Reggeli Sajtófigyelő, 2010. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-01-05
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 01.05 . 7 a gazdasági válság elleni stratégia kidolgozása lesz ” – í rta tegnapi számában az El Pais (Krónika) V ÉLEMÉNY , PUBLICISZTIKA , INTERJÚ Ez a reform? – „ Irigy lésre méltó Traian Băsescu államfő és Emil Boc miniszterelnök derűlátása, amikor úgy vélik, az idei esztendő már jobb lesz gazdasági szempontból, mint a tavalyi. Jelenleg azonban inkább úgy tűnik, inkább csak a vágyaiknak adtak hangot, hiszen az első újévi bomba máris ketyeg: a tanügyi alkalmazottaknak egy több mint tízezer főt érintő elbocsátáshullámmal kell szembesülniük ” Balogh Levente cikke (Krónika) Kisebbségi törvény helyett valós autonómiát! – „ Románia kormányának 200920 12es időszakra vonatkozó programja ismét napirendre tűzte a kisebbségek jogállására vonatkozó törvénytervezetet. Jóllehet a kormányprogram tartalmaz pozitív célokat is, ezek nem képesek ellensúlyozni azt a hátrányt, amelyet a kisebbségi törvény elfogadása jelentene az autonómia szavatolása helyett… ” Izsák Balázs 2 írása (Nyugati Jelen) Ingyencirkusz égen és földön – „ Az elmúlt év sajnos sok megpróbáltatást zúdított az ország nyakába, ezen belül annak minden polgárára. Mondom, mi nden polgárára, mert nehogy azt higgye valaki, hogy a szegény politikusoknak egyszerű volt átvészelniük azt a sortüzet, amit az elmúlt néhány hónapban Băsescu elnök zúdított a pártokra meg a törvényhozásra. Mert gondoljunk csak bele… A negyedik Bockormány t megszavaztatni azokkal a honatyákkal, akik korábban háromszor is megtagadták azt, illetve háromszor kiáltották ki a leginkompetensebbnek, az mégiscsak nagy elnöki húzásnak számít. De mivel a bársonyszék utáni vágy nagy úr, mit nekik az önérzet, negyedjér e nagyvonalúan bizalmat szavaztak az annyiszor elvetettnek. Ugyanis nagy volt a tét, és nem volt ember, illetve honatyafia, aki me gkockáztatta volna a biztosat a bizonytalanért. Első a politikusi pénztárca, amit még sok minden más követ a sorban, csak azok után jön a plebs érdeke, ha egyáltalán még szempont ez manapság. Afölött elsiklani ugyanis bocsánatos bűnnek számít a balkáni pol itizálásban ” Sütő Éva jegyzete (Reggeli Újság) Katalán székelyek? – A népbutításban az a legdurvább módszer, amikor valaki hasonlattöredékekkel igyekszik igazolni saját meglátásait, önmaga vagy intézménye fontosságát az egész be mutatása helyett és így csalfa ábrándokba próbálja ringatni mindazokat, akikhez szavait intézi. Így tesz Izsák Balázs , a Székely Nemzeti Tanács elnöke is, aki a tavaly decemberi, civil szervezetek kezdeményezte és a katalóniai népesség adott hányadára kit erjedő, nem ügydöntő népszavazás nyomán a katalán szót székellyel helyettesítve egész sor következtetést von le a mifelénk is . (Székedi Ferenc, ÚMSZ) Semper reformare – Mostantól kezdve már az I. osztályban elkezdődik az emeltszin tű érettségi, amely két idegen nyelvből, számítógépes talajtornából és kortesrigmusokból tevődik össze. Ha a tanuló e vizsgákon túltette magát, akkor kap két mustárostormás virslit, amit behunyt szemmel át kell vinnie egy vaksötét uszodában víz alatt a v izsgabizottságnak, aki így meggyőződhet a tanuló erkölcsi profiljáról, intravénás érzelmi életéről, valamint hazafias hámsejtjeiről . (Sebestyén Mihály, ÚMSZ) 2 a Székely Nemzeti Tanács elnöke