Reggeli Sajtófigyelő, 2010. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-02-24
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 02.24 . 32 Balázs Pé ter elmondta még, hogy a miniszterek - úgynevezett általános ügyek uniós tanácsaként — a brüsszeli találkozón tárgyaltak a követező, március végén rendezendő állam- és kormányfői EUtalálkozó napirendjéről is. A magyar delegáció vezetője e témánál egyebek között azt a véleményét fogalmazta meg, hogy a külügyminiszteri tanácsnak összegző, szintetizáló szerepet kellene játszania a különböző (például a klímavédelem esetében a környezetvédelmi, pénzügyi, energiaügyi) EUtanácsi formációk között a csúcsértekezle tek előkészítésében. vissza Juscsenko az ukrán tanulására kötelezte az ország polgárait www.umdsz.uz.ua /Podrobnosztyi/2010.02.23. Viktor Juscsenko jóváhagyta az állami nyelvpolitika koncepcióját, amely prioritásként tűzte ki az ukrán nyelv elterjesztését. „Ukrajna állampolgárainak etnikai származásuktól, meggyőződéseiktől és tisztségüktől függetlenül tudniuk kell ukránul, beszélniük kell azt, mint állampolgárságuk nyelvét” — áll a kon cepcióban. A dokumentum szerint az államhatalom és a helyi önkormányzatok tisztségviselői és alkalmazottai esetében az ukrán nyelv ismerete az egyik kötelező feltétele annak, hogy az illető betölthesse tisztségét. „A törvény által megállapított rend szerin t felelősségre vonják azokat, akik nyilvános megalázzák ukránt, illetve más nyelveket, szándékosan elferdítik ezeket a hivatalos dokumentumokban és szövegekben, ellenségeskedést szítanak nyelvi alapon” — olvasható az állami nyelvpolitika koncepciójában. A dokumentum emlékeztet arra, hogy Ukrajnában az Alkotmány garantálja az orosz, illetve Ukrajna más nemzeti kisebbségei nyelveinek szabad fejlődését, használatát és védelmét. Ugyanakkor „nem csupán az ukrán nyelvnek a hivatalos használatból való kiszorulásáh oz, hanem alkalmazási szférája további beszűküléséhez vezetne az, ha más nyelveknek is állami státuszt biztosítanának” — teszik hozzá a koncepció szerzői. vissza Timosenko kész lemondani a miniszterelnöki bársonyszékről is a koalíció fenntartása érdekében? www.umdsz.uz.ua /Ukrajinszka Pravda/2010.02.23. Julija Timosenko akár a kormányfői tisztséget is átadhatja annak érdekében, hogy megőrizze a BJuT, a NUNSZ és a Litvinblokk koalíció ját — ezt a következtetést lehet levonni mindabból, amit az ICTV adásában mondott a BJuTos Osztap Szemerak. A politikus elmondása szerint Timosenko „mint a koalíció vezetője tárgyalásokat folytat, amelyek három frakció képviselőivel zajlanak”. „Nem folyna k tárgyalások a kommunistákkal és a Régiók Pártjával” — húzta alá. „Ami a lehetséges engedményeket illeti, bejelentés történt arról, hogy az egész kormányt át lehet alakítani… Úgy tudom, hogy minden tisztségről tárgyalnak” — közölte Osztap Szemerak. Arra a pontosító kérdésre válaszolva, hogy szó vane a kormányfői tisztségről is, a politikus csak így válaszolt: „Minden tisztségről…”. vissza Janukovicsék nem kényszerítenék az ukrán tanulására az embereket www.umdsz.uz.ua / Podrobnosztyi/Ukrajinszki Novini/2010.02.23. Vadim Kolesznicsenko véleménye szerint diszkriminatív, illetve a nemzeti kisebbségek nyelveinek megsemmisítésére irányul az állami nyelvpolitika Viktor Juscsenko hivatalban l évő államfő által jóváhagyott koncepciója. Erről sajtótájékoztató keretében beszélt a Régiók Pártja parlamenti képviselője. „Az állami nyelvpolitika koncepciója a névadó nemzet etnikai nacionalizmusa, az egységes ukrán nyelv elveire épül, s arra irányul, h ogy megsemmisítse az Ukrajnában aktívan alkalmazott többi 18 nyelvet, elsősorban az oroszt” — jelentette ki a politikus. A honatya szerint e koncepció jóváhagyásakor nem államfőként, hanem a radikális szavazóbázisához igazodó politikusként lépett fel Juscs enko. Csodálkozásának adott hangot, hogy az államfő jóváhagyta a tervezetet, miközben a nemzetközi jogvédő szervezetek bírálták azt. Vadim Kolesznicsenko szerint Viktor Janukovics új államfő minden tőle telhetőt megtesz majd annak érdekében, hogy ne alkalm azzák e koncepció azon tételeit, amelyek diszkriminálják az egyes lakossági csoportokat. Meggyőződése szerint a továbbiakban olyan dokumentum kerül majd elfogadásra, amely megfelel az európai normáknak mind a nyelvpolitika, mind az állampolgári jogok védel me tekintetében. vissza