Reggeli Sajtófigyelő, 2010. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-03-02
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 03.02 . 10 képviselőházban a kormánykoalíciót támogatók száma már ötvenöttel meghaladja az egyszerű parlamenti többséget. vissza „Igaz és szent a boszniai szerbek ügye” Radovan Karadzsics ártatlannak vallotta magát – A vád szerint a volt pszichiáter a népirtás „építőmestere Soha fel sem merült a szándék, sem a gondolat, sem a terv a muszlimok és horvátok kiűzésére – mon dta védőbeszédében Karadzsics egykori boszniai szerb vezető. Munkatársunktól| Népszabadság| 2010. március 2. | Igaznak és szentnek nevezte a boszniai szerbek ügyét Radovan Karadzsics, a háborús bűnökkel, népirtással vádolt egykori boszniai szerb vezető, a ki tegnap Hágában ártatlannak vallotta magát. A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék előtt a 64 éves Karadzsics a vádirat ismertetésekor még megtagadta a jelenlétet, és kérte a tárgyalás elhalasztását. Három hónap szünet után hétfőn újabb tárgyalást tartottak. A vádlott ezúttal megjelent bírái előtt, és védekezésében azt állította, „soha fel sem merült a szándék – sem a gondolat, de még kevésbe a terv – a muszlimok és horvátok kiűzésére” a boszniai szerbek ál tal kikiáltott köztársaság területéről. Szerinte a boszniai szerbek csak szerették volna egyben tartani Jugoszláviát. Jugoszlávia szétrombolásáért elsősorban Németországot tette felelőssé. „Nem magamat, a halandót akarom védeni, hanem egy kis boszniaherce goviai nemzet nagyságát, mely az elmúlt 500 évben rengeteget szenvedett” – közölte. Elárulta: bizonyítékai is vannak, többek közt arra is, hogy a szarajevói piacot ért támadás 1994ben – melyben hetvenen haltak meg – megrendezett volt. Elítélte a nyugati sa jtót is, mely szerinte ezt mind kritikátlanul tálalta. A vád szerint az 1992től 1995ig tartó boszniai háborúban az egykori pszichiáter Karadzsics volt a háborús bűnök, etnikai tisztogatások és népirtás „építőmestere”. Ő tervelte ki a bűncselekményeket, ő alakította ki az ennek megfelelő politikát, és ő felügyelte a cselekményeket elkövető fegyveres erőket. A népirtással, népirtásra való összeesküvéssel, valamint emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolt Karadzsicsra akár életfogytig szóló szabadságvesz tés is várhat. A vádirat 11 pontban öszszegzi a terhére rótt cselekményeket, így a srebrenicai mészárlást és a Szarajevó ellen 44 hónapon át tartó tüzérségi támadássorozatot. A vád összesen 407 tanút kíván megidézni. Karadzsics tegnap cinikus retorikai kér dést is feltett beszéde során: „Hogyan várjuk el, hogy a szerbek és a muszlimok békében éljenek egymás mellett, ha a muszlimok azt hiszik, mindezt a szerbek tették velük?” Karadzsics élesen bírálta a 90es évek elejének muszlim bosnyák vezetőit, akik szer inte provokálták a szerbeket. Közölte: a boszniai muszlimokat „sötét erők” vezérelték, amit majd a tárgyalás mai folytatásán hajlandó csak kifejteni. Karadzsics szerint a muszlimok ma is a hatalom kizárólagos birtokosai akarnak lenni Boszniában. Karadzsics nyolcfős védői csapata szerint az egykori vezető azt is elmondja majd, miért voltak Szarajevó és Srebrenica legitim katonai célpontok, és hogy az ENSZkatonák valójában nem voltak semlegesek. Eközben államcsőd fenyeget BoszniaHercegovinában. A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a kölcsönökhöz feltételül szabta, hogy csökkenteni kell a veteránoknak járó pénzeket. Hercegovinában ugyanis a költségvetés csaknem negyven százalékát veteránok és családjaik kapják meg különböző járulékok formájában. A ve teránok tüntetéssel fenyegetőztek, ha az országrész vezetése megnyirbálja a pénzüket. Karadzsicsot bűnszervezetben való részvétellel gyanúsítják. Társai: Momcilo Krajisnik, a szeparatista boszniai szerb parlament elnöke húszéves börtönbüntetését tölti az Egyesült Királyságban, Szlobodan Milosevics 2006ban halt meg Hágában, Biljana Plavsicsot, a boszniai Szerb Köztársaság (RS) egykori elnökét tavaly ősszel helyezték feltételesen szabadlábra, Nikola Koljevic, a boszniai szerb nacionalisták egyik vezére a há ború után öngyilkosságot követett el, Momcilo Mandicot, az RS egykori igazságügyminiszterét felmentette a szarajevói bíróság. Jovica Stanisics, az Állambiztonsági Szolgálatok egykori vezetője, Mico Stanisic, az RS belügyminisztere, Franko Simatovics, a sze rb titkosszolgálat vezetője, és Vojislav Seselj szerb nacionalista politikus ellen még mindig folynak az eljárások Hágában. vissza