Reggeli Sajtófigyelő, 2010. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-01-23
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 01.23 . 12 Ha tetszett a cikk, ossza meg ismer őseivel A szerb államfő a BTben élesen bírálta Stjepan Meszics horvát elnök kijelentését, hogy a boszniai Szerb Köztársaság függetlenségi népszavazása esetén fegyveres erővel át kellene vágni a Száva menti szerb korridort. Nincs magyarázat az erős zak alkalmazására Boszniában – vetette Meszics szemére a szerb elnök. A horvát államfő reagálásában kijelentette, nem érti Tadics ilyen reagálását, hogy ne avatkozzon a boszniai, sem a szerbiai viszonyokba. Mezsics szerint léteznek erők, amelyek megválto ztatnák a térség architektúráját, s figyelmeztette a nemzetközi közösséget, hogy ez egy cseppet sem naiv dolog, s mint mondta, ezért volt az üzenete drámai. Tadics elnök egyébként Skender Hyseni koszovói külügyminisztert is keményen elmarasztalta. Nyilat kozatát kiábrándítónak és meghökkentőnek nevezte, főleg azt a részt, amikor a pristinaiak diplomáciai vezetője azt mondta, hogy az újabb tárgyalások Koszovó státusáról újabb összecsapásokat robbantanának ki. Ez nagyon furcsa álláspont – fogalmazott Tadics. vissza "Csáky a Jobbikra hajaz" Paraméter.sk • 2010. január 23., szombat R Ö V I D H Í R Sajtóközleményben reagált a Híd párt a Magyar Koalíció Pártja elnöke, Csáky Pál Duna tévébeli megnyilatkozására, amely szerint „n em jó, ha a választók azt hiszik, két magyar párt is van, mert akkor többségük úgy vélheti, mindegy, melyikre adják le a szavazatukat". Csáky a Közbeszéd című műsorban tett kijelentéseivel „a Híd párt véleménye szerint feszültséget kelt a szlovákiai magyarságon belül. Állásfoglalásaival egyegy családon belül is szembenállásra kényszeríti a magyarokat“ – fejti ki a sajtóközlemény, majd le szögezi, Csáky kijelentéseivel a Jobbikra hajaz és ő az, aki pártelnökként megosztja a szlovákiai magyarságot. Ennek következménye, hogy az MKP nem az együttműködésre épít, hanem az ellenségeskedést szítja. A továbbiakban felteszik a kérdést, miért gondol ja Csáky, hogy az MKP az egyetlen párt, amelyik a szlovákiai magyarságot méltón tudná képviselni, amikor az utóbbi hónapokban elejtett kijelentései és tettei nemcsak az MKP támogatottságát csökkentették, hanem a Szlovák Nemzeti Párt támogatottságát is növe lték? „A Híd megalakulásakor Csáky Pál a sajtón keresztül azt üzente, hogy kemény harcra számíthatunk. Mi álltunk és állunk elébe. Nem gondoltuk, hogy ez a harc nem a programokról és politikai célokról fog szólni, és hogy ócsárolás, személyeskedés és hazu gságok fogják alkotni” – zárul a Híd sajtóközleménye . vissza A "Szeretjük ezt az országot, de nem szeretjük ezt a kormányt" elnevezésű akciót szlovák polgári aktivisták szervezték – Kormányellenes ellenzéki tüntetés volt Poz sonyban Népszava • 20100124 A szlovák kormány politikája ellen tüntetett szombaton Pozsonyban hat ellenzéki pártelnök és több száz állampolgár. A "Szeretjük ezt az országot, de nem szeretjük ezt a kormányt" elnevezésű akciót szlovák polgári aktivisták szervezték, akik a pártvezetőket meghívták a rendezvényre. "Fico elveszi a pénzünket, túl sokat, és szétosztja a barátai között. Azért jöttünk össze, hogy kimondjuk: nem tetszik ez nekünk, és változást akarunk" - jelentette ki Odrej Dostál polgári aktivis ta. Hangsúlyozta: a júniusi parlamenti választás lehetőség a változásra, s döntés a polgárok kezében van. Szlovákiának "populista, tolvaj és szakértelem nélküli kormánya van" - hangoztatta Mikulás Dzurinda, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió elnök e. "Az egyetlen, amihez értenek, az a lopás, illetve azok becsmérlése, akik bírálják a kormányt" - húzta alá.