Reggeli Sajtófigyelő, 2010. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-03-02
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 03.02 . 27 Na drágszíj Reggeli Újság 20100302 Még mindig fülemben csengenek az elnökválasztást megelőző kampányblöffök. Közigazgatási, gazdasági, tanügyi stb. reformokról szónokoltak a szavazatvadászok. Az ígérgetések közül egyik kedvencem a mezőgazdasággal kapcsol atos. A volt és jelenlegi államfő nyolcvan millió embernek szándékozott élelmiszert termelni és előállítani. Ellenfele, Geoană (azóta leváltott szocdemelnök) erre az ígéretre is rálicitált, ő már nyolcvan millió románnak termelt! Ettől fellelkesedtem, hisz az alig húsz milliónyi többségi ezt a mennyiséget úgysem tudja elfogyasztani, következésképp: nekünk, egymillió négyszázezernyi magyarnak bőven marad belőle! Az azóta eltelt időszak gyakorlata homlokegyenest mást tükröz: folytatódik a kajaimport és a gazd ák megnyomorítása, számos állami támogatást megvonva tőlük. Az RMDSZszel feldíszített Bockormány ténykedése kísértetiesen analóg a GyurcsányBajnaiféle álbaloldali, „szakértői” hatalom politikájával: a „reformok” kizárólag megszorításokat, elvonásokat, lakossági tehernöveléseket jelentenek, és nem körvonalazódnak még a rövid távú gazdaságélénkítő intézkedések sem. A nadrágszíjhúzás bajnokai külhoni pénzintézetektől felvett kölcsönökből tömködik be ideigóráig a réseket, felelőtlenül eladósítva még déduno káinkat is. A gazdaságitársadalmi válságért az elmúlt húsz év politikai elitjét (beleértve a sündörgő RMDSZt is!) egyformán terheli a felelősség. Mert miközben az uniós mákonnyal kecsegtették a népet, a nép javait elkótyavetyélték, kiszolgáltatták. Oda j utott a Balkán eme fertálya, hogy egy alapvetően agrárállamnak nincs versenyképes mezőgazdasága! Iparát jórészt a betelepített, különböző kedvezményekben részesülő és profitjukat külföldre menekítő multinacionális rabszolgatartó cégek jelentik, amelyek éhb érért nyúznak le két bőrt a román állampolgárokról Romániában. Kíváncsi volnék, ki dolgozna nekik gyakran napi két váltásban, hétvégeken és ünnepnapokon havi százszázötven euróért NyugatEurópában?! Nyugodt lelkiismerettel, uniós felsőbbrendűséggel zsákmá nyolják ki e térség népét. Tehetik, mert a korrupt politikai hatalom rábólint; mert a hatalommal lepaktáló fantomszakszervezetek nem a munkavállalók érdekeit képviselik; mert uniós képviseletünk ez ügyben mélyen hallgat. Talán mert szembesültek az immár tö rténelmi ténnyel: az óceánparti, uniót alapító államok, miután elvesztették a nagy vizen túli gyarmataikat, elhatározták, a kontinens belseje felé gyarmatosítanak, bekebelezve a gazdaságilag legyengült, öntudatlan lakossággal bíró volt szocialista tábort o lcsó munkaerőt és a piacot biztosítandó maguknak, élelmiszerhulladéklerakóvá alakítva a félgyarmatokat, melyeknek léte a nemzetközi pénzintézetektől függ. Arról sem beszél a politikai elit, hogy három millió potenciális honi munkaerő külföldön keresi bold ogulását, nyugati országok államkasszáját gazdagítva. Csak Spanyolországban 3,2 milliárd eurót fizettek be honfitársaink az államkasszába. Ez a jelentős összeg akár hiányként is felfogható, hisz nem hazájukban adóztak és fizették a különböző járulékokat (n yugdíjalap, egészségbiztosítás stb.). A politikai pártok és párton kívüli politikusok nagymérvű szociális érzéketlenségről tesznek tanúbizonyságot. Azok is, amelyek/akik a hatalmat gyakorolják, és azok is, amelyek/akik hallgatnak. A autonómialufikat erege tő tulipánosok és fenyőfások rá kellene már döbbenjenek: magyarjaink esznek, ruházkodnak, fűtenek, adóznak, gyermekeket nevelnek, iskoláztatnak. S ha már a gyermekekről, a jövő zálogairól ejtünk szót, ellenük is készül a hatalmi merénylet. A családi pótlé kkal (gyermekpénzzel) kapcsolatos törvénytervezettől kinyílik a nem létező bicska is minden felelősségteljes családos zsebében: az egyébként is alamizsnának is számító összeget „rászorulásos” alapon juttatná az állam. Meggyőződésem, hogy egy pedagógusi jöv edelem vagy egy cipőgyári „kajabonos” rabszolganő havi bére már törli a családot a „rászorulók” sorából! Míg számos, nem adózó, a közterhekhez vajmi kevéssel vagy egyáltalán hozzá nem járuló, kimutatható jövedelemmel nem rendelkező gazdag ügyeskedők utódai jogosultak lesznek a családi pótlékra. Miközben népességfogyásra és nemzetsorvadásra panaszkodnak megélhetési politikusaink, egy ilyen törvény életbeléptetésével csak újabb csapást mérnek majd a családokra, csökkentve a gyermekvállalási kedvet. Minden ant iszociális intézkedésbe előbbutóbb belerázódik a birkatürelmű nép. Beletörődik, hogy a saját avas nadrágszíját egy idő után már nem a derekán húzgálják, hanem a nyakán. Megadóan azt sem bánja már, ha kedvenc, általa bepecsételt „érdekvédői” is rántanak ra jta egyetegyet, és azt is elfelejtette, hogy valaha a nadrágszíjat fenekelésre is használták, no meg borotvafenésre... vissza Pataki István