Reggeli Sajtófigyelő, 2010. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-01-20
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófók usz 20 10 . 01.20 . 36 jelentős kormányzati pozíciókhoz jutás árán olyan gazdaságpolitika melletti elköteleződését, ami elsősorban a nyugdíjasokat és a kis bérből élő dolgozókat sodorja kilátástalan helyzetbe. A dokumentum szerint a decemberi elnökválasztási kampány második fordulójában bekövetkezett pálfordulás üzenete a tagság és az eddig még kitartó szimpatizánsok felé: „Ti csak szavazzatok, mi pedig majd politizálu nk” csak megerősíti azt a választói szkepticizmust, amely szerint „semmi értelme elmenni szavazni, úgyis az történik, amit a fejesek akarnak”. A találkozón felolvasott dokumentumot az RMDE megbízásából Nagy Károly szignálja. A magyar baloldalt a jövőre né zve aggasztja az RMDSZ sikere, illetve az azért fizetendő ár. „A nagyobb befolyás reményében vállalva kormányzati szerepet, az RMDSZnek vállalnia kellett azt a csődtömeget is, amelyet az előző kormányok húsz év alatt felhalmoztak. Ennek következményei a k öltségvetési megszorítások kapcsán máris megmutatkoznak. Befagyasztani a nyugdíjakat és általában a kisjövedelmeket az infláció körülményei között nemcsak embertelen, hanem ráadásul célszerűtlen is, mert a fizetőképes kereslet csökkenéséhez vezet, ami súly osbítja a gazdasági válságot” – olvasható a tiltakozásban. „A költségvetés drasztikus lefaragása éppen a lakossági fogyasztás terén a gazdasági válság további súlyosbodásához, a kormány által beígért ilyenfajta takarékosság éppen ellenkező eredményekhez ve zet. A jövedelmező állami vállalatok elhamarkodott privatizálása, a magas rangú állami tisztviselők, a ráfizetéses állami vállalatok igazgatóinak arcátlanul magas fizetései az elburjánzott bürokratikus államapparátus hatalmas kiadásai az országot az államc sőd szélére jutatták, a költségvetési kiadások elkerülhetetlenek. A helyzetet súlyosbítják azok a hatalmas kölcsönök, amelyeket a kormány felvett, és amelyeket még az unokáink sem fogják tudni törleszteni. Elvenni azonban onnan kell, ahol van! Csak egyetle n, a kisjövedelműek számára is elfogadható út létezik, vissza kell állítani a luxusadót, be kell vezetni a progresszív jövedelmet és a vagyonadót, nem növelni, hanem csökkenteni kell az elnöki hivatal költségvetését. A kisnyugdíjakat és a kisfizetéseket le galább az infláció mértékében emelni kell, mert a lakosság fizetőképességének a csökkentése zsákutca!” Végezetül következik a figyelmeztetés: „Ha a nemzetiségi jogok kiteljesítése és az életszínvonal legalább szinten tartása terén a szövetség nem mutat fel látványos eredményeket, akkor a következő választásokon az RMDSZ kibukik a Parlamentből.” A találkozón részvevők arra szólították fel az RMDSZt, határolódjék el a liberális gazdaságpolitikától, a válságos időkben tervbe vett bér- és nyugdíjbefagyasztás októl, vegye figyelembe a szövetség keretén belüli politikai pluralizmust. A nyugdíjtörvénytervezetben szereplő 65 éves korhatár a nők számára pedig elfogadhatatlan – vélik. Lapunknak Máté András, az RMDSZ Kolozs megyei parlamenti képviselője úgy nyilatk ozott: a kormánynak kötelessége mindent megtenni annak érdekében, hogy a 2010es évi állami költségvetésbe betervezett 3,7 százalékos inflációs rátába beleférjen a nyugdíjaknak legalább a tavalyi szinten való megtartása. Az RMDSZ Szociáldemokrata Tömörülé se az érdekvédelmi szövetség elnökének címzett állásfoglalásában fejezi ki értetlenségét amiatt, hogy a honatyáink hozzájárultak az idei állami költségvetési tervezet elfogadásához. Tévéinterjúban Kerekes Károly Maros megyei képviselő és az RMDSZ Szocdem T ömörülésének elnöke a nyugdíjasok érdekeinek védelmében szállt síkra. „Tagságunk, nagyon sok egyszerű román választópolgárral és politikussal együtt, örvendetes, bátor és úttörő lépésként könyvelte el ezt a kiállást. Ezt az álláspontot a szövetség nem váll alta magára. Értetlenségünket növeli az a tény, amely szerint szövetségünk elmulasztott üzenetet küldeni a hűséges választótábora legalább felét kitevő kis- és középnyugdíjasoknak, hogy az ő érdekeiket sem téveszti szem elől. Ha a kormány által elfogadásr a kerülő új nyugdíjtörvényben elemezzük a nők helyzetét és nyugdíjkorhatáruk 65 évre való eltolását, valamint az előzetes nyugdíjak drasztikus megnyirbálását említjük, értetlenségünk aggodalommá válik. Félő, hogy a választóink értetlensége kiszámíthatatlan hátrányokat fog eredményezni szövetségünk számára az elkövetkező választások idején” – áll a Kira Miklós alelnök aláírását viselő dokumentumban. vissza Hat ellenzéki pártelnök első alkalommal demonstrál együtt a Ficokormán y ellen Paraméter.sk 2010, január 19 - 15:50 Mikuláš Dzurinda (SDKÚDS), Ján Figeľ (KDH), Csáky Pál (MKP), Bugár Béla (Híd), Richard Sulík (SaS) és Peter Zajac (OKS) első alkalommal találkoznak így hatan. A hat pártelnök a "Szeretjük ezt az országot, n em szeretjük ezt a kormányt" (Máme radi túto krajinu, nemáme radi túto vládu) elnevezésű demonstráción vesz részt szombaton 15 órakor a pozsonyi SzNP téren. A tüntetés egyik főszervezője, Alojz Hlina megjegyezte, hogy a magyar polgártársak is szeretik ezt az országot.