Reggeli Sajtófigyelő, 2010. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-01-29
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 01.29 . 28 politikai és szervezési feltétele k kialakítására, hogy a második Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlésen – pártállásától függetlenül – valamennyi székelyföldi választott önkormányzati tisztségviselő részt vehessen. Ennek érdekében az IHB és az EMNT küldöttségei megállapodtak abban, hogy az IHB által kijelölt személyek az EMNTküldöttség tagjaiként részt vesznek majd annak a paritásos bizottságnak a munkájában, amely – az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) keretében született megállapodás alapján – mind tartalmi, mind szervezési szempo ntból előkészíti a márciusi Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés munkálatait. Az EMNT álláspontja továbbra is az, hogy Székelyföld területi autonómiájának kivívásához egyaránt szükség van az Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képvisel etének célzott munkájára és a székelyföldi önkormányzatokban szerepet vállaló – az RMDSZ és az Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben, vagy akár függetlenként megválasztott – magyar tisztségviselők határozott fellépésére. Ugyanakkor a pártpolitikai kezdeménye zések erejét és legitimitását megsokszorozhatja az Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által következetesen megjelenített és képviselt autonómiaigény és az EMNT átfogó nemzetpolitikai programja. Az EMNT továbbra is várja a magyar pártok – az RMDSZ és az MPP – székelyföldi szervezeteitől: az EMEF soron következő, februári üléséig gyűjtsék össze önkormányzati vezetőik aláírásait az első Nagygyűlésen elfogadott Székely Memorandum támogatására, hogy annak külpolitikai hasznosításának útjából elháruljon az akadály. Az EMNTnek meggyőződése, hogy a második Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés csak akkor vihet közelebb a közös cél: a régió területi autonómiájának megvalósításához, ha azt az érdekelt felek közösen szervezik, és ha az nem válik belső hatalmi harcok va gy önlegitimációs kommunikáció eszközévé, hanem egy olyan tanácskozásnak teremt keretet, amely a hagyományos székely munkaszeretetre és becsületre alapozva közös cselekvésre szólít az önrendelkezés érdemi feltételeinek megteremtése érdekében. Az EMNT Elnö ksége erre vonatkozó mandátummal küldi képviselőit az EMEF által létrehozott paritásos munkabizottságba, és hasonló szándékot, kompromisszumkészséget és elkötelezettséget vár el az RMDSZ küldöttségétől is. Nagyvárad, 2010. január 28. Tőkés László Toró T . Tibor elnök, EPképviselő ügyvezető elnök vissza Csak tavaly 14 ezer moldovai kapott román állampolgárságot Erdélyma [ 2010. január 28., 12:28 ] [426] Románia elismeri Moldovának a Szovjetunió szétesése után megszerze tt szuverenitását, de nem ír vele alá határegyezményt – jelentett ki szerdán Chişinauban Traian Băsescu, miután tárgyalt Mihai Gimpu ügyvezető moldovai államfővel. „Megvitattuk a határral kapcsolatos kérdést. Románia soha nem fog aláírni dokumentumot a ro mánmoldovai határ megállapításáról" – mondta Băscescu. Hozzátette: országa ugyanakkor kész az európai normák szintjén fenntartani a határ ellenőrzését. A román elnök közölte: Románia a következő négy évben kész 100 millió euró értékű vissza nem térítendő hitelt nyújtani Chisinaunak az oktatás és az infrastruktúra fejlesztésére. A Romániával való szövetség az Európai Unióhoz közelíti Moldovát – ígérte Băscescu. Elmondta, hogy csak tavaly 14 ezer moldovai kapott román állampolgárságot, és meggyőződését feje zte ki, hogy ez a folyamat még intenzívebbé válik. Ígéretet tett arra, hogy növelni fogják a román főiskolákon tanuló moldovai diákok számát. Mihai Gimpu rámutatott, hogy a liberális pártok alkotta koalíció hivatalba lépése óta a két ország között nincs v éleménykülönbség. Hangsúlyozta, hogy Moldovának segítségre van szüksége, fejlesztenie kell az infrastruktúrát és meg kell oldania a gázkérdést.