Reggeli Sajtófigyelő, 2010. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-01-22
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztály a Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 01.22 . 14 Matekovics Mihály, Király András, Bognár Levente, To kay György - is felidézik az emlékmű fordulatokkal teli történetének különböző állomásait. Az MDF elnöke az MTI érdeklődésére elmondta: tíz évvel ezelőtt, amikor pártelnökként és igazságügyminiszterként próbált tenni a szobor ügyéért, nagy segítséget kapott kollégájától, Valeriu Stoicától, akárcsak Radu Vasile akkori román miniszterelnöktől. Ennek köszönhetően a szobor kiszabadulhatott "várbörtönéből". Dávid Ibolya szerint az aradi Szabadságszobor története mindig tükrözte a mindenkori magyarr omán viszony helyzetét. Zala György alkotását 1890ben avatták fel Aradon az aradi vértanúk emlékére. Trianont követően azonban a román hatóságok eltávolították helyéről, és elrejtették a nyilvánosság elől. 1998ban azonban Dávid Ibolya kezdeményezte a román illetékes vezetőknél a szobor kiadását. A tárgyalássorozat végül sikerrel járt, és az 1999. október 6án létrejött megegyezés alapján a román kormány felhatalmazásával az RMDSZ a Szabadságszobrot az aradi minorita rendház udvarára szállította. Tö bb évig tartó restaurálást követően a szobor ismét elfoglalhatta Aradon az őt megillető történelmi helyet. Az MDF elnöke szerint a szobor a köztéren is hirdeti, hogy a Duna menti népek között lehetséges a "békévé oldott emlékezet". Ezt bizonyítja az i s - tette hozzá , hogy amióta áll a szobor, senki nem bántja, az aradiak tiszteletben tartják, annak ellenére, hogy korábban sokan azzal riogattak: ha a magyar történelemnek ez az emlékműve kikerül a térre, veszélybe kerül. vis sza Szili Katalin magyar vezetőkkel és diákokkal találkozott Kárpátalján Varga Béla, az MTI tudósítója jelenti: Ungvár, 2010. január 21., csütörtök (MTI) – Magyar egyházi vezetőkkel, politikusokkal és főiskolai diákokkal találkozott, magyar emlékhe lyet koszorúzott és kiállítást nyitott meg csütörtökön Kárpátalján Szili Katalin, a Kárpátmedencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) állandó bizottságának elnöke. Kétnapos kárpátaljai látogatásának második napján Szili Katalin Beregszászon megbeszélést folytatott Bendász Dániellel, a magyar görög katolikus esperesi kerület főesperesével, majd Munkácson Majnek Antal római katolikus megyéspüspökkel találkozott és beszédet mondott a Munkácsi Humánpedagógiai Kollégium 150 fős magyar tagozatának ünnepi rendez vényén. Ezt követően megkoszorúzta a kárpátaljai városban született Munkácsy Mihály mellszobrát. A politikus délután Ungváron a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) vezetőivel találkozott, a Kárpátaljai Néprajzi Múzeumban pedig megnyitotta a z I. Carpatia Art Expo elnevezésű képzőművészeti kiállítást. Kárpátaljai látogatását összegezve a KMKF elnöke az MTInek elmondta: a Magyarországgal szomszédos ukrajnai megyében tett utazása a magyar kultúra napjának szentelt rendezvénysorozathoz kapcs olódott ugyan, de nem kevésbé fontos eleme volt a magyar egyházak és érdekvédelmi szervezetek vezetőivel való találkozás. "Látogatásommal azt szerettem volna kifejezni, hogy milyen nagyra értékeljük mindazoknak a tevékenységét, akik a magyar kultúra, a magyar nyelv és a nemzeti identitás megőrzése érdekében munkálkodnak" – tette hozzá. Külön kiemelte az anyanyelv megőrzésében kulcsszerepet játszó két magyar tannyelvű felsőoktatási intézmény felkeresését. Mint mondta, örömmel tapasztalta azt a fejl ődést, amin a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola a négy évvel ezelőtti látogatása óta keresztülment. Jó volt látni, hogy – mint fogalmazott – az anyaországi városok, közösségek és magánszemélyek támogatásával két teljes szintet újít ottak fel a tanintézet épületében, s ezzel európai színvonalú körülményeket biztosítottak a diákok és oktatók számára. Fontosnak nevezte a magyar tanítókat képező munkácsi felsőoktatási intézmény szerepét is, hiszen - mint mondta - a magyarul oktató pedagó gusok biztosítják a nemzeti identitás alappilléréül szolgáló anyanyelv ismeretének továbbadását, megőrzését. A KMKF elnöke kifejtette: kárpátaljai látogatása egyben üzenet is, amely azt fejezi ki, hogy megengedhetetlen bármilyen, a kisebbségek anyanyel vű oktatását korlátozó intézkedés. A két magyar szervezet, a KMKSZ és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) vezetőivel folytatott megbeszélései kapcsán a politikus elmondta: mindenekelőtt arról tájékozódott, hogy miként készülnek a május végér e kitűzött ukrajnai helyhatósági választásokra. Mindkét szervezet képviselői rendkívül aktív szerepet játszanak a KMKF munkájában – zárta szavait Szili Katalin. vissza