Reggeli Sajtófigyelő, 2010. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-02-20
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 02.20 . 34 A decentralizálás a legfőbb prioritás Erdély.ma • [ 2010. február 20., 10:25 ] [150] Emil Boc kormányfő pénteken Kolozsváron, a Ro mániai Megyei Jogú Városok Egyesületének ülésén kijelentette, hogy a kormány prioritásait a decentralizálás és az európai alapok lehívása jelenti, kiemelve ugyanakkor a decentralizálás jelentőségét az oktatás és az egészségvédelem terén. Az európai alapokk al kapcsolatosan leszögezte, hogy a kormány szintjén munkacsoport teszi hatékonyabbá a közbeszerzésekre vonatkozó törvényt. A kormányfő egyszersmind felhívta a figyelmet arra, hogy a nyilvánosprivát partnerségek gazdasági növekedést eredményezhetnek, s azt ajánlotta az adminisztrációknak, vegyék minél komolyabban figyelembe ezt az opciót. Kétnapos találkozóra gyűlt össze a Kolozsvári Polgármesteri Hivatalba a Romániai Megyei Jogú Városok Egyesületének vezető tanácsa, a találkozó utolsó napján, pénteken j elen volt Emil Boc kormányfő és Vasile Blaga belügyminiszter is. vissza Paprika Rádió Angyalt megfenyegette Dzurinda, ha nem az általa ajánlott cég lesz a nyerő, leváltatják Paraméter.sk • 2010, február 20 - 14:12 Angyal B éla, a Közbeszerzési Hivatal (ÚVO) elnöke, akinek leváltását követeli az ellenzék, pénteken a SME napilapnak elmondta: Mikuláš Dzurinda az SDKÚDS elnökeként a mentőszolgálatok versenypályázatából kizárt tvrdošíni cégért lobbizott nála. „Ráadásul megfenye getett, hogy ha nem teszünk semmit, kezdeményezi a parlament rendkívüli ülésének összehívását” jelentette ki a lap szerint Angyal. A hivatal főnökeként azt is elárulta, Dzurinda azt szerette volna, ha az árvai cég győz, mert „az a terület nagyon szegény, e zért nem lenne szabad elvennünk tőlük a munkát. Megkérdezte, miért kell egy cseh cégnek nyernie”. Az SDKÚ elnöke viszont azt állítja, senkit nem fenyegett. „Igaz, hogy felvetődött a rendkívüli parlamenti ülés, miközben soha nem titkoltuk, hogy az elnök úr meglátogatta Angyal urat” reagált az SDKÚ szóvivője Martin Maťko. Dzurinda úgy magyarázza a találkozót, hogy „egy gyanús versenypályázatra akarta felhívni a figyelmet, amely miatt Árvában emberek veszítették el a munkájukta, mivel a turdossini céget megk árosították és diszkriminálták”. Amint a SME írja, Angyal megígérte neki, hogy rendbehozza az ügyet, mivel a hivatal is törvénysértést állapított meg. Dzurinda szerint viszont egy lépést sem tett. vissza A jobboldal példát v ehetne a Smerről? Paraméter.sk • 2010, február 20 - 19:52 Vladimír Maňka, a HZD alelnöke szerint a SmerSD az egyetlen olyan politikai párt Szlovákiában, amelyik képes egyesíteni a szétforgácsolt politikai színteret. „A SmerSD már a múltban is igazolta, hogy képes integráni a hozzá közel álló pártokat. A jobboldalt megihlethetné a SmerSD, és azon igyekezhetne, hogy egyesítse erőit, nem pedig szétforgyácsolja“ – mondta a SITA hírügynökségnek Maňka a HZD kongresszusának határozatával kapcsolatban. Ezért a jánlotta tagjainak, hogy lépjenek be a SmerSDbe. A legerősebb kormánypártba már a múltban beolvadt a Demokratikus Baloldal Pártja (SDĽ), valamint a Szociáldemokrata Alternatíva, a Szlovák Szociáldemokrata Párt, a Rudolf Schusterféle Polgári Egyetértés Pártja (SOP), a volt miniszterelnökhelyettes Jozef Kalman Baloldali Blokkja és a Stred. vissza