Reggeli Sajtófigyelő, 2010. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-01-18
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 01. 18 . 6 Hordták a jót, a szépet – Az RMDSZ húsz éve a legstabil abb politikai csoportosulásnak mutatkozott és mutatkozik máig is: mi sem nevet, sem politikai programot nem cseréltünk fennállásunk óta” – mondta ünnepi beszédében Markó Béla . Az RMDSZ elnöke hozzátette: amellett, hogy az 1990 óta eltelt időszakban sikerül t önálló magyar nyelven működő intézményeket létrehozni, helységnévtáblákat felállítani és javítani az útviszonyokon, a legfontosabb, amit fel tudnak mutatni, az a szövetség eszméje . (Sipos M. Zoltán, ÚMSZ) A párthakni és közönsége – Most már aztán igen kíváncsiak lehetünk arra, vajon Csáky Pál ugyancsak szombaton elhangzott „toborzóját”, amely az MKPt annak idején elhagyó politikusok és közkatonák visszacsalogatására irányult, hányan veszik/vehetik komolyan? Ugyanígy azon is el l ehet merengeni egy röpke pillanatra, vajon komolyan gondolhattae egyáltalán maga az MKP elnöke, amit beszélt. Vagy megint csak egy kampánypetárda sült el a szájában, mint vezérkedése óta annyiszor…? (Barak László, Új Szó) DOKUMENTUMOK Falurombolás RMDSZes kormányzati segítséggel? – „ Több falusi iskola megszűnéséhez vezethet a kormány intézkedése, amely a fejkvóta bevezetését irányozza elő szeptember 1től. Különösen súlyosan érinti az udvarhelyszéki falvakat ez a határozat, m ert eltérően a csíki és gyergyói térségtől itt apró, szétszórt a településszerkezet… ” – A Magyar Polgári Párt Hargita megyei elnöksége és megyei önkormányzati frakciója nyílt levele (Nyugati Jelen) Magyarellenességgel Európába? – A VMDP TEMERINI KÖRZETI SZERVEZETÉNEK KÖZLEMÉNYE – „…A kompakt, és nemzeti hagyományait mindig méltósággal vállaló temerini magyarság az elmúlt két évtizedben folyamatosan provokációknak volt kitéve. Soviniszta politikai körök szemmel láthatólag szeretnék megfélemlíteni a lakosságot, és ez által megrontani az itt élő szerbek és a magyarok közötti normális viszonyt. Úgy véljük, fontos, hogy minden helyi politikai erő az éleződő feszültségek enyhítésére törekedjen, de még fontosabb, hogy a szerb politikai elit és a szerb közhatalmi szervek még a látszatát is elkerüljék a soviniszta huliganizmus politikai nyomásgyakorlásként történő felhasználásának ” (Vajdaságma.info) Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács üzenete az RMDSZ 20. születésnapján . (Erdélyma) P ROGRAMAJÁNLÓ A www.nemzetpolitika.gov.hu honlapon az „ Eseménynaptár ” cím alatt olvasóink tájékozódhatnak a terület várható eseményeiről. Megtekinthető itt: http://ne mzetpolitika.gov.hu/index.php