Reggeli Sajtófigyelő, 2010. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-01-20
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófók usz 20 10 . 01.20 . 31 Így 2010től két újabb ország intézménye, a szlovéniai Magyar Nemzetiségű Művelődési Intézet, valamint a Bécsi Magyar Otthon programjainak támoga tása bekerült a Nemzeti intézmények körébe.A 2007ben nemzeti jelentőségűvé nyilvánított romániai magyar intézmények körének és támogatási nagyságrendjének megtartása mellett néhány új intézménnyel bővült a romániai intézményi kör, és új nemzeti jelentőség ű projekt támogatása indul el. A Nemzeti intézmények új körének meghatározásakor mindenekelőtt az adott intézmény anyanyelv- és nemzeti identitást megőrző erejét vették figyelembe. Az új intézmények is az oktatás és a kultúra területéről kerültek ki: a Ma rosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és a Színművészeti Egyetem háttérintézményei, a StudiumProspero Alapítvány – 5 millió forint, illetve a Kolozsvári Protestáns Teológia – 3 millió forint működési támogatásban részesül nemzeti intézményként. Ezzel a bővítéssel minden magyar, vagy magyarul is oktató felsőoktatási intézmény háttérintézménye nemzeti jelentőségű státust nyert. A kultúrában is bővült a támogatottak köre a Korunk, a Helikon és a Látó folyóiratokkal. 2007ben az NIkör kijelöléseko r Erdélyben 9 magyar színház és egy opera működött. Azóta létrejött és jelentős sikereket ért el az Aradi Kamaraszínház, ezért bővítették az aradival a nemzeti jelentőségű intézményként támogatott színházak körét, és emelték 2 millióval a színházi támogatá si keretet. Egyes erdélyi projekttervek A nagyenyedi vártemplom: Az erdélyi fejedelemség egyik szimbóluma a nagyenyedi református vártemplom. Tavaly a templom viharkárt szenvedett, a torony helyreállítása érdekében mind a román helyi hatóságok, mind a ma gyar kormány igyekezett mindent megtenni, ennek ellenére nagy értékű belső károk is keletkeztek. A 2010es tervek között szerepel a keletkezett károk elhárításához való hozzájárulás. A vicei árvaház bővítése, közös gyermekház, tanulóház kialakítása az árv aházi és a falu szórványmagyar iskolásai számára. A Possibilitas Egyesület évek óta két árvaházat működtet a besztercei szórványban, gondoskodik a nevelt gyerekek nehéz sorban élő, hátrányos helyzetű szüleiről is. Az alapítvány által gondozott gyerekek rév én biztosított a kistérség magyar nyelvű osztályainak működése. Az elmúlt két évben hozzájárultak az árvaház működéséhez, 2010ben ahhoz a beruházáshoz nyújtanak segítséget, amely anyagi fedezetének zömét EUs pályázaton nyerte el az egyesület. Kelemen La jos Műemlékvédő Társaság: A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság az egyedüli műemlékvédelemmel foglalkozó erdélyi magyar szervezet, amely országos hatáskörben fejti ki tevékenységét, már közel két évtizede. Ez egyértelműen meghatározza a KLMT helyzetét az er délyi és romániai műemlékvédelemben. A KLMT feladata, hogy intézményesítse az erdélyi magyar műemlékvédelmi tevékenységet a tudatosítással, figyelemfelkeltéssel és a támogatási rendszer szervezésével párhuzamosan. Az erdélyi épített örökség az európai kult urális örökség szerves részét képezi, a cél érzékennyé tenni a társadalmat, felhívni a figyelmet és bebizonyítani, hogy a kulturális örökség igenis érték. Mi várható 2010ben? – a külhoni magyarság támogatásának kiemelt szerepe, válság idején is változatl an támogatás – több mint 2 milliárd forint összegű forrás – kapcsolattartási támogatási program folytatása Gémesi fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy habár 2010 választási év Magyarországon, „az élet nem áll meg, a nemzetpolitikát csinálni kell”. A Szülőfö ld Alap forrásainak regionális bontása 2010ben – Románia 39,75% – Szlovákia 14,75% – Szerbia 22% – Ukrajna 19%