Reggeli Sajtófigyelő, 2010. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-03-08
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 03.08 . 3 magyar párt szerint a többi magyar pártnak is helye van ezen a listán. Pásztor István , a VMSZ elnöke szerint biztosan lesz közös lista. A magyar pártokkal együtt, vagy nélkülük, de lesz (Magyar Szó) Tadić ma fogadja Pásztort – Jön Sólyom László, megszakad a DS – Pásztor István , a VMSZ elnöke megbékélést kezdeményez a Demokrata Párttal (DS) – olvasható a belgrádi Blic napilap írásának címében. A beszámoló első mondata azonban már úgy hangzik, hogy Boris Tadić államfő, a DS elnöke beszélgetésre hívta a VMSZ elnökét, hogy tisztázzák a „ felhalmozott félreértéseket ”, amelyek miatt a két párt koalíciós együttműködése az elmúlt év végén válságba került (Vajdaságma.info) S ZLOVÁKIA Megosztó versengés – Szlovákiában véglegesítette listáját az MKP és a MostHíd is – Csáky Pál úgy gondolja, a Magyar Koalíció Pártja a június 12re kiírt parlamenti választásokon akár kilencszázalékos eredményt is elérhet, pedig Szlovákia 10 százaléknyi magyarságának szavaz ataiért harcba száll ezúttal a Bugár Béla vezette MostHíd nevű pá rt is ( MN ) Mikolaj: " Nincsenek szankciók a hazafias törvényben, elejét vettük Magyarország közbeavatkozásának " – Ján Mikolaj oktatásügyi miniszter a közszolgálati tel evízióban a napokban elfogadott " hazafias törvényt " védte, mely egyebek között a szlovák állami himnusz hallgatására kötelezi a diákokat. Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy miért nincsenek szankciók, elmondta, Magyarország a nyelvtörvénynél a pénzalap lé trehozásával már példátlan mértékben beavatkozott Szlovákia belügyeibe, most nem kínálták fe l neki tárcán ezt a lehetőséget (Felvidék.ma) Csáky: A szlovákiai magyarok ünnepeljenek magyarul március 15én! – „ Kellően jó választási eredmény esetén a Robert Fico vezette szociáldemokrata párttal is alkudozna a kormánykoalí ciós részvételről a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja ” – jelentette ki a Duna Televízió Heti Hírmondó című műsorában Csáky Pál , a párt elnöke. A szlovákiai magyaroknak azt tanácsolja: ahogy eddig, idén is csak magy arul emlékezzenek március 15én (Felvidék. ma) Polis: Mečiar és Slota már eltűnhetne a politikából – A Polis ügynökség felmérése alapján az ĽSHZDS elnöke, Vladimír Mečiar és az SNSvezér Ján Slota a legkevésbé kívánt politikusok a szlovákiai emberek szerint (Paraméter.s k) Ahol nem szól a himnusz, ott az SNS kirúgná az igazgatót – „ Amelyik iskola nem tartja be a hazafiassági törvény rendelkezéseit, ott az SNS egy figyelmeztetés után kirúgná az igazgatót ” - mondta Ján Mikolaj az STV adásában – A z oktatásügyi miniszter szerint fontos, hogy a hazafiasságnak törvényi keretei is legyenek. Jelenleg elmondása szerint csak az állami szimbólumokról szóló törvény szól erről, ám azt nem tartja elegendőnek. " A gyerekek nem ismerik a szlovák himnuszt, így a törvénybe iktatása elkerülhetetlen volt " - jegyezte meg. Mikolaj elmondta, hogy a törvény félreértelmezése elkerülése végett irányelveket is kiadnak hozzá, amely azt fogja tartalmazni, hogy az elhelyezendő szimbólumoknak hol kell lenniü k, és mekkorának kel l lenniük (Paraméter.sk)