Reggeli Sajtófigyelő, 2010. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-01-23
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 01.23 . 25 visszafordították őket, mondván, szerezzenek forgatási engedélyt Bu karestből. A mieink értettek a román határőrök lelkéhez, visszamentek az első üzletig, vettek néhány csomag Marlboro cigarettát, aztán ismét jelentkeztek a határon átkelésre. A vesztegetés sikeres volt, és hamarosan Temesvárott forgathattak. Estére visszat értek, és átküldték az első felvételeket a romániai forradalomról. Beszámolójukból megértettük, hogy odaát valami történelmi készül. Másnap, december 17én Temesvár belvárosában már szabályos polgárháború folyt: a Securitate, a román titkosszolgálat katoná i belelőttek a tömegbe, több tucat ember halálát okozva. Akkoriban Tót László számított az Újvidéki TV legjobb riporterének. Önkéntes alapon (hiszen háborús övezetbe küldtük őket) kiválasztotta magának az operatőrt és a technikust, a stábot elláttuk több napra elegendő élelemmel, vízzel és üzemanyaggal, a rendőrségtől kölcsönkértünk néhány golyóálló mellényt, megkapták a tv legjobb gépkocsiját, és 17én délután már indultak is Temesvárra. Nagyon féltettük őket, de nem volt más választás: ott kellett lenni az események színhelyén. Annál is inkább, mert az Újvidéki Televíziónak voltak a legjobb kapcsolatai Romániában (a TV román kollégáit szoros szálak fűzték az ottani újságírókhoz), és földrajzilag mi voltunk a legközelebb a határhoz – a verseci televíziós a dótoronynak közvetlen kapcsolata volt Bukaresttel, és a televíziós vonalak ezen keresztül haladtak Európa többi része felé. 18án kaptuk meg az első tudósításokat Laciéktól – a felvételeket valaki elhozta a határig, aztán onnan bevitték a verseci stúdióba , és a tornyon keresztül átküldték Újvidékre. Ennek köszönhetően mi voltunk az elsők a világon, akik a tv képernyőjén bemutattuk a temesvári harcokat. Ma is tisztán emlékszem a legborzalmasabb felvételekre: 1520 holttest feküdt vérbe fagyva az utcán, egy más mellé helyezve, kezük a hátuk mögött összedrótozva (egyesek teste szögesdróttal volt körültekerve), a kínzásoktól eltorzult arcaik a Securitate kegyetlenkedéseiről tanúskodtak. Ezeket a holttesteket a titkosszolgálat emberei már nem tudták eltüntetni a harcok hevében. A lázadók egy ház pincéjében találtak rájuk, ahova a Securitate hurcolta őket vallatásra. Mindegyikkel tarkólövéssel végeztek. A felháborodott tömegben egyesek sírtak, egyesek szitkozódtak, a legtöbben azonban némán, döbbenten nézték az él ettelen testeket. Akkor még senki sem tudhatta, mit hoz a holnap. Emlékszem egy felvételre, amelyen felbőszült tüntetők egy elkapott titkosszolgálati tisztet tépnek cafatokra. Igyekeztünk higgadtan, igazi szakemberekként ellátni a feladatunkat. A meglepe tés, a megdöbbenés azonban időnként lebénított bennünket: többször percekig némán néztük a véres felvételeket, és szinte mozdulni sem tudtunk. Talán valami azt súgta nekünk, hogy mindez nálunk is megtörténhet? Sokkal kegyetlenebb formában? Másnap reggel m egszüntettük a rendes műsorrendet, helyette huszonnégy órán át folyamatosan közvetítettük a romániai eseményeket. Mindegyik tájékoztatási szerkesztőség kivette a részét a feladatok ellátásában – mindenki érezte, hogy valami rendkívül fontos történik a szom szédságban, és az Újvidéki Televíziónak ebben különös szerepet szánt a sors. Abban az időben Bukarestet három televíziós vonal kötötte össze a világgal. A forradalom kitörésekor ebből a háromból a román hatalom kettőt azonnal leblokkolt. Csak a Temesvár – V ersec – Újvidék kapcsolat működött egész idő alatt. Bukarestben nyilván érdekében állt valakinek a vonal sértetlensége. Máig nem tudom, ki vagy kik voltak ezek. Feltételezem azok, akik az egész forradalom kirobbantásában közrejátszottak, elsősorban a nyugati és a szovjet titkosszolgálatok. Hozzáfűzöm: Romániával akkor alig működtek a telefonvonalak, az országban szinte lehetetlen volt utazni, az ottani sajtó pedig kezdetben mindent elhallgatott. Az élő vonalról szóló hírek órák alatt szétterjedtek a világ m inden részére, mert a romániai információk csak Újvidéken keresztül juthattak el más tvállomásokhoz. Estére már több francia, angol, német és más országbeli televíziós stáb lepte el az újvidéki stúdiót. Televíziónk amolyan információs és technikai bázissá alakult át: innen indultak a riporterek, ide érkeztek be a különböző nyelvű tudósítások, majd továbbították azokat a világ minden részére.
