Reggeli Sajtófigyelő, 2010. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-01-22
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztály a Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 01.22 . 20 fejlesztése fontos témái leszn ek az euromediterrán együttműködésnek, s ezeken a területeken a hazai szakemberek tapasztalata "exportálható". SértőRadics - aki az SZDSZből kilépve tavaly szeptembertől az Ungár Klára által életre hívott Szabad Emberek Magyarországért párt színeiben po litizál - hozzátette: az úgynevezett mediterrán országok hatalmas piacot is jelentenek egy olyan térségben, amelyet a magyar vállalkozások eddig nemigen hódítottak meg. - A turizmus területén is van hova fejlődni, hiszen eddig jellemzően a magyarok utaztak Tunéziába, Törökországba vagy épp Marokkóba, s jó lenne, ha immár ezekből az országokból felénk is irányulna az idegenforgalom - mondta. Kitágulnak a lehetőségek a kereskedelem területén is, s olyan nemzetközi vásárokon jelenhetnek így meg a hazai vállalk ozások, amelyekről eddig talán nem is volt információjuk. Hozzátette: az előítéletek leküzdéséhez, a másfajta kultúrák megismeréséhez sokat tehetnek a városok, s a régiók, amelyek már most is együttműködnek egyegy programban. - Azt sem szabad elfelejteni, hogy a helyi és regionális euromediterrán tanácskozásokon egy asztalhoz ülnek palesztin és izraeli, török és ciprusi városok, régiók képviselői, s olyan fontos párbeszéd indulhat meg közöttük, amelyek állami szinteken jelenleg nem történnek meg. Ez is a k onfliktusok oldását segítheti - jegyezte meg SértőRadics István. vissza Magukra maradtak a szlovák jelöltet kérdőre vonó fideszesek Origo MOLNÁR ZOLTÁN 2010. 01. 22., 8:25 Az egész Európai Néppárt egyetértett vele, hog y meghallgatásán szembesítsék Maros Sefcovic szlovák európai biztosjelöltet egy 2005ös, romaellenes kijelentésével - állította az [origo]nak két néppárti fideszes képviselő. A fideszesek azt mondják, nem az a baj a jelölttel, hogy szlovák, csak tisztázni szerették volna a problémás kijelentést. Sefcovic azzal védekezett, hogy a szöveget kiragadták környezetéből, de még a mondatot előbányászó román jogvédő szerint is árnyékra vetődtek a fideszes képviselők. ÍME MAROS SEFCOVIC Maros Sefcovic Szlovákia biz tosjelöltje, akit Robert Fico jelölt, és José Barroso alelnökjelöltnek, illetve az intézményközi kapcsolatok és igazgatás biztosának szán. A szocialista politikus 2009. október óta az Unió oktatási biztosa volt, Jan Figelt váltotta a poszton, akinek azért kellett távoznia, mert a Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke lett, ami összeférhetetlen biztosi pozíciójával - írja róla az Euractiv.com. Sefcovic 1966ban született Pozsonyban, nős, három gyermeke van - olvasható honlapján. Rendkívül képzett szakember: közgazdaságtant, nemzetközi kapcsolatokat és jogot tanult, tanulmányokat folytatott Szlovákiában, Oroszországban, Franciaországban, Zimbabwéban, szlovák anyanyelve mellett jól beszél angolul, franciául, oroszul, illetve alapfokon németül. 1990ben kezdett dolgozni a pozsonyi külügyminisztériumban. Eddigi főbb posztjai az Európai Bizottság előtt: 19911992ben zimbabwei csehszlovák konzul, 1997 nyarán egy hónapig a külügyminiszteri hivatal vezetője, 19982002 között izraeli nagykövet, 20042009 között Sz lovákia EUnagykövete. (Neve magyarul ejtve: Maros Sefcsovics) AJÁNLAT • Maros Sefcovic EUs honlapja • A Sefcovicot is kritizáló EBESZdokumentum A romák "a szlovák jóléti rendszer kihasználói" - fogalmazott 2005ben egy brüsszeli konferencián Maros Sefcovic, az Európai Bizottság ( EB) intézményközi kommunikációért felelős tagjának jelölt szlovák politikus. A kijelentés előkerült Sefcovic keddi meghallgatásán az Európai Parlament (EP) alkotmányügyi bizottsága előtt. Szájer József, az EP néppárti frakciójának fideszes alelnöke azt kér dezte Sefcovictól, hogy miért nem kért még bocsánatot kijelentése miatt. Sefcovic kedden azzal védekezett, hogy "az idézet [...] öt éves, hat szóból áll és nyilvánvalóan kiragadták környezetéből [...] Nem állt szándékomban senkit sem megsérteni. Ha mégis megsértettem bárkit, elnézést kérek érte" - idézi Sefcovicot az európai politikai ügyekkel foglalkozó Euractiv című internetes oldal. A szlovák politikus azt állította, a kijelentés ilyen formában nem tükrözi saját véleményét, hiszen ő mindig is a romák tá rsadalmi