Reggeli Sajtófigyelő, 2009. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-12-23
MeH Nemzetpolitikai Ügyek F őosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 12.23 . 35 korábbi bőrét, korszerűsödött, diverzifikálódott, színesedett, és immár egy demokratizálódó közéletben őrizte meg vezető szerepét úgy, hogy a néptömegek máig azt hiszik: immár nekik is beleszólásuk van a dolgok menetébe, miként hitték azt 1989 decemberében is. Az elmúlt húsz év egyszerre volt az ámítás é s a reménykedés korszaka Romániában, e tekintetben akár változatosságról és mozgalmasságról is beszélhetünk. Tagadhatatlan: az országon végigsöpört a szabadság szele, megnyíltak a határok, sokasodtak a lehetőségek, megindult a modernizáció, de a felzárkózá s Európához még gyermekcipőben jár. Egyéni megítélés kérdése, hogy kinekkinek az életében mit jelentett ez a húsz év. És ki miként emlékezik – ha megérte és megélte. Mert ma már sokan vannak közöttünk, akiknek nincs közvetlen élményük az 1989 előtti állap otokról. Ők szerencsések. Amennyire szerencsétlenek azok, akiknek ez a két évtized nem hozott semmi jót. Nekik szól: dum spiro, spero. vissza D. L. Helyet a húsosfazéknál Reggeli Újság 20091223 Immár hónapok óta labilis – bár szerencsére viszonylag békés – a politikai helyzet Romániában. Koalícióbomlás, kormánybuktatás, kétfordulós elnökválasztás, folyamatos erőfitogtatás, hitegetés, ígérgetés, hazudozás és lejáratás jellemezte a hatalmi tényezők egymásnak feszülését, s ez az egész balkáni cirkusz rányomta bélyegét a közéletre. A népeket leginkább az keserítette el vagy bosszantotta fel – vérmérséklettől függően – , hogy a politikai osztálynak mindenre volt gondja, csak az egyre nagyobb méreteket öltő és egyre súlyosabb kö vetkezményekkel járó gazdasági recesszió kezelésére nem. Kölcsönökből és hitelekből él az ország, ami ideigóráig csillapítja a társadalmi békétlenséget, de a cérna egyszer el fog szakadni. Pláne, hogy a válság még ki sem csúcsosodott igazán, és az eladóso dás a jövő nemzedékek kilátásait szűkíti. A politikusok a maradékon marakodnak. És a jelek szerint még mindig van mit osztogatni, fosztogatni, mert ha nem lenne, akkor nem törnék magukat annyira, nem iparkodnának helyet szerezni maguknak a hatalom asztalá nál, fent Bukarestben, lent a megyéknél vagy még lentebb a települési önkormányzatokban. A romániai magyarság – azon túl, hogy egyre fogy és egyre szegényedik a többségi nemzet derékhadához képest – valahol az örökös reménykedés és várakozás, illetve a kiá brándultság és teljes letargia között bolyong. Választott, nyakukba ültetett és felkapaszkodott vezetőik hol ide, hol oda rángatják, tologatják, lökdösik a nagypolitikában nem elég jártas magyarjainkat, akik aztán csalódással tapasztalják, hogy már megint csak a voksukra, az adógarasaikra és a tagdíjukra, adományaikra számít és utazik mindenki. Nyilván minden politikai akciónak megvan a maga magyarázata, indoka és értelme. Nemkülönben a célja. Eleve elutasítani, megbélyegezni, kinyilatkozni semmit sem érdem es, legfőképpen pedig tisztességért, következetességért, karakánságért ágálni, amikor politikáról van szó, hiszen a politika eredendően a helyzetkihasználás „tudománya”. A hajlamosságé, felkínálkozásé, ügyeskedésé, haszonlesésé. Sokan kiáltanak mostanság p rostitúciót, amikor például a romániai magyarság pártjainak igazodását és ideodahajlongását látjákhallják, de hát az üzletszerű kéjelgés az emberel egyidős foglalatosság. A haszonelvűség nemigen fér össze a morállal, a keresztény erkölcsi normák követend ők ugyan, de a pénznek a rómaiak óta nincs szaga. A kommunizmus is abba bukott bele, hogy mindenkinek azonos jólétet ígért, de ezt teljesíteni erőnek erejével sem tudta. Egyszerű a képlet: az RMDSZ is – mint a romániai magyarság továbbra is legjelentősebb, bár csökkenő népszerűségű politikai képviselete – megpróbálja kihasználni a maradék érdekérvényesítő erejét, és minél több helyet próbál szerezni a húsosfazék mellett. Vitatni lehet ennek módját, sőt még azt is, hogy amit tesznek, azt vajon minden magyaré rt teszike (vagy immár csak a „sajátjaikért”), mindent lehet vitatni, csak azt nem, hogy amíg meg tudják szerezni maguknak a magyar voksok nagy hányadát és amíg a román többség is őket tekinti partnernek, addig a tulipánosok nyeregben érezhetik magukat. A kiknek pedig nem jut se nyereg, se ló, se pálya, azoknak persze savanyú a szőlő. Apropó prostitúció. A politikában jártasabbak és a módszerek iránt nem olyan kényesek inkább azt vethetik Markó Béláék – de más magyar vezetők szemére is – , hogy túl könnyen és túl olcsón adják és teszik oda magukat. Az RMDSZ például most egy szimbolikus miniszterelnökhelyettesi posztért, két rendkívül problematikus tárcáért (környezetvédelem és egészségügy), illetve a súlytalan művelődési miniszterségért cserébe mutat hajlan dóságot csókolgatni azokat az arcokat, amelyeket eddig nagy elánnal köpdösött. Ettől öklendezik manapság sok honfitársunk. A politikához bizony jó gyomor kell. vissza Dénes László
