Reggeli Sajtófigyelő, 2010. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-01-06
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 01.06 . 35 Volt az RM DSZnek régebben valamiféle jelszava, mert programnak vastag matéria volna, amely – akárhogy is kóstolgattuk – mégiscsak úgy szólt: vissza a néphez. A szövetségi elnöktől lefelé mindenki vissza a néphez. A szituációból kiindulva ki is vitatná, hogy hely es volt vagy helytelen a felismerés, ami önmagában kétségtelenül felér egy helyes bevallással: valami folytán, valamelyik útkereszteződésben meglehetősen széthajtott a karaván, a hajdani fogadalomra mintha már senki nem akarna emlékezni, sőt nem is köszönn ek egymásnak már a dinnyés szekerek. A tábori szekerek, az úri kocsik, a póri fogatok. Nyilvánvalóan most kérdés, ha lazul a szövetség szövete: össze lehete újra terelni, egységbe szólítani az erdélyi magyar közösséget, amikor csakugyan lassan össze kel lene? Ó, ugyan kérem, minek azt, mondhatná a dolgok logikája mentén gyalogoló magyar, hiszen az évek során maga a szövetség gyérítette ki a lármafákat. Úgy van, menetközbe az a helyzet állt elő – szerencsénkre – , hogy csökkent a veszélyforrás, ugyanúgy a közösségi veszélyérzés, ami a szövetség és a tagság, az erdélyi magyarság közötti ösztönszerű, korábban szorosabb kötöttségén tudott lazítani. Vagyis az ambivalens, képtelennek ható – mintha a vitathatatlan jogszerzéssel és jogérvényesítéssel az RMDSZ k övetkezetesen maga ellen cselekedne – időszerű lenne átkommunikálni. Mert ha úgy lenne, tehetnénk hozzá némi cinizmussal, kézenfekvő lenne folyton minket nyuvasztani, hogy egységbe legyen terelve a magyar. Ez így nyilvánvalóan abszurd képlet, de hát mégi s van benne valami. Persze nem kívánhatunk magunknak pogromot, azt sem kívánhatjuk, hogy bárcsak mindent elölről kellene kezdeni: lapátnyéllel Marosvásárhelyre menni március idusán, sajnálkozni a magyarok kivert fogain, szabad anyanyelvhasználatot követelő transzparenst mutogatni, Püspökladány felé menet útlevelet mutogatni, parlamenti küszöböt lúggal maratni, és így tovább. Ez már megírt történelem, lapozni kell tovább. Van, ami sürgős, van, ami nem. Azzal mindenki tisztában van, hogy most valahogy nem prioritás június negyedikét nemzeti emléknapnak, siralomnapnak, ad abszurdum: ünnepnapnak tekinteni Erdélyben és a Kárpátmedencében, ahol a kollektív emlékezet jelzett napon amúgy is automatikusan begyullad, mert be kell annak gyulladni. Hanem méricskél ni kell, miféle nyelv az, amelyet az RMDSZ nyelvezete a közösség és a szervezet közötti folyamatos kapcsolattartás megnevezésére kommunikációként emleget. Kifelé, befelé, mindegy az. Azazhogy nem mindegy, hogyan kommunikál kifelé. Ez el volt mondva százszo r és ezerszer. Mert a szövetséget mostanában már azok is magázzák, akiknek a szervezettel tegeződniük kellene. Az RMDSZnek éppenséggel a „nyugalmi vagy félnyugalmi idők” stratégiája nincs kidolgozva, mert, mint tudjuk, alapvetően az állandó konfliktusos helyzetekre épített egyféle defenzív, ugyanakkor közösségmozgósító politikát. Önvédelmiekben tehát nincs lemaradás, csakhogy a szövetség tagságát hovatovább és folyamatosan éberen, érdekelt félként érdemes kezelni, akkor is, ha pillanatnyilag valamiért nem fontos. Ha mondjuk, nem nézünk elébe EP, önkormányzati vagy parlamenti választásnak, és az államfőválasztáson is túl vagyunk. Amivel lehetne kezdeni: talán a húsz esztendő elegendő arra, hogy a szövetség politikusaiban végre felébredjen az a gondolat , amit elcsépelve is mentalitásváltásnak nevezünk. Politikusi mentalitásváltásnak. Erre van példám is. Nemrégiben Ausztriában járva tátottam a számat: népszerű gazdaságpolitikust majdnem vállon veregettek egy kis eldugott faluban, ha lehet eldugott osztrá k településről beszélni. Azt mondták az osztrákok, ez így van jól, már nehogy üvegembernek nézné őket a politika. Nos hát megnézném, ki lenne az nálunk, aki őszintén és erőltetettség nélkül át tud nyúlni, kezet adni a paraszt kerítésén. Megnézném, ki tud na „évközileg”, vagyis eseményektől távolabb átnyúlni a kaszt kerítésén. A nyugati demokrácia hagyománya és a „gyors felkapaszkodás hagyománya” között lényeges a különbség. A szocializálódás, a viselkedéskultúra összetett kérdése – ilyeneket mondogattak n ekünk az osztrákok. vissza
