Reggeli Sajtófigyelő, 2010. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-03-10
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 03.10 . 46 tegnapi érvelése szerint Romániára a legjobban a félelnöki rendszer il lik, francia mintára. Az ötlet talán nem véletlenül épp most merül fel, de ha sikerül is ilyen formán módosítani az alkotmányt, az visszamenőleg, tehát Traian Băsescura semmiképp sem lesz érvényes. Azt pedig, gondolom, egyetlen PDLs sem kívánja, hogy val amikor – amikor már nem Băsescu lesz az elnök, merthogy egyszer ez a pillanat is elérkezik – egy szociáldemokrata „félelnöklete” alá kerüljön pártjuk és az ország. Băsescunak két lehetősége lett volna – vagy akár még mindig lehet – bebetonozni hatalmát. E rős elnökként – tényleg egy francia típusú félelnöki rendszerben – irányítani az országot, vagy ennek hiányában egy erős párt támogatásával, egy kényelmes parlamenti többséget szerzett politikai alakulat élén. Az első forgatókönyv immár okafogyott, hiszen Băsescu „nem éri meg” a félelnöki rendszert. A második pedig nagyjából akkor bukott el, amikor meghiúsult a kétfordulós egyéni választásos rendszer bevezetése, ami a „győztes mindent visz alapon” kényelmes többséget eredményezett volna a PDL számára. Ezt viszont semmiképp sem váltja ki az egykamarás, csökkentett létszámú parlament, valami mást kell kitalálnia elnökünknek ahhoz, hogy hatalmát elnöki mandátumának lejárta után is megőrizze. S hogy mégis mi lesz a tétje az alkotmánymódosításról szóló konzultá cióknak? Különösebben semmi. Legfennebb az, hogy Băsescuék vállvonogatások közepette – rajtuk ugyan nem múlott! – a parlamenti székecskéikhez ragaszkodó ellenzékre mutogatva végképp letudják, leveszik az egykamaraprojektet napirendről. A szociáldemokraták , liberálisok, illetve az RMDSZ pedig magyarázkodhat felcsigázott választóik előtt. vissza vissza