Reggeli Sajtófigyelő, 2010. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-01-15
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 01.15 . 34 – A Keller Lászlóféle államtitkársághoz hasonló állami hivatalt nem akarnak létrehozni? – Nem. Azt akkor sem helyeseltük, és most sem. – A F idesz most is vizsgálódik. Ha bűncselekményeket észlelnek, miért nem tesznek most feljelentést? – Erről az illetékest kell megkérdezni. – Az év végén azt mondta: reméli, hogy a választók politikai ítéletet mondanak azok fölött, akik négy vagy nyolc évig valamit rosszul tettek. – Az elmúlt nyolc évben a szocialisták nagyon sok baloldali szavazót becsaptak. Nem akarok álszent lenni, nem akarom én megvédeni a baloldali szavazókat, mert ennél nagyobb politikai giccs nyilvánvalóan nem lenne. De Gyurcsány Fer enc tragédiájának pontosan azt tartom, hogy a 2006os választási kampányban nem a jobboldal szavazóit csapta be, hanem azokat, akik hinni akartak neki. Nyilván lesznek olyan baloldali választók, akik ennek ellenére kitartanak a Magyar Szocialista Párt mell ett, mások viszont azt mondják, hogy erre a pártra nem adom még egyszer a voksomat. – Most a politológus beszél önből. Önök azt mondják, hogy nem 3,8 százalék lesz a jövő évi hiány, hanem 7,2, vagyis a Bajnaikormány szintén becsapja a választókat. Nem s aját mozgásterüket akarják így tágítani? – Azt mondjuk, hogy több trükk van a költségvetésben, de ez később számon kérhető. – Tekintélyes nemzetközi szervezetek viszont a huszonkilenc Fidesz közeli közgazdásszal szemben azt mondják, hogy rendben van a kö ltségvetés és tartható a hiány. – A Fidesz már többször felhívta a figyelmet a költségvetés buktatóira. Ilyen többek között a BKV, illetve a MÁV konszolidációs szükséglete, és az áfavisszatartás költsége. – Többen azt mondják, hogy – hasonlóan a 95ös vagy 96os bokrosi stabilizációhoz – a Bajnaikormány megteszi vagy már megtette a szükséges lépéseket, a Fidesz csak beleül a készbe, és ezzel ér el sikert. – Kérdés, hogy ennek milyen szociális ára van. A világgazdasági válság kitörése előtt a statiszti kák szerint körülbelül hárommillió magyar élt a szegénységi küszöb alatt, további egymásfél millió pedig a küszöb környékén. Ma már egy pedagógus, egészségügyi alkalmazott naponta néz szembe az elszegényedés rémével, azzal, hogy nem tudja kifizetni a törl esztőrészleteit, a rezsit. Más országban egy pedagógusnak, egészségügyi dolgozónak nincsenek megélhetési gondjai. Én úgy gondolom, hogy Magyarország ma olyan súlyos sokkterápián esik át, amelyből nagyon nehéz lesz majd a gyógyulás. Lehet, hogy ez több pénz be kerül, mint maga a sokkterápiától várt megtakarítás. – Ha a szavazók egy része most úgy gondolja, inkább a Fideszben bízik, nem fordulhat elő, hogy négy év múlva csalódott lesz? – Demokráciában minden előfordulhat. Mi mindenesetre arra törekszünk, hog y az emberek ne legyenek csalódottak. Csodát nem ígérünk, de azt igen, hogy a ma ezerfelé szétfutó energiákat koordinált mozgássá alakítjuk át, vagyis ismét összehangolt kormányzati politikája lesz Magyarországnak, amely beindítja a gazdasági növekedést, é s amellyel ki tudunk kecmeregni ebből a válságból. – Ez a sztrájkok hete. A következő négy évben számítanak újabb sztrájkokra? – Piacgazdaságban, demokráciában munkabeszüntetésekre számítani kell. – Az Orbánkormány idején Magyarországon, finoman szólva , szünetelt az érdekegyeztetés. Ha kormányra kerülnek, a korábbinál nagyobb teret kapnak a szakszervezetek?