Reggeli Sajtófigyelő, 2010. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-03-20
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 03.20 . 25 – A fekete márciussal kapcsolatban azóta is létezik egy magyar és egy román igazság. A román változatban kulcsszerepe van annak a magyarázatnak, hogy a konfliktust a február 10i gyertyás menet robbantotta ki, mivel a románság megijedt a magyar tömegtől. De ha már januárban szisztematikusan zajlott az uszítás, akkor ez a változat nem állja meg a helyét. – Főleg a nem erdélyi származású románság számára volt megdöbbentő, hogy a magyarok rendkívül szervezetten léptek fel , hogy az RMDSZ nagyon gyorsan, jelentős taglétszámmal me gszerveződött. Úgy gondolták: a szervezet illegálisan korábban is létezett. A Pro Europa Ligában elemeztük, hogy a gyertyás menet szervezettsége, némasága révén erősen hatott, és jól jött azoknak, akik már azelőtt is a „magyar veszéllyel” riogatták a román közösséget. Azt sulykolták a román lakosságba, hogy baj van, mert a hadsereg stigmatizálódott, hiszen részt vett a forradalom elnyomásában, az állambiztonsági szervek nem léteznek, a határok nyitottakká váltak, tehát veszélyérzetet keltettek az emberekben . A magyarság nem vette észre, hogy egyes gesztusait nagyon jól lehet manipulálni. A gyertyás menet magyar résztvevői egyénenként azt akarták sugallni a többségnek a felvonulással, hogy „mi gyengébbek vagyunk, szükségünk van a segítségetekre a kultúránk me góvása érdekében”. De a hatalmas, kompakt tömeg üzenete nem ekként jutott el a többséghez. – Közismert az az elmélet, miszerint a Szekuritáté újraalakítása volt a vásárhelyi események kirobbantásának fő célja. Vagyis hogy álláshoz, fizetéshez jussanak a b elügyisek. De vajon létezette egy Koszovótípusú forgatókönyv, vagy inkább az ettől való félelem sürgette az ország akkori vezetőit, hogy talpra állítsák, működésbe hozzák az állambiztonsági szerveket, a titkosszolgálatot? – Valamennyi államnak bármilyen helyzetben szüksége van a biztonsági szervekre, és a vásárhelyi események mindenképpen legitimizálták az új titkosszolgálatot. Szerintem a belügyi szerveknek főként az nem tetszett azokban a napokban, hogy a forradalmi hevület mennyire közel hozta egymásho z az erdélyi magyar és román közösséget, hogy hirtelen egymásra találtak. Ez hosszú távon erdélyi autonomista törekvésekhez vezethetett volna. Sikerének akkor lett volna komoly esélye, ha mind a magyarok, mind a románok óhajtották volna az autonómiát. Szer intem, és sok más értelmiségi szerint főként ezért hoztak létre törésvonalat a két etnikum között. – A márciusi eseményekről rengeteget írtunk, beszéltünk, de a lényeg mintha mégis rejtve maradt volna. A közvélemény ma is arra kíváncsi, hogy kik tehetők f elelőssé a pogrom kialakulásáért. Ön kiket nevezne meg? – Talán egy évvel az események után találkoztam a Temesvár Társaság két egykori vezetőjével, George Şerbannal és Vasile Popovicicsal, akik 1990. március 19én Ion Iliescunál voltak megbeszélésen, mer t a Temesvári Kiáltványban is volt egy pont, ami az ország regionalizálására vonatkozott. Ezért hivatták őket. Ők mesélték nekem, hogy a kabinetfőnöke óránként tájékoztatta Iliescut a vásárhelyi eseményekről. Iliescu nagyon jól tudta, hogy ide várják, mégs em volt hajlandó eljönni. De nemcsak Ion Iliescu és a Nemzeti Megmentési Front ítélte el a magyarokat, hanem a Parasztpárt (PNŢCD) vezetősége is. Szintén felelős a belügyminisztérium akkori vezetősége. Vásárhely nem nagy város, a hadsereg helyi hírszerző s zolgálata meg tudta volna akadályozni az öszszecsapást. Meg kell állapítanunk, hogy a titkosszolgálat azokban a napokban is jól működött, hiszen a román falvakban mindenütt megvoltak azok az emberek, akik meghúzták a harangokat, értesítették a lakosságot a rról, hogy Vásárhelyre kell utazni. Mobiltelefonok akkor nem léteztek, de működött az emberi hálózat. – Ön bizonyos szempontból kisebbségi, hiszen a görög katolikus egyház híve, ugyanakkor anyanyelvi szinten beszél magyarul, otthon van a magyar kultúrában . Mennyire magyar a családja? – Édesanyám egyik nagyapja, azaz a dédnagyapám római katolikus vallású magyar ember volt. – Román nemzetiségű értelmiségiként az elmúlt húsz év alatt a legkövetkezetesebben kiállt a magyarság jogaiért. Mennyire ítélte el ezér t a román társadalom? Mi volt a legkeményebb támadás, ami emiatt érte? – Otthon olyan nevelést kaptam, amely a kisebbségek melletti kiállásra késztet. Édesapám családjában memorandisták is voltak, a dédapám testvérének, Aurel Suciunak a neve szerepel a Fun arféle kolozsvári emlékmű névsorában. A románok annak idején szintén emberi jogaikért szálltak síkra. Olasz nyelvre a híres görög katolikus bíboros, Alexandru Todea oktatott. Tőle is sokat tanultam a bátorságról, és arról, hogy valamennyi elnyomottal mind enképpen szolidarizálni kell. Orvos szüleim mindkét nyelven beszéltek, a férjem magyar nemzetiségű. Ugyanakkor az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem magamtól álltam ki a barikádra. 1990ben a tanárok egyik vásárhelyi összejövetelén elmondtam a véleményemet , és ezután egy tévés – ha jól emlékszem, Farkas Istvánnak hívták – készített velem egy interjút, ami bekerült a bukaresti tévé adásába, éppen január 28án, amikor Bukarestben nagy felfordulás volt, és mindenki a készülékek előtt ült. Rengetegen látták az interjút, így egy csapásra közismert lettem. Később számomra a legfájdalmasabb az volt, hogy az a nép, amelyhez tartozom,
