Reggeli Sajtófigyelő, 2010. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-01-09
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 01.09 . 16 kortárs világban a társadalmi mimikri szinte lehetetlen, úgyis felismernek, mint ahogy bizonyosnak tekinthető az a tény is, hogy egy olyan országban, ahol a rendet védő szolgálatok tekintélyes hagyománnyal rendelkeznek, megannyi lista létezik az azonosságokról (hogy a szerb állam nem óhajtott ilyen listával szolgálni, és elegánsan a kisebbségekre hárította a névjegyzék elkészítését, az külön téma, minden bizonnyal ezt is meg kell egyszer majd beszélni). Bizalmat szavazotte a kisebbségi magyarság a politikai elitnek tehát a névjegyzék szorgalmas támogatásával? Nem, még nem. Majd esetleg. Ha. De még nem tartunk ott. Hogy az MNTnek többszólam únak kell lennie, az számomra egy pillanat erejéig sem képez kérdést. Hogy a VMSZtől független civil szervezeteknek szerephez kell jutniuk e képviseleti szerv munkájában, az evidenciának számít. E szervezeteket tudjuk, ismerjük, hallatják is hangjukat der ekasan, és tegyék ezt továbbra is, de immáron az MNT keretei között. Hogy a VMSZnek tárgyalnia kell formálisan és informálisan, akár a rebellis civil szervezetek képviselőivel is, akik folytonosan, kihívóan, alkalomadtán bántóan rámutatnak a jelenlegi kis ebbségi törvény felemás vonatkozásaira, magától értetődő tény. Nincs visszaút, a jelenlevő tendenciák és a közhangulat nem teszik lehetővé, hogy a VMSZ mindezt megkerülje valamilyen elhárító mozdulattal. Elvégre, a nyitás a VMSZ érdeke is, sőt. Valami, iga z, elkezdődött, jó ideje új szelek fújtak a VMSZ felől. Bizonyos csatornák megnyíltak, kétségtelen, de távol vagyunk attól, hogy megnyugodjunk. Amúgy, nem lehetséges, hogy egyetlen párt képviseljen egy egész etnikumot, az effajta kísérletek előbb vagy utób b hajótörést szenvednek. Aki komolyan átgondolja egy társadalom képviseletének nehéz kérdéseit, tudnia kell, hogy az intézményesített pluralizmus elengedhetetlen. Mindezt a VMSZ is megtanulhatta az elmúlt hét évben, hiszen az MNTvel kapcsolatos mély kétel y nem utolsósorban abból a kínos felismerésből is származott, hogy dacára a független tanácstagok bevonásának, az MNT munkamódszerén ott volt a túlhatalmú VMSZ kézjegye. Az a balsikerű kísérlet például, hogy VMSZfrakció alakuljon az MNT keretén belül, nem bizonyult keretfeszítő lépésnek, inkább a látszatteremtések sorát gazdagította. Valójában az arányok bizonyulnak ma kivételesen nyitott kérdésnek: milyen mértékben, milyen súllyal vehetnek részt a VMSZhez képest független szereplők az MNT munkájában? Ez egyet jelent azzal a kérdéssel, hogy mennyi erő és bátorság rejtőzik a VMSZben az önkorlátozás vonatkozásában, miközben természetesen nem fog lemondani vezérlő szerepéről? Ha az ellensúlyok biztosítása ismét csak a látszatot szolgálja majd, és a VMSZ hata lmi helyzeténél fogva bármikor puszta eszközszerepre kényszeríti az MNTt, úgy ott vagyunk, ahol a part szakad. Világossá kell tenni, hogy mindez, mármint a helyzet formálása nem jogi technikát, hanem politikát igényel. Közösségi kérdés ez, amely meghalad minden technikát. Mert stratégia. És ezt nem mondja meg nekünk a kisebbségi törvény vagy a létező jogrend, akármennyire is faggatjuk ezeket. Közben nem felejthetjük a kérlelhetetlen tényt: az MNTt nem társadalmi vákuumban fogják választani, minthogy szeme ink előtt végbement egy kisebbségi átalakulás is, méghozzá nyertesekkel, vesztesekkel. Nem valamilyen elképzelt nullpontról indulunk: a VMSZ cipeli magával az idők folyamán kiépült belső klientúráját, az elosztási tortában érdekelt szereplőket, a VMSZural om élvezőit, akik aligha mondanak le igényeikről. Aztán ott vannak a VMSZen belüli törésvonalak, amelyek súlyát ugyan nehéz kitapintani kívülről, de meglétük kétségtelen. Mindenesetre, ebből az anyagból kell olyan nemzeti tanácsot összeállítani, amely mag ában foglalja majd a kollektív vállalkozás lehetőségregiszterét. Ráadásul, a szerb politikai színtér jelenségei, ha akarjuk, ha nem, belefolynak az MNTkontextusba. Az MNT hordereje bizony függ a VMSZ sorspályáitól. Hogy a VMSZ milyen elszántsággal lép be le az elmúlt korszak balsikereinek revíziójába, az újraértelmezés kereteibe, az közvetlenül összefügg a szerb politikai színtéren érvényesülő presztízsével. Többszintű játék ez, ugyanis egyfelől ott vannak a belső aspektusok, másfelől a külső dimenziók. Úg y gondolom egyrészt, hogy a VMSZ túlságosan belesüppedt a szerb politikai mocsárba a vajdasági autonómia támogatásának adott módozatával. Ugyan könnyen megmagyarázható, hogy milyen érdekvonzatok terelik ezen útra, mégis rosszkedvű vagyok, és aggódom is, am ikor a szerb jobboldal hisztérikus reagálásaiban rendremódra célpontként a vajdasági magyarok politikai képviselőit fedezem fel. A szituáció, mármint a hisztéria, ugyanis pszichológiailag lefesthető standard áttételként, amely Koszovó elvesztése okán való sul meg. Csakhogy ebbe nem érdemes beleavatkozni. Nemzeti érzéseket ugyanis roppant nehéz racionalizálni, azaz minden idevágó lépést a legnagyobb óvatossággal érdemes mérlegelni. Másrészt, a költségvetés nemrégi, egyébként következetes visszautasításával m intha új távlat nyílt volna a VMSZ számára: a maximálisan lojális társutasi szerepkörből a mérlegelő partner szerepébe került. Legalább egy pillanatra. Ennek lehet egy nem lebecsülhető hozadéka, mégpedig a belső, a kisebbségi magyarok vonatkozásában megval ósuló legitimáció megerősödése. Ezen érdemes gondolkodni, úgy tűnik, hogy a vajdasági magyarságnak szüksége van olyan pártra, amely nem adja be könnyen a
