Reggeli Sajtófigyelő, 2010. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-03-17
MeH Nemzetpolit ikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 09.18 . 27 az egyenlő bánásmód, a diszkrimináció mentesség, a szubszidiaritás és az önkormányzatiság elvei együttesen mennyivel több fogódzót biztosítanak a nemzetiségi eyenjogúság megteremtéséhez, mint a kisebbségi politika és jogfilozófia keretei. Ez akár az t is jelentheti, hogy a 21. század integrált Európájában a kisebbségi paradigma érvényesége megszűnhet. Hiszen bajosan lehet egyenlőnek lenni az Unión belül úgy, hogy a gyorsan integrálódó térben bizonyos emberek csak azért, mert más nyelvet beszélnek, kev esebb joggal rendelkeznek. A kokárda színeinek jelentése – az erő, a hűség és a remény - mit üzen ma az egyetemi hallgatók, a mai fiatalok számára? Milyen üzenetet tart fontosnak megfogalmazni ezzel kapcsolatban? Európában érezetően születőben van egy ú j nemzeteszmény. A 19. századi nemzet ideáljai a fiatalok számára már távoliak, romantikusak, nehezen megélhetőek. Ők nem meghalni akarnak a hazáért, hanem ők olyan hazában akarnak élni, amelyet szeretni lehet, ahol boldogok és szabadok. Ezért szerintem sz ámukra nagyon fontos az, hogy a 21. század eleji európai nemzetek – köztük a magyar is – önként vállalható értékek mentén szerveződő közösségek legyenek. Azt, hogy a fiatalokat ma milyen értékek tudják megmozgatni, valószínűleg nekik kell kitalálniuk, de e bben nekünk is komoly felelősségünk van. Ilyen értelemben azt gondolom, hogy 1848nak egyik lehetséges további üzenete, hogy a nemzetet, a nemzeti közösség működési rendjét minden nagy változás során, minden évszázadban újra kell teremteni. Ön már számos március 15ét megélt, részben Magyarországon, részben viszont itthon, Szlovákia magyar lakta területein. Miben más az ünnep Magyarországon, illetve itthon, a szlovákiai magyar közösségekben? Itthon mindig nagyobb szükség van a hitre, az érzelmi azonosulá sra a magyar történelemmel, amely időnként még a nyelvismeret hiányát is pótolni tudja. Tulajdonképpen a történelem, a történelmi tapasztalás, a megélt történelem, történelmi élményeink jobban össze tudnak fogni bennünket időnként, mint a nyelvünk. Ezzel e gyütt mindannyian érzékelhetjük, egy nap, bármilyen szép ünnep is ez a nap, kevés ahhoz, hogy saját itthoni közösségünkkel való azonosulásunkban megerősödjünk. Ezzel csak azt szeretném jelezni, hogy az ünnepnapoknál is fontosabbak hétköznapjaink. Mindennap i döntéseinkben, az iskolaválasztástól az otthoni, környezeti nyelvválasztásunkig, adónk két százalékának a felajánlásától, magyországi vagy éppen szlovák barátaink, munkatársaink reális tájékoztatásában, valójában mi naponta népszavazunk, s naponta írjuk saját közösségünk történelmét. Jól és rosszul, tudatosan és öntudatlanul. Itt, Királyhelmecen nagyon tisztességes, szép ünnepnek lehettünk mindannyian a részesei. Azok a tanulók, azok a fiatalok, akik itt részt vettek, ezt a történelmi felelősséget talán á térezhették. A komáromi egyetemen is azt tapasztalom, hogy diákjaink túlnyomó többsége tisztában van azzal, hogy a történelem minden nap folytatódik, s bennünket, 21. század eleji magyarokat nem a 19. századhoz való viszonyunk, hanem mindennapi tetteink és gondolataink alapján fog az utókor megítélni. A mai fiatalok számára 1848 márciusa még inkább történelem, mint a mi generációnk számára. Ezért nagyon fontos az, hogy 48’ értelmezésében megtaláljuk a számunkra legfontosabb pontokat. Például érdemes lenne jobban tudatosítanunk a középeurópai nemzetek együttélésének alakításában betöltött szerepünket. Mert hiszen ez az együttélés éppen 1848 táján vált irgalmatlanul összetetté és bonyolulttá. Az Ön által megélt március 15ék közül vane olyan, amely nagyob b nyomot hagyott Önben, mint az összes többi? Vane olyan élménye, amelyiket szívesen kiemelné? Soksok szép március 15énk volt Pozsonyban a Petőfiszobornál, ahol az 1970es, 1980as években szigorú rendőri felőgyelet mellet, jeges tavaszokon egyszer cs ak kiderült, hogy sokan vagyunk Pozsonyban magyarok. Ez mindig önmagában is nagyon nagy élmény volt, kivált, ha Pestről is átjöttek velünk ünnepelni a bölcsészek, vagy később a Rákóczi Szövetség által Magyarországról küldött diákok Legszebb március 15ém a z 1989es pesti ünnepnap volt, amikor a korábbi évek szorongató élményei után, mert akkor azt láttuk és rövid ideig azt hittük, hogy a történelem megismételhető. A történelem persze sohasem ismételhető meg. A Cserhalmi György által akkor és ott felolvasott 1989. évi 12 pont mégis az 1848ashoz hasonlóan betöltötte a forgatókönyv szerepét. Királyhelmecen tartott előadásában a korabeli nemzetiségi politika hibáira utalva említette, hogy „pl. Kassán és a Pozsonyban élő magyarságnak szinte semmilyen nyelvi jo ga nincsen, mert a felvidéki magyar kultúra szempontjából továbbra is meghatározóan fontos két városban nem éri el a magyarság aránya a 20 százalékot”. Elégségesnek tartjae a kisebbségi nyelvek hivatali használatára vonatkozó – jelenleg hatályos - 20 szá zalékos küszöböt? Minden megszorítás, minden százalékos megkötés adminisztratív eszköz. Természetesen egy liberális állam nem százalékokban méri a nyelvi jogokat. Szabályoknak azonban lenniük kell, ezek azonban figyelembe kellene, hogy vegyék a helyi adot tságokat. Úgy érzem, hogy Szlovákiában lehetne kompromisszumot kötni. Olyan helyi,
