Reggeli Sajtófigyelő, 2010. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-03-17
MeH Nemzetpolit ikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 09.18 . 31 Lucia Szabová, a szlovák Greenpeace szóvivője közölte, a k eddi napon mindkét fél feltárhatja bizonyítékait, a bizottság pedig mintegy három hónap múlva hozza meg döntését. A bizottság ülésén Szlovákiát egy széleskörű delegáció képviseli, amelynek tagjai közt vannak az atomfelügyelet, a Szlovák Villamosművek, a kö rnyezetvédelmi minisztérium képviselői, valamint a Mohi környékén fekvő települések polgármesterei. Az Aarhusi bizottság háromhavonta ülésezik, és csak néhány benyújtot panasszal foglalkozik egyszerre. A szóvivő közlése szerint csak azok a panaszok kerül nek elé, amelyek relevánsak és fennáll a gyanúja, hogy nemzetközi egyezményt sértenek. A bizottság döntése kötelező érvényű, a legnagyobb nemzetközi jelentőséggel bír, és az is előfordulhat, hogy kötelezik Szlovákiát, hogy az egész engedélyezési folyamatot kezdje elölről. Legrosszabb esetben pedig még az is előfordulhat, hogy az Európai Bíróságra nyújtanak be panaszt Szlovákiával szemben, amelyet csak más EUtagállam, vagy az Európai Bizottság tehet meg. Sme.sk/para vissza Ké szítette: Agyagási Edit * a Figyelőben előforduló rövidítések: - Nsz = Népszabadság - MN = Magyar Nemzet - MH = Magyar Hírlap - Nszv = Népszava - MaNcs = Magyar Narancs - ÉS = Élet és Irodalom - VH = Vasárnap Reggel - Vg = Világgazdaság - Ng = Napi Gazdaság - ÚMSZ = Új Magyar Szó (Bukarest) - KISZo = Kárpáti Igaz Szó - ÚMKÚ = Új Magyar Képes Újság (Eszék) -