Reggeli Sajtófigyelő, 2010. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-02-11
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 02.11 . 45 A vezeték kezdetben Magyarországról Románia felé fogja szállítani a gázt, de megteremtették az ellenkező irányú szál lítás technikai feltételeit is. A magyar – román vezeték része a Mol által kezdeményezett NETSprojektnek (New European Transmission System – Új Európai Szállító Rendszer), ami a térség országainak gázvezetékeit köti majd össze. v issza Ukránosítás ellen tiltakoznak a románok ÚMSZ, MTI | 20100210 23:42:12nyomtat | elküld Az ukrajnai román kisebbség úgymond ukránosítása ellen emelt szót a Csernyivci megyei tanács (közgyűlés) egyik román nemzetiségű képviselője a testület ülésé n. Felszólalásában Vasiliu Tăriceanu román nemzetiségű képviselő elsősorban azt kifogásolta, hogy az ukrajnai anyakönyvi hivatalok ukránosítják a román nemzetiségű gyerekek keresztneveit anyakönyvezésük során. Ezzel szerinte megsértik a gyerekek emberi jo gait és Ukrajna alkotmányát – adta hírül szerdán a Zik.com.ua lembergi (lvivi) internetes hírportál. Az orgánum szerint a képviselő azt állította, hogy „a román nemzetiségű gyermekek ukránosítása már pelenkás korukban elkezdődik, hiszen Csernyivci megye valamennyi anyakönyvi hivatala, a felülről érkező különböző ajánlásoknak megfelelően, ukránosítja gyermekeink neveit”. Így lesz a Ionból Iván, az Elenából Olena, a Nicolaeból Mikola – tette hozzá a román nemzetiségű ukrajnai képviselő. Tăriceanu bejelent ette, hogy ha Ukrajnában nem hagynak fel a román nemzetiségű gyerekek keresztneveit ukránosító gyakorlattal, akkor Csernyivci megye román szervezetei aláírásgyűjtésbe kezdenek a szülők körében, és beadvánnyal fordulnak az Emberi Jogok Európai Bíróságához j ogaik védelme érdekében. A nyugatukrajnai Csernyivci megyében a 2001es ukrajnai népszámlálás adatai szerint a lakosság közel 20 százaléka, mintegy 180 ezer fő vallja magát román és kisebb részben moldáv nemzetiségűnek. vissza Szász lobbi Funeriunál „Nem érti” a kisebbségi oktatás működését a tanügyminiszter ÚMSZ, Mayla Júlia, Parászka Boróka | 20100210 23:48:23nyomtat | elküld Traian Băsescu államfő és a tanügyminiszter közbenjárását is kérték német kisebbségi politiku sok a német nyelvű oktatás megmentéséért, mert úgy vélik, az alacsony gyermeklétszám miatt végzetes lehet a fejkvótarendszer bevezetése. Daniel Funeriu oktatási miniszter a napokban kiemelt figyelmet ígért a németoktatásnak, és elkötelezte magát a kisebbsé gi iskolák mellett, de nem beszélt a magyar nyelvű oktatás támogatásáról. Erősödik a „német lobbi” az oktatáspolitikában, miután Traian Băsescu államfőnél és Daniel Funeriu tanügyminiszternél is közbenjárt a Német Demokrata Fórum (NDF) az anyanyelvi oktat ás védelméért. A kisebbségi érdekvédők attól tartanak, hogy ha érvényesül a fejkvóta alapú támogatás, akkor a meglévő német iskolákat és osztályokat tömegesen bezárják, nincs elég diák a kötelező harmincas létszám teljesítéséhez. A hét elején Daniel Fune riu Klaus Johannisszal, Nagyszeben polgármesterével, az NDF elnökével egyeztetett a kérdésről, a tárgyalás után a tárcavezető vázolta a kisebbségi oktatás reformjának alapelveit. A miniszter különösen fontosnak nevezte a német nyelvű oktatás védelmét, és k ilátásba helyezte egy olyan külön alap működtetését, amely az érintett diákokat és intézményeket segélyezné. „A külön alap nyitva áll azok előtt a román nemzetiségű diákok előtt is, akik magyarlakta területeken tanulnak” – figyelmeztetett Daniel Funeriu, aki nyilatkozatában a némettel szemben nem ejtett szót a magyar nyelvű oktatás helyzetéről. Nincs egyenreform Király András, az oktatási tárca államtitkára úgy véli, a tanügyminiszter még nem érti pontosan a kisebbségi oktatási rendszer működését: „Itt nem lehet egyenreformot végrehajtani. A kisebbségi közösségek nem egyformák,