Reggeli Sajtófigyelő, 2010. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-02-25
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 02.25 . 2 Régiós csúcs az energiáról – Uniós forrásokból épülhetne a középeurópai gázvezetékrendszer – Politikai megállapodást sürgetnek a visegrádi orszá gok arra a helyzetre, ha az uniós gázpiac nem lenne képes kezelni a gázszál lítás kieséséből adódó gondokat (Nsz) Navr a csics Tibor: mi nem hazudtunk – Navracsics Tibor a Fidesz elképzeléseiről, a párt választási programjáról, Kötcséről és a baloldalr ól – Mi nem hazudtunk 2006ban sem. Lehet, hogy voltak olyan vállalásaink, ígéreteink, amelyek, ha kormányra kerülünk, nem teljesültek volna. De akkor mi 2006 tavaszán úgy gondoltuk, hogy a vállalások megvalósíthatóak. Most is úgy gondoljuk, hogy amit mon dunk, megvalósítható - Navracsics Tibor adott interjú lapunknak (Nsz) Hazai gesztuspolitika: nem kér az összefogásból a Fidesz – Elődeihez hasonlóan eredménytelenül járt Bajnai Gordo n , amikor hétfői parlamenti beszédében a szélsőjobboldal elleni közös összefogásra buzdította a Fideszt és az MSZPt. A kormányfő ezzel folytatta azon politikai gesztusok sorát, amelyek nem találtak viszonzásra, pedig Orbán Viktort a baloldalon rég nem min ősítették ilyen pozitív jelzővel (Nszv) Százezer euró az útjainkra – Tanulmányt készítenek a Nagyváradi Metropolisz Övezet körgyűrűjének, illetve Debrecen város körgy űrűjének bővítési lehetőségéről (Bihari Napló) Budapesten tárgyal Emil Boc kormánydelegációja – Emil Boc miniszterelnök Teodor Baconschi külügyminiszterrel, Adriean Videanu gazdasági és kereskedelmi miniszterrel és Borbély László környezetvédelmi miniszterrel utazott Budapestre, hogy részt vegyen a visegrádi országok kibővített csúcstalálkozóján, melynek az energiabiztonság kérdését választották témájául. A politikusok ma a Magyar Tudományos Akadémián tartandó Dunakonferencián vesznek részt, de kétoldalú megbeszéléseket is folytatnak a magy ar, illetve a konferencián részt vevő más országok delegációi val (Krónika) Prioritás az energiabiztonság – A visegrádi négyek csúcstalálkozója – Közép- és DélkeletEurópát érintő energiapolitikai kérdések, a V4 tagállamainak kormányfői szintű találkozója, valamint a szerb és a magyar miniszterelnök kétoldalú tárgyalása – röviden így foglalható össze mindaz, ami tegnap Budapesten zajlott. Bajnai Gordon magyar és Mirko Cvetković szerb kormányfő a gazdasági és az infrastrukturáli s együttműködés aktuális kérdéseiről, valamint Szerbia uniós törekvéseiről tárgyalt. A házigazda hangsúlyozta: Belgrád már az EUtrió elnökség tagjaként is számíthat Magyarország támogatására a csatlakozási kérdésekben. A két kormányfő megvitatta a vajdasá gi magyarság helyzetére v onatkozó aktuális kérdéseket is (Magyar Szó) Boc magyar minisztereivel dicsekedett Budapesten – Tegnapi budapesti látogatásán Emil Boc miniszterelnök Sólyom László magyar köztársasági elnökkel és Orbán Viktorral , a Fidesz elnökével is megbeszéléseket folytatott. A román kormányfő az energiaellátás biztonságának a növeléséről szóló, a visegrádi országok kibővíte tt csúcstalálkozóján vett részt (Szabadság) Népük kultúrájának napját méltatt ák a magyarországi ukránok – Budapesten került sor annak a rendezvénysorozatnak a központi rendezvényeire, amelynek keretében az