Reggeli Sajtófigyelő, 2010. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-01-22
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztály a Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 01.22 . 16 Szellemi barangolás Kőrösi Csoma Sándor nyomában Reggeli Újság 20100122 Kőrösi Csoma Sándor nyomdokain – a magyar ság középázsiai gyökerei címmel tartott előadást kedden a nagyváradi Adygimnáziumban Kádár József jogász a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületének szervezésében létrejött találkozón. Közel félszáz érdeklődő vett részt Kádár Józsefnek a magyarság erede téről tartott érdekes előadásán. Kőrösi Csoma Sándor orbaiszéki nyelvtudós 1819ben hagyta el Magyarországot, az erdélyi Nagyenyedről indult el keletre, hogy megkeresse a magyarok őshazáját. Szófiából Énosz (ma Enez) felé ment, a Marica torkolatához, ugya nis Konstantinápolyban pestisjárvány volt. Alexandriába utazott, ahol tovább akarta tanulmányozni az arab nyelvet, azonban a járvány miatt el kellett onnan mennie. A szíriai Latakiába hajózott, onnan gyalog folytatta az útját. Aleppó, Moszul és Bagdad után Teheránba érkezett, ahol perzsa és angolt tudását fejlesztette. Innen Buharába indult, azonban háború miatt kénytelen volt a perzsiai Meshedben maradni egy fél évig. Eljutott Kabulba 1822ben, utána Lahoreba, majd onnan a kasmíri Szrinagarba. Ezután Lada khba, azaz Kis- Tibetbe ment, júniusb an érkezett annak fővárosába, Lehbe. A továbbutazás veszélyesnek bizonyult. Kőrösi Csoma találkozott egy angol utazóval, William Moorcroft katonaorvossal, akinek ösztönzésére elkezdett a tibeti nyelvvel és irodalommal foglalkozni, hogy bizonyítékokat talál jon a magyarok eredetére. A kutatások során elolvasott több ezer tibeti könyvet, összeállított egy negyvenezer szóból álló jegyzéket. Kanamban elkészítette a buddhista terminológiai szótárt Szangye Püncog láma segítségével. Kalkuttában kiadatta 1834ben az első hiteles tibeti – angol szótárt és a tibeti nyelvtant. El szeretett volna jutni Lhászába, azonban útközben maláriát kapott. Kőrösi Csoma Sándor 1842ben halt meg és a Himalája harmadik legnagyobb csúcsa, a Kancsendzönga árnyékában meghúzódó dardzsilingi sírkertbe temették, amely India NyugatBengália tartományában található. Kádár József beszéde közben képeket vetített azokról a helyekről, ahol megfordult a nyelvtudós. A kézdiszéki Jakabos Ödön 197273ban végigjárta Kőrösi Csoma útját önerőből, veszélye k és nélkülözések közepette, erről könyvet is írt, de az csak korai halála után jelent meg 1983ban – folytatta Kádár. Nagyváradon jártában az elszánt utazó Jósa Piroska közírónál, lapunk régi munkatársánál is megszállt. Kőrösi Csoma munkáját az 1844ben s zületett Szentkatolnai Bálint Gábor nyelvész folytatta. Tagadta a magyar nyelv finnugor eredetét, ezért a Budapesti Egyetemen elbocsátották a tanári állásából. Stein Aurél Keletkutatóról is szót ejtett Kádár. Elmondta, Stein olyan selyemtekercset talált, amelyen nyomtatott írásjelek voltak. Kínában nyomtatták több száz évvel a mozgatható betűelemekkel való könyvnyomtatás feltalálójának, Gutenbergnek a születése előtt. Az előadáson elhangzottak igencsak lekötötték a jelenlévők figyelmét. A rendezvény végén a közönség soraiból sokan megköszönték Kádárnak az izgalmas előadást, gratuláltak is neki, valamint kérdeztek is tőle. A fiatalember szívesen vallott az érdeklődőknek Kőrösi Csomáról, a magyarságról, a Keletkutatókról, valamint saját magáról is. Megtudhat tuk, már gyermekkorától vonzza Ázsia, akárcsak tegnapelőtti előadásának főszereplőjét, a híres erdélyi tudóst, utazót. vissza Ladányi Norbert Dodik cáfolja, hogy függetlenségi népszavazást készítene elő – A BOSZNIAI SZERB KÖ ZTÁRSASÁG FÜGGETLENSÉGE "JELENLEG NINCS NAPIRENDEN" Vajdaságma.info 2010. január 21. [15:07] A boszniai Szerb Köztársaság (RS) miniszterelnöke "spekulációnak" minősítette, hogy függetlenségről szóló népszavazást készítene elő BoszniaHercegovina kisebbi k entitásában. Milorad Dodik a belgrádi Danas című lapnak nyilatkozva csütörtökön azt állította, hogy az előkészítés alatt álló referendum célja a daytoni szerződés megerősítése. (Ez az amerikai közvetítéssel létrejött egyezmény vetett véget az 1991 és 199 5 közötti boszniai polgárháborúnak.) Az RS függetlensége "jelenleg nincs napirenden" - tette hozzá a kormányfő. A népszavazási kérdőíven egyetlen kérdésre kell válaszolniuk a boszniai szerbeknek: "Támogatjae ön a daytoni békeszerződést, és ellenzie annak megsértését?" A függetlenségi népszavazással másfél éve folyamatosan fenyegetőző Dodik "visszakozása" megfigyelők szerint összefügg azzal, hogy Belgrád nem támogatja a boszniai szerb miniszterelnök ilyen irányú szándékát. Szerbia soha nem fog támogatni ol yan népszavazást vagy más aktust, amelynek BoszniaHercegovina kettészakadása lenne az