Reggeli Sajtófigyelő, 2010. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-01-07
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 01.07 . 6 növelik, de nem csak ők. Hiszen tevékenység nélkül maradnak tördelők, titkárok, olvasószerkesztők és korrektorok, de még a takarító személyzet is, ha a cégnek még futotta külön munkavállalóra ezen a téren is, és nem az újságírószerkesztők végezték már jó ideje halmozottan a lapkiadással járó összes tevékenységet . (Újvári Ildikó, Szabadság) E LEMZÉS & H ÁTTÉR Időzített bomba ketyeg a keleteurópai térségben? – Az Obamaa dminisztráció nagyobb szerepvállalását sürgetik amerikai publicisták a Moldovában hónapok óta húzódó politikai válság megoldásában. A szakértők szerint a megoldatlan területi konfliktusok, a gazdaság totális szétesése és a rendezetlen jogi helyzet együttes e miatt teljes káoszba süllyedhet az ország, ami az egész régió biztonságát veszélyezteti (MNO) Megint átvernek minket a románok? – Az új Bockormány programjában szerepel a nemzeti kisebbségek jogállását szabályozó törvény elfogadása. Ezzel megkezdődik a kisebbségi törvénnyel való „ fenyegetés ” történetének harmadik felvonása. Hogy most lesze végkifejlet, vagy megint csak a politikai üzletek és játékok vesztese lesze az e rdélyi magyarság , az 2010ben várhatóan kiderül (Kitekintő) Ukrajna külpolitikája: Bismarckra várva – „ Ukrajna külpolitikájának év végi értékelésekor rendre ugyanaz a paradox helyzet áll elő. A hatalom külpolitikai sikerekről sz ámol be, miközben a szakértők megsemmisítő kritikával illetik azt ” - írja elemzésében a glavred.info hírportál szakírója, Vitalij Bilan , aki exdiplomataként belülről ismeri a kül kapcsolatok boszorkánykonyháját (Kárpátalja) Több e lemző szerint kockázatos év vár a kelet- és középeurópai régióra – Nem kevés izgalommal várják az idei év eseményeit térségünkben a politikai elemzők. Miközben ugyanis Kelet- és KözépEurópa még mindig meglehetősen sebezhető a világgazdasági válság követ kezményeként, számos országban a közelgő választások is fokozzák a bizonytalanságot, írja a Világgazdaság. 2010 első és rögtön a legnagyobb piaci kockázatokat hordozó politikai eseménye a január 17i ukrán elnökválasztás lesz. A sorban azután a tavasznyár folyamán a magyar, a cseh, majd a szlovák parlamenti választás, illetve ősszel a lengyel elnök- és a lett parlamenti választás következik (Felvidék.ma) P ROGRAMAJÁNLÓ A www.nemzetpolitika.gov.hu honla pon az „ Eseménynaptár ” cím alatt olvasóink tájékozódhatnak a terület várható eseményeiről. Megtekinthető itt: http://nemzetpolitika.gov.hu/index.php