Reggeli Sajtófigyelő, 2010. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-01-25
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 01.25 . 21 M int arról beszámoltunk, legutóbb a vérközpont belvárosi épületének és egy óvoda székházának a cseréjét nem szava zta meg a polgári frakció. Antal Árpád elmondta, a belvárosi műemlék épület felújítása a legfontosabb projekt része, melynek keretében átalakítanák a városközpontot. A polgármester szerint fél évig a volt prefektus akadályozta a projektet, s mire ő megértette ennek fontosságát, ezút tal az MPP hátráltatja azt. Antal Árpád szerint elegáns gesztus lenne, ha az MPP nyilvánosan bocsánatot kérne, amiért alaptalanul vádaskodott. „Ha nem akadályozzák a nagy európai projekteket, én lenullázom a sérelmeket, hajlandó vagyok tárgyalni bármiről, még az alpolgármesteri tisztségről is” – mondta az elöljáró. Gazda Zoltán, az MPP Kovászna megyei alelnöke a Krónikának úgy nyilatkozott, az együttműködést az elöljáró szakította meg, amikor az MPPs alpolgármester leváltását kezdeményezte. A polgári fra kció nyitott a tárgyalásra, már megkeresték a polgármestert, hogy a költségvetésről egyeztessenek, tette hozzá Gazda Zoltán. vissza Szerző(k): Bíró Blanka Geoană: nem válunk Băsescu csatlósaivá Nyugati Jelen Hétfõ, 2010. január 25., 09.00 A PSD elnöke, Mircea Geoană bejelentette, hogy háttérbe kell szorítani a „székekért és funkciókért” dúló harcot, és a legfontosabb a szociáldemokrata választók érdekeinek képviselete. Kifejtette, a brassópojánai találkozó nem egy titko s megbeszélés volt, amelyen a megyei vezetők „elzálogosították” a kongresszusi küldöttek szavazatait, hanem nyílt és kollegiális összejövetel volt, melyen nem születtek döntések. „Semmi titkos nem volt a brassópojánai találkozóban. Egy megszokott politik ai, kollegiális lépés, hogy tanácskoznak az ország különböző régióinak képviselői, összegyűlnek azok, akik tevékenyen részt vettek a kampányban. Tisztáznom kell ennek a találkozónak a célját: eleget tettem kollégáim meghívásának, 35 vagy 36 megyei szerveze t vezetője is eljött a Constantin Niţă által szervezett találkozóra, hogy barátként, kollégaként tanácskozzunk a követendő útról”, magyarázta Geoană. Rámutatott, véleménye egyezik az őt támogató kollégái véleményével: minél hamarabb tisztázniuk kell a pár ton belüli nézetkülönbségeket. „Nem hoztunk döntéseket. Tanácskoztunk. Döntéseket az alapszabályzat által előírt fórumokon hozunk. Hétfőn a Végrehajtó Bizottságban határozunk az időpontokról és arról, milyen utat kell követnünk”, tette hozzá Geoană. Kife jtette, a PSD semmilyen körülmények között nem válhat Băsescu csatlósává és választóinak érdeke nem lehet alku tárgya. Úgy értékelte, hogy az önmagának tett, no meg a pártársai és barátai által megfogalmazott szemrehányások ellenére „határozott támogatott sága” van, céljuk, hogy haladjanak előre és továbbra is egységes csapatot alkossanak. „Azt tanácsolom kollégáimnak, legyen másodrendű a székekért és funkciókért vívott harc”, mondta Geoană. Arra a kérdésre, hogy elnyertee a fiókszervezetek többségének t ámogatását Geoană azt válaszolta: „Senki nem mondhatja előre, hogy győzött. Itt egy eljövendő csapat alapjait fektettük le. Ez nem azt jelenti, hogy elzálogosítottuk a kongresszusi küldöttek szavazatait”. A Cristian Diaconescu esetleges indulásáról szóló hírek kapcsán elmondta, „mindenki szabadon jelöltetheti magát”. vissza