Reggeli Sajtófigyelő, 2010. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-03-20
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 03.20 . 3 Ellenforradalmi kísérlet is volt a fekete március – állítja Markó Béla – „ A húsz évvel ezelőtti maros vásárhelyi véres március nem csupán egy magyarellenes pogrom tervének a része volt, hanem ellenforradalmi kísérlet is, amelynek az volt a célja, hogy leállítsák mindazt, ami Romániában 1989 decembere után megindult ” – mondta az MTInek pénte ken Marosvásárh elyen Markó Béla (Szabadság) Smaranda Enache: „ Megbélyegzett ember, nemzetáruló lettem ” – interjú – " A belügyi szerveknek főként az nem tetszett azokban a napokban, hogy a forradalmi hevület mennyire közel hozta egymáshoz az erdélyi magyar és román közösséget, hogy hirtelen egymásra találtak. Ez hosszú távon erdélyi autonomista törekvésekhez vezethetett v olna. Sikerének akkor lett volna komoly esélye, ha mind a magyarok, mind a románok óhajtották volna az autonómiát. Szerintem, és sok más értelmiségi szerint főként ezért hoztak létre törésvonalat a két etnikum között. " (Krónika) Markó: 1990 márciusában polgárháború is kitörhetett volna – „ Az RMDSZszel nem konzultáltak az 1990 márciusi, marosvásárhelyi események 20 évfordulóján tartott rendezvényekről, a szövetség külön rendezvénysorozattal emlékezik a Fekete márciusra ” – jelente tte ki pénteken Markó Béla . Az RMDSZ elnöke szerint a húsz évvel ezelőtti események pol gárháborúba torkollhattak volna (Krónika) Blaga: az egységes román nemzetállamban a román a hivatalos nyelv! – „ A román a hivatalos nyelv az egységes román nemzetállamban! ” - fejtegette pénteken, Nagyváradon Vasile Blaga . A belügyminiszter a Székely Önkormányzati Nagygyűlés múlt heti ülésére reagált, ahol a jelenlevők a magyar nyelv hivatalossá tétel ét kérték (Krónika) Csökkent a lakosság száma – 2010 januárjában az előző hónaphoz viszonyítva 6382vel csökkent a lakosság száma, tájékoztatott pénteken az Országos Statis z tikai Intézet (INS). Januárban 17 327 gyerek született 129el több mint 2009 decemberében (Nyugati J elen) S ZERBIA Megtizedelődtek a pártok – A vajdasági magyar pártok újrajegyzése sikeres volt – A bejegyzett pártoknak több mint fele kisebbségi előjelű – A pártok újrajegyzése tavaly július 23án kezdődött, és péntekig 60 pá rt került bejegyzésre, míg további 20 párt bejegyzése folyamatban van. Az újrajegyzéshez szükséges kérelem átadásának határideje 2010. január 23a volt. A közel 600 politikai párt közül csupán 80 adta át határidőre a bejegyzési kérelmet, tudtuk meg Nikica Vukadintól , az önkormányzati és közigazga tási minisztérium munkatársától (Magyar Szó) Közös küzdelem a biztonságért – Egeresi Sándor: Adják meg a lehetőséget a nemzeti közösségek tagjainak az érvényesüléshez – A közelmúltban ülé sezett a Vajdasági Biztonsági Tanács. A tanács tagjai háromórás vitát követően 14 pontban fogalmazták meg a záradékot a szükséges tennivalókról biztonságunk érdekében, s ezt minden illetékes szervhez eljuttatták, bízva abban, hogy állásfoglalásuknak mihama rabb kézzelfogható eredménye lesz. Egeresi Sándort , a tanács elnökét kértük meg, hogy foglalja össze a Magyar Szónak, mi mindenről döntött a Vajdasági Biztonsági Tanács a