakszervezete hallgatóink többsége számára diákszállót biztosít. Ukrajnában minden felsőoktatási t anintézetben csak és kizárólag az Országos Tudásfelmérő Központ által kiadott minőségi bizonylat (szertifikát) alapján lehet felvételt nyerni, melyben a választott tantárgyakból elért pontszám nem lehet kevesebb 124nél. Újdonság, hogy a szertifikátok pont jaihoz az idén hozzáadják a középiskolai érettségi bizonyítvány átlagát is. Az emelt szintű megmérettetésre március 31ig kell az iratokat benyújtani, mert anélkül nem lehet jelentkezni a felsőoktatási intézményekbe. Amint a táblázatból kitűnik, aki a magy ar filológiára, a történelemre, illetve matematikára és fizikára szeretne felvételt nyerni, kötelező vizsgát kell tennie: az ukrán nyelv és irodalom tantárgyból, valamint Ukrajna történelméből, illetve matematikából. Harmadik vizsgaként választani lehet pé ldául az idegen nyelv, a földrajz vagy a fizika között. Kedves érettségiző fiatalok, Kárpátalja közép- vagy szakközépiskolát végzett ifjai! Szeretettel várunk benneteket az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Karára! Előttetek a lehetőség, hogy egyetemünkön a l egmagasabb fokozatú diplomát szerezzétek meg! Lizanec Péter professzor, a Magyar Tannyelvű Humán- és Természettudományi Kar dékánja vissza Utoljára tüntettek ki a szocialisták Kárpátalja • 2010.03.19. Ünnepi fogadást tartott ak március 15e, nemzeti ünnepünk alkalmából a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusán március12én, pénteken. A kárpátaljai magyar közéleti személyiségek, egyházi vezetők és művészek részvételével megrendezett eseményen magyar állami kitüntetéseket nyúj tottak át. Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke a kárpátaljai magyarság fennmaradása, identitása megőrzése érdekében végzett munkája és karitatív tevékenysége elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztje kit üntetést vehette át Sziklavári Vilmos ungvári főkonzultól. Petei Judit, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője, a Mikaland Vegyesvállalat igazgatója Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült, amelyet a kitüntetett ugyancsak Sziklavári Vilmostól vehetett át. Bacskai József, a beregszászi magyar konzulátus főkonzulja adta át László Károlynak, a Técsői Református Líceum lelkészigazgatójának, a técsői református egyházközség lelkészének a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetést. A kitüntetések odaítéléséről szóló rendeleteket ugyan Sólyom László magyar köztársasági elnök írja alá, ám az aktuális kormányzat, esetünkben tehát a szocialista kormány előterjesztése alapján teszi – ezt Petei Judit (Mi Ukrajnánk – Népi Önvédelem – NU – NSZ) kitüntetésével kapcsolatban hangoztatták lapunknak kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezetek képviselői. Mint rámutatnak, miután korábban Bíró Erzsébet (ugyancsak NU – NSZ) is magyar állami kitüntetésben részesült, a budapesti szocialista kormányzat immár mindkét olyan magyar származású kárpátaljai megyei tanácsi képviselőt kitüntette, aki nem valamelyik magyar szervezet jelöltjeként került a megyei önkormányzatba. Közismert, hogy az ukrajnai pártok a magyar szavazatok megszerzésére számítva szerepeltetnek választási listáikon magyar jelölteket, általában eredménnyel. Ily módon a szocialista kormányzat szóban forgó kitüntetései azt a fajta politikai magatartást jutalmazzák, amely gyakorlatilag ellentétes a kárpátaljai magyarság érdekeivel, hangoztatják forr ásaink. vissza Lehetne még egy rúgással több? Hét Nap • 2010.03.17. Főszerkesztőnk legutóbbi, magyar nemzeti tanácsos szereplése után hatalmas, főleg féligazságokból és helyenként még valamiféle megmagyarázhatatlan gyűl öletből is összeálló lavina zúdult a Hét Nap (és nem 7 Nap, ahogyan egyes megnyilatkozók írják -- megjegyzem, ha valamit bírálunk, legalább a becses nevét illene tudni!) szerkesztőségére és újságíróira. A különböző internetes portálokon hozzászólók a törté nteket jó alkalomnak tartották, hogy a lap első emberén kívül rúgjanak egyet a hetilapba és az ott dolgozókba is. Még akkor is, ha Dudás