Reggeli Sajtófigyelő, 2010. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-02-09
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 02.09 . 30 építőiparban jártas nagyszebeni cég 12 hónapos határidőre, 1,6 millió lej (380 ezer euró) plusz áfáért vállalta a kivitelezést. A felújítás megvalósíthatósági tanulmányát 2007 decemberében fogadta el a kolozsvári önkormányzat, akkor több mint négymillió lejre becsülték a munkálatok értékét. A szoborcsoport felújítása becsült költségeinek felét a magyar állam még évekkel ezelőtt magára vállalta, ennek megfelelően az Oktatási és Kulturális Mi nisztérium 400 ezer eurót utalt át a kincses város kasszájába. Szabó Bálint építőmérnök, a restaurálást megelőző kutatótervezést a Part of Art Alapítvánnyal közösen végrehajtó kolozsvári Utilitas Kft. vezetője szerint egyébként a határidő legalább négy hón apos halasztásával is számolni kell, mivel a tavalyi szerződéskötés után eltelt első hónapokban alig történt valami. A szakember a Szabadság napilapban nemrég közölt írásában rámutat: a versenykiírás nem volt törvénytisztelő és minőségkoncentrikus, ugyana kkor a tendert kiíró polgármesteri hivatalt terheli a felelősség azért, hogy nem kért kivitelezési koncepciót a versenytárgyalás résztvevőitől, és a Concefa Rt. megnyerhette a tendert anélkül, hogy belegondolt volna, mi a feladata, illetve gondoskodott vol na bronzszakértő bevonásáról. Szabó Bálint egyúttal rámutat: a késlekedés oka az is, hogy a kivitelező cég csak októberben „adta be a derekát”, és kötött szerződést Románia egyetlen minősített bronzszoborrestaurátorával, Kolozsi Tiborral. vissza Szerző(k): Kiss ElődGergely Megegyeztek az igazgatói tisztségek elosztásáról Hargita megyében Krónika 2010. február 09. Törvénymódosítás révén magas rangú köztisztvisel őkké szeretné átminősíteni a megyei közintézmények vezetőit a Csíki területi RMDSZ, hogy ne lehessen őket politikai alapon eltávolítani tisztségükből – tudtuk meg Borboly Csaba elnöktől. A Hargita megyei tanácselnök a Krónika kérdésére elmondta, az erre vo natkozó javaslat akár napokon belül elkészülhet, ugyanis erről Bukarestben, a koalíciós tanácsban is folynak az egyeztetések a szövetség és a DemokrataLiberális Párt (PDL) között. „N em szeretnénk, ha az általunk kinevezett igazgatók elveszítenék tisztség üket a kormányzati hullámzás során, hiszen ez megakadályozná őket és az általuk vezetett intézményeket abban, hogy kiegyensúlyozott szolgáltatásokat nyújtsanak” – indokolta a kezdeményezést Borboly. Elmondta, a megyében csak azt követően nevezik ki a vezet őket és helyetteseiket a közintézmények élére, hogy sikerült véghezvinni a törvénymódosítást. „Bízunk abban, hogy ez minél hamarabb megvalósul” – mondta Borboly. Egyébként a Csík területi RMDSZ Megyei Egyeztető Tanácsa vasárnap este Gyergyószárhegyen tart ott ülésén jóváhagyta a szövetség és a DemokrataLiberális Párt (PDL) közötti megállapodás tervezetét, amelynek egyik fő pontja a megyei intézményvezetői tisztségek elosztása. Borboly szerint Hargita megyében 51 igazgatóság, hivatal, kirendeltség élére ker ül magyar vezető, ugyanakkor abban is megegyeztek a felek, hogy az etnikai arány alapján ezeket akkor is megőrizhesse a magyar közösség, ha az RMDSZ éppen nincs kormányon. „A 122 igazgatói és helyettesi tisztség mintegy 70 százaléka jutott az RMDSZnek. Azt szeretnénk, hogy a szórvány megyékben is hasonlóan érvényesüljön az itteni pozitív diszkrimináció” – fogalmazott a tanácselnök. Mint mondta, a vezetők személyéről a következő hetekben, a törvénymódosítást követően születhet döntés, a legfőbb kritérium, hogy a jelöltek jó szakemberek legyenek, ugyanis ezáltal minőségibb szolgáltatásokat biztosíthatnának a megye lakosságának. Mint ismeretes, a Tăriceanukormány idején – melynek a Nemzeti Liberális Párt (PNL) mellett az RMDSZ is tagja volt – törvénymódosí tással magas rangú közhivatalnokokká nevezték ki a prefektusokat, hogy a politikai konjunktúrától függetlenül megőrizhessék tisztségüket. Azonban a Szociáldemokrata – DemokrataLiberális Párt alkotta koalíció kormányra kerülésekor nem tartotta tiszteletben a z intézkedést, a PNLs és RMDSZes prefektusokat kormányfelügyelőkké nevezte ki, helyükbe pedig saját embereit ültette. vissza Szerző(k): Forró Gyöngyvér , Pap Melinda