Reggeli Sajtófigyelő, 2010. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-01-18
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 01. 18 . 2 Körös utcát, Széles utcát… magyar utcaneveket! – Városszeretet könyvben és díjazásban – Jussuk iránt elkötelezett, ekképp európaiságukban is példamutató emberek gyűltek össze pénteken a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében. A megyeszékhely egyik legszebb terére, az Ezredévi emléktérre – melyet immár jó ideje Szabadságnak, azaz Libertăţiine k kellene titulálni – nyíló, a váradolaszi református egyházközség udvarában, a templom mellett lévő épületben talán a megszokottnál is többen tömörültek össze, hogy meggyőződjenek arról, nem mellőzendő nyakasság Körö s utcának nevezni a Körös utcát (Reggel i Újság) Egy téglát a csángó gyerekekért – Míg az országban a válsághelyzet miatt állandó megszorítások vannak, illetve a tevékenységi kedv is lankad, van egy olyan közösség, amely nem hagyja magát, ez pe- dig a Moldvai Csángómag yarok Szövetsége. Ez a szövetség egy újabb gyűjtési akciót szervez a közösség érdekében: a Vegyél egy téglát a gyerekek házához! nevű akciót decemberben indították, hogy felépíthessék a Gyerekeknek Házát Magyarfaluban. (Erdélyma) M arkó: RMDSZ nélkül nincs jelentős változás az országban – A Romániai Magyar Demokrata Szövetség stabilitásának az volt a feltétele az elmúlt két évtizedben, hogy önálló maradt, soha nem tette mástól függővé a jövőjét, nem kötötte másokhoz a szekerét – fej tette ki szombaton Kolozsváron Markó Béla . A romániai magyarság bebizonyította hogy Romániában a magyarok nélkül sem diktatúrát lerombolni, sem demokráciát felépíteni nem lehet – mondta ünnepi beszédében az RMDSZ elnöke. (Erdélyma, MTI) Markó: az RMDSZ az elmúlt két évtizedben nem adta fel önállóságát – Bajnai Gordon miniszterelnök üdvözletét Gémesi Ferenc , a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára tolmácsolta a jelenlévőknek. Megállapította: az RMDSZ nélkül nehezen beszélhetnénk ma magyar nyelvű intézményekről, magyar oktatásról, a magyar román együttélés új korszakáról, közös kormányülésekről. Gémesi szerint az RMDSZ megkerülhetetlen szereplője a magyarromán viszonynak, példát mutatott a Kárpátmedence egész magyarsága számára. (Krónika) A magyar kultúrát ünneplik Erdélyben – Egyhetes rendezvénysorozattal emlékeznek meg az erdélyi és partiumi magyarok a héten a Magyar Kultúra Napjáról, amelyet 1989 óta ünnepel meg a magyarság január 22én, annak emlékér e, hogy Kölcsey Ferenc 1823ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát. (Krónika) Etnikai tisztogatást kiált az EMI – A város utcáinak régi magyar elnevezését tartalmazó és elemző kötetet mutattak be Nagyváradon. A szerző, Nagy József Barna azoknak az utcaneveknek a használatát ajánlja minden ott élő magyarnak, amelyek amúgy is közszájon forognak. (Krónika) Beiktatták a KREK új püspökét – Beiktatták a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) novemberben megválasztott püspökét szombaton Nagyváradon. Csűry István az újvárosi református templomban tartott ünnepi egyházkerületi közgyűlésen ve tte át hivatalosan a tisztséget elődjétől, Tőkés Lászlótól , illetve tette le püspöki esküjét. (Krónika) Többnyelvű táblák Kolozsváron? – „ A polgármester ígéretet tett, hogy júniusban felavatják a felújított Mátyásszobrot, és azt is megígérte, hogy a többnyelvű táblák ügye