Reggeli Sajtófigyelő, 2010. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-02-02
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sa jtófókusz 20 10 . 02.02 . 25 beszélni arról, hogy a minisztérium által elrendelt megszorítások következtében a tanfelügyelőség milyen intézkedéseket fog hozni, de elképzelhető, hogy az átszervezés a magyar tannyelv ű osztályokat, óvodákat is érinti majd. „Mind a leépítésekre, mind a létszám szerinti finanszírozásra vonatkozó rendeletek életbeléptetése nehézségekkel jár, ráadásul sok tisztázatlan kérdést vet fel. Egyelőre csak annyit tudunk, hogy jóval kevesebb pénzbő l fogunk gazdálkodni” – mondta Keresztes. Hunyad megyében 280 tanügyi állást kell megszüntetni idén szeptembertől – olvasható a leépítéseket szorgalmazó minisztériumi közleményben. A leépítést itt is osztály- és iskolaösszevonásokkal kell megoldani. Borb ély Ágnes magyar oktatásért felelős tanfelügyelő a Krónika érdeklődésére elmondta, a magyar oktatás terén egyelőre a vajdahunyadi elemi osztályokat érinti negatívan a rendelkezés: a mostani létszám alapján két összevont osztály engedélyezhető a jelenlegi h árom helyett. Intézményeket vonnak össze A kormány által megadott képlet alapján a Szatmár megyei tanfelügyelőség illetékesei kiszámították, a partiumi megyében tavaly az országos átlagnál jóval több volt az egy diákra eső kormánytámogatás. „Míg országosa n 3400 lej körüli összeg jutott egy gyerekre, addig nálunk ez az összeg a teljes tanévre kiszámítva majdnem elérte a 4 ezer lejt. Az új rendelet értelmében idén szeptembertől ez a fejpénz nem lesz több 2870 lejnél, így 464 tanügyi állást kell megszüntetnün k” – közölte Kónya László főtanfelügyelőhelyettes. A szatmári tanügyi vezető szerint eddig olyan speciális minisztériumi engedéllyel is működtek iskolák a megyében, amelyek alsó tagozatos osztályaiban 45 gyerek tanult. „Ezeket a többnyire elszigetelt fa lvakban működő iskolákat át kell szerveznünk, és össze kell vonnunk őket a legközelebbi községközpontban működő tanintézetekkel” – fogalmazott Kónya, aki úgy látja, ahol van iskolabusz, ott az önkormányzat oldja majd meg a gyerekek szállítását, amelyik tel epülés nem kapott ilyen közlekedési eszközt, ott a tanfelügyelőség kifizeti a diákok távolsági buszokra váltott bérleteit. Több kisiskolát és gimnáziumot kényszerülnek összevonni Szatmárban, de pontos számokat a tanfelügyelőség csak a minisztérium jóváhagy ása után tud mondani. A történelmi Máramaros megye területén több falusi iskola különleges, kihelyezett működési státussal rendelkezik. „Az itt tanuló kisdiákoknak több mint 56 kilométerre kellene ingázniuk naponta, ha megszűnnének ezek a tanintézetek. F élő, hogy az átszervezésekkel ősztől sor kerül erre, hiszen a folyamatosan csökkenő gyereklétszám miatt be kell zárnunk néhány intézményünket” – részletezte a Krónika kérdésére Pavel Filip máramarosi főtanfelügyelő. Elmondása szerint eddig voltak olyan is kolák, ahol 100 gyerek tanult összesen, ám az átszervezések és összevonások után kevesebb épületben működik majd oktatási intézmény, és az általános iskolák nagy része 300 személyes, az óvodáké pedig 200 személyes lesz. „Pontosan még nem tudom megmondani, hány iskolát érint az átszervezés, mert a napokban összesítjük az adatokat” – tette hozzá a határ menti megye főtanfelügyelője. Tiltakoznak a szülők A szülők és a diákok akadályozták meg nemrég, hogy a nagyváradi Alexandru Roman Általános Iskolát gazdaság i okokra hivatkozva összevonják egy másik tanintézettel. A tanintézet megszüntetésével 207 diák került volna át a Lucreţia Suciu általánosba, és felszabadult volna egy épület, amelybe akár a Partenie Cosma szakközépiskolát is átköltöztethette volna a tanfe lügyelőség, ez ugyanis jelenleg olyan ingatlanban működik bérleti díj ellenében, amely visszaszolgáltatása óta újra a Római Katolikus Püspökség tulajdonát képezi. Dorel Luca tanfelügyelő azzal indokolta az ötletet, hogy a kormány által kért leépítések vég hezvitelében is segíthetne. Múlt héten a gyerekek a szülőkkel együtt a tanfelügyelőség székháza, majd a városháza előtt is tüntettek az iskola bezárása ellen. Ilie Bolojan polgármester megígérte: megakadályozza az összevonást. Ramona Bacter, a tanfelügyelő ség szóvivője a Krónika kérdésére elmondta: más iskolák összevonásáról még nincs szó Bihar megyében, ez volt az egyetlen eset, hogy egy iskola neve konkrétan szóba került volna. Mint mondta, megvárják a beiskolázási terveket, azok alapján döntenek majd.