Reggeli Sajtófigyelő, 2010. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-02-27
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtó fókusz 20 10 . 02.27 . 37 Kérdezhetem most, hogyan élünk, és éltünk már kilencven éve? Erdélyi román és magyar! Mások már csak mutatóban maradtak. Szász, sváb, zsidó vagy elment, vagy beolvadt. Egy nép, egy nyelv, egy gondolkodásmód! Kinek volt ez jó? Gazdagabb lett a románság? Jobb lett az éltetek, az életünk? Erd ély lett szegényebb, sokkal sivárabb, szürke ködbe vesző nemzetiségei nélkül. Mondták, tanították: gazdag ország – és mégse éltünk sose jól. Emlékszel még, hányszor kellett áldozatot hozni a hazáért, a nemzetért, a pártért és Erdélyért, nehogy már a m ásé legyen?! Állig fegyverben vagy önfeláldozó munkával védtük a békét. Mert mindenkinek a mi szerencsétlenségünkre fájt a foga. Így mondták, és voltak, akik elhitték. Védték, építették a jövőt – az utódoknak. Dolgoztunk még ünnepnapokon is, és mégse éltün k jobban. Dolgoztunk, hogy minél hamarabb és minél jobban kifosszanak, tönkretegyenek mindent. És itt a jövő előttünk, mondhatnám, egy lépésre – azon túl a szakadék. Jó munka volt, férfias tett! Most itt állunk mindketten, itt, ahol a part szakad. Kis lépé sekben értünk idáig, és most még egy apró kis lépés hiányzik. Lehet, hogy te még most is fintorogsz, ha azt mondják: magyar iskola, egyetem, önrendelkezés. Mert aki ezt a földet tapossa, az csak egy nyelvet beszélhet, itt nem lehet szent a föld, a nyelv m ásnak, csak egy nemzetnek. Mi az, hogy autonómia, önrendelkezés, miféle felforgató, országromboló, nemzetellenes vírus próbál itt fertőzni? Jó, belátom, nem mindenkit, vannak kivételek, voltak és lesznek. Ám látod, a nagyrománok, a rommagyarok és az elvtár surak idáig hoztak bennünket. Most miért és kiért is kell áldozatot hozni? Látod, az országot már csak a határok tartják össze, a nép egy része más nemzet kenyerét eszi, aki maradt, az meg más lisztjéből sütöttet, ha egyáltalán van rá pénze. A „szent román föld” jó része idegenek kezén. A jobbágy, a szolga az még idevalósi – amíg el nem űzik, vagy azért, mert nem ismeri az új gazdája nyelvét, vagy mert zokon veszi, hogy saját földjén éhbérért dolgozik! Mi erdélyi magyarok évtizedek óta éljük, átéljük azt, a miről te, kedves román barátom, még nem is álmodtál. Lehet, azt gondolod, majd megvédnek a vezetőid – kérdezem, ahogy bennünket is megvédtek? Gyenge és hiú remény. Végy példát rólunk, erdélyi magyarokról! Elégedett leszel, ha végleg eltűnünk? Úgy, mint a többiek, akik beolvadtak vagy elmentek? A természet kíméletlen törvénye előbbutóbb minden űrt, üresen hagyott helyet betölt! Nem tudom, eszedbe jutotte valaha, hogy utánunk, erdélyi magyarok után kik következnek? Az általunk hagyott űrt kik fogják betölt eni? Példák már erre is vannak. Kedves barátom, nem volt itt nekünk jó sose, nézz csak magadba és legyél őszinte! Mit kaptál abból, amit Erdélyből elvittek, tönkretettek, eladtak, beolvasztottak? Milyen hasznod volt belőle? Szóltále, ha valaki valakire a zt mondta: hazátlan? Látod, most aki idegen földön kell szolgáljon, ugyanolyan hazátlan, mint te meg én, akik tehetetlenül nézzük, hogy volt egyszer egy gazdag ország, ahol egyetértésben és jól élt román, magyar, német és más nemzetiségű. Most ölbe tett ké zzel várjuk, hogy a romok felett trónoló senkiháziak sorsunkról döntsenek. Te, erdélyi román és én, erdélyi magyar. vissza Gábor Ferenc
