Reggeli Sajtófigyelő, 2010. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-02-26
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 02.26 . 16 A magyar elemit végzett gyerekek Szolyván három iskolában tanulhatnak tovább. Az 1. számú középiskolában heti három órában tanulják a magyart. Ez nagyon kevés, állítja SzokolovaMitro Henrietta. – T apasztalatom szerint sokat elfelejtettek abból, amit nálunk elsajátítottak – magyarázza. – Egymás között sem beszélnek magyarul, s mivel otthon automatikusan az ukrán nyelvre térnek át, így ez nem is csoda. Az pedig csak rontja a helyzetet, hogy a szülők h ozzákviszik a gyerekeket. A hat elsősből év közben né- gyet másik tanintézménybe írattak a szülők, ám jött három új tanuló. Nemrég pedig újra egy másik iskolába adták az egyik növendékünket. Ez értelmetlen. Természetesen magyarázat mindig van: a gyerek ot thon nem akar magyarul beszélni, nem érti a nyelvet. Csak azt felejtik el, ha ukránul szólnak hozzá, ösztönösen ezen a nyelven válaszol. Mivel a szülőknek mindig igazuk van, így nem szállhatunk velük vitába. – A szórványban valóban egyre nehezebb magyarn ak maradni – erősíti meg a pedagógus szavait PutinszkiGerzsenyi Ibolya a Szolyvai Magyar Óvoda vezetője. – 25 aprósággal foglalkozunk. Több jelentkező is lenne, de csak ennyit tudunk ellátni. Nagyon sokba kerül az óvoda fenntartása, anyagi támogatást pedi g csak a tulajdonostól, azaz a református egyházkerülettől kapunk. Együttműködési szerződésünk van a polgármesteri hivatallal, így a dada és a nevelőnő fizetését ők állják. A legnagyobb gond az, hogy a szülők többsége iskolakezdés előtt rendre meggondolja magát, és ígérete ellenére ukrán tannyelvű iskolába íratja a gyermekét. Csak reménykedni tudunk, hogy ez a tendencia idővel megváltozik. vissza Varga Márta Tánczos terveket kér Krónika 2010. február 26. Konkrét tervek, megvalósíthatósági tanulmányok készítésére kérte fel a Szatmár megyei települések önkormányzatainak képviselőit a térség turizmusának fellendítése érdekében Tánczos Barna. A turisztikai és vidékfejlesztési minisztérium államtitkára csütörtökön meglátoga tta a partiumi megye fontosabb idegenforgalmi célpontjait, ezt követően pedig a megyevezetéssel és a polgármesterekkel találkozott. Tánczos szerint a térség gasztroturisztikai lehetőségeit kihasználva komoly tömegeket lehet Szatmár megyébe vonzani a szüksé ges fejlesztési munkálatok elvégzésével. Az államtitkár teljes támogatásáról biztosította a megyei vezetést, és megígérte, közbenjár Elena Udrea turisztikai és vidékfejlesztési miniszternél, annak érdekében, hogy a határ menti megye is bekerüljön abba az országos tervbe, amellyel a romániai fürdőturizmust kívánják fellendíteni. „Ebben a nagyszabású, országos projektben komoly helyet foglalhat el a szatmári térség kiváló termálfürdői miatt” – mondta az államtitkár. A tervek szerint Krasznabélteken a régi strandon új medencét építenének, valamint a fürdő mellett lévő, csaknem egy évtizede elkezdett, de a vállalkozó anyagi nehézségei miatt abbahagyott szállót is befejeznék. „Még idén hozzálátnánk a tasnádi termálstrand bővítéséhez is. A medencék szomszédság ában szálláshelyeket létesítenénk, valamint a térségben egyedülálló termálvíz mellett a kínálatot egy masszázs- és gyógyközpont kialakításával bővítenénk” – részletezte elképzeléseiket Csehi Árpád Szabolcs megyei tanácselnök. Tánczos szerint a tavalyi muta tókat tekintve Tasnádnak komoly esélye van arra, hogy odavonzza a pihenni, gyógyulni vágyókat, különösen, ha elkészülnek a tervezett fejlesztések. A partiumi megyén áthaladó országutak rehabilitációját tekintve Csehi Árpád tanácselnök arra kérte Tánczost mint az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnökét, hogy Bukarestben lobbizzon a szakaszonként már járhatatlanná vált 19es számú nemzetközi út mihamarabbi javítása érdekében. „Az említett országút túrterebesi része már teljesen használhatatlan ná vált. Ez különösen hátrányosan érinti megyénket, hiszen ezen a részen fut a forgalom Kárpátalja felé. Az országos útkarbantartó vállalat arra hivatkozva nem javítja, hogy a 19es út teljes egészében rehabilitálás alatt van, ezzel szemben azok a munkálat ok is leálltak, mert a minisztérium nem ad rá pénz” – hívta fel a figyelmet Csehi. vissza