Reggeli Sajtófigyelő, 2010. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-01-05
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 01.05 . 3 idegenforgalmi minisztérium, mind pedig a Regionális Fejlesztési és Lakásügyi Minisztérium. Az új kabinet egyik legvitatottabb minisztere így az újonnan létrehozott Regionális Fejlesztési és Idegenforgalmi tárca élén a jövőben mindkét felszámol t kormánystruktúra munkáját irányítani fogja. (ÚMSZ) Túl optimista a büdzsé? – Lakatos érdeklődésünkre elmondta, több, számára etikátlannak tűnő kérdést szeretne a pénzügyminiszterrel megbeszélni, amelyekre, elképzelhető, van magy arázat, de tisztázni kell őket. „ Az államelnök emelni akar például az elnöki hivatal költségvetésén, míg a tanárokét csökkentené ” – emelte ki, majd hozzátette, már a frakcióülésre kész válaszokkal szeretne menni. (ÚMSZ) Orban: nem szavazza meg a költségvetési tervet a PNL – Nem szavazza meg a költségvetési tervet a PNL – jelentette ki Ludovic Orban első alelnök a párt állandó bizottságának gyűlését követően. Indoklása szerint a PNL az utóbbi 20 év leggyengébb tervezetének tartja a költségvetési tervet, amely áldozathozatalok sorozatára épül és nem képes kielégíteni az ország igényeit. „ A költségvetési terv a gazdasági válságot állandósítja, és alkalmazottak százezreit teszi munkanélkülivé ” ‒ mutatott rá Orban. (Realitatea) Új szociáldemokrata párt a láthatáron? – „ Két fontos tényező határozza meg politikai szempontból ezt az évet. Az egyik, hogy a PDL miként tudja megerősíteni befolyását az állami intézmények, illetve a többi párt fölött, a másik pedig, ho gy miként sikerül felgyorsítani a pártjukkal elégedetlen PSDsek és a PNLsek kiválását ” – olvasható a politikus internetes naplóján. (Szabadság) Kelemen Hunor: a tervezés éve lesz 2010 – Az elmúlt években elkezdett, időközben azo nban a gazdasági válság miatt abbamaradt kultúrházfelújítási munkálatok befejezését, illetve a 2011ben és 2012ben megvalósítandó nagyobb projektek előkészítését nevezte az idei esztendő legfontosabb célkitűzéseinek Kelemen Hunor művelődési miniszter. La punknak elmondta: gazdasági szempontból ismét nehéz év elé néz Románia, ennek ellenére idén számos olyan lépést kell megtenni, amely által az ország képes lesz valamennyit lefaragni a hiányosságokból. (Szabadság) Nincs pénz a Brass ó – Marosvásárhely sztrádaszakaszra – A 161 kilométer hosszú Brassó – Marosvásárhely pályaszakasz az erdélyi – Brassó – Bors – autósztráda projektjének a része, melynek építését a kormány a 2004ben kötött szerződéssel az amerikai Bechtel vállalatra bízta. A Bechtel vállalattal folytatott megbeszé léseknek semmi konkrét eredménye nem volt. A jelenlegi beütemezés szerint az északi autópályát 2013ban kellene befejezni. (Szabadság) S ZERBIA Horvátország népirtással vádolja Szerbiát - Szerbia népirtással vádolja Horvátország ot – Szerbia ellenkeresetet nyújtott be Horvátországgal szemben népirtás miatt – Szerb bejelentés szerint a belgr ádi kormány hétfőn ellenkeresetet nyújtott be a hágai székhelyű Nemzetközi Bíróságon Horvátország ellen, népirtással vádolv a a szomszédos ország kormányát (Nszv) Magyar összefogást, de milyet? – VAJDASÁGI MAGYAR PÁRTVEZETŐK ECSET ELIK ELVÁRÁSAIKAT – Mit várnak a vajdasági magyar politikusok a 2010es