Reggeli Sajtófigyelő, 2009. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-12-02
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 12.02 . 46 Konföderáció? Paál hozzátette, gyakorlatilag a ma európai uniós helyzetet megelőlegezve, de akkor persze még nem erre, hanem egyfajta dunavölgyi konföderációt tartott kívána tosnak a szerző: „A törzsmagyarságot is, az összes környező államokat is a történelem sodra hajtja az egyedül lehetséges kibontakozás irányába, a népek testvériségének államszövetségi intézményesítése felé.” Botlik József a harmincas évek baloldali törekvé seiben hasonló vonulatot fedezett fel. Porzsolt Lászlót idézi, aki 1932ben, a Korunk című folyóiratban megjelent cikkében a megoldást abban látta, ha „szabad nemzetek szocialista államainak önkéntes konföderációja” valósulna meg. 1921. január 23án Kolo zsváron jelenik meg Kós Károly, Paál Árpád és Zágoni István híres röpirata, a Kiáltó szó Erdély, Bánság, Körösvidék és Máramaros magyarságához. Ez így fogalmaz: „Fölébredtünk. Látni akarunk tisztán. Szembe akarunk nézni az Élettel, tisztában akarunk lenni helyzetünkkel. Ösmerni akarjuk magunkat. Számba kell venni erőinket, szervenünk kell a munkát, tudnunk kell a célt, amit el akarunk érni... Kiáltok! Neked: Erdély, Bánság, Körösvidék és Máramaros ezeresztendős magyarsága: Ébredj kétesztendős álmodból, sz emedet nyisd ki, nézz széjjel és állj az új életben tusakodni akarók közé. A rohanó idő füledbe harsogja: elég a passzivitásból. (…) Kiáltom a jelszót: építenünk kell, szervezkedjünk át a munkára. Kiáltom a célt: a magyarság nemzeti autonómiája.” Szászok, németek 1919. szeptember 6án Temesváron a romániai németek képviselői gyűltek össze. Annak fényében, hogy mára gyakorlatilag eltűnt a német kisebbség délkeleti szomszédunkból, kissé megrendítő 1919es céljuk, amit megfogalmaztak: „Alkotmány alkotandó, a mely örök időkre biztosítja a romániai németség jogát arra, hogy politikailag mint egységes nemzet szervezze magát, s ennek alapján követhesse nemzeti, kulturális és gazdasági törekvéseit.” Az Erdély rövid története című könyvben mindazonáltal olvasható, h ogy az erdélyi szászok már 1919. január 8án a Szász Nemzeti Tanács medgyesi gyűlésén kijelentették, hogy „Erdély szász népe is nemzeti jövője garantálását remélve, állást foglal Erdély és Románia egyesülése mellett”. A román politikus, Iuliu Maniu ekkor b iztosította őket „a szorgalmas szász nép nemzeti jogainak védelméről és tiszteletben tartásáról”. És mit csináltak a románok? Az Erdélyt Romániával egyesítő nagygyűlésen, 1918. december elsején elfogadták a románok képviselői a Gyulafehérvári Határozato kat. Ezek III./1.es pontja így szól: „Teljes nemzeti szabadság az együtt lakó népek számára. Mindenik népnek joga van a maga neveléséhez és kormányzásához saját anyanyelvén, saját közigazgatással, saját kebeléből választott egyének által. A törvényhozó te stületekben és az ország kormányzásában való részvételre minden nép népességének számarányában nyer jogot.” E határozatot azonban később nem foglalták törvénybe. Az erdélyi románok sem voltak kezdetben egységesek Erdély kormányzásával kapcsolatban. Szára z György szerint különösen az északerdélyi görögkatolikus románok voltak bizalmatlanok a regáti (moldvai és havasalföldi) politikusokkal szemben. Éppen ezért Alexandru VaidaVoievod (ő miniszterelnök is volt Romániában) többször is szembeszállt a central izációval, és így fogalmazta meg célját a Luptatorul című lapban 1922. január 22én: nemzeti „egység decentralizáció alapján, azaz regionalizmus és nem despotikus, erőszakolt centralizáció”. Az Erdély rövid története című kötetből kiderül azonban, hogy n em VaidaVoievod álláspontja győzedelmeskedett. A Köpeczi Béla főszerkesztésében megjelent kiadvány így fogalmaz a Trianon utáni helyzetről: „A román nyelv uralkodóvá tételét minden eszközzel szorgalmazták. A hely- és utcaneveket a magyar többségű helyeken sem lehetett magyarul kiírni, sőt időnként a magyar nyelvű publikációkban sem, a kétnyelvű cégtáblákat megadóztatták, végül megszüntették. A bíróságokon 1921től románul tárgyalták az ügyeket, románul nem tudó ügyfelek tolmács útján beszélhettek. Minden h atósági beadványt az állam nyelvén kellett megfogalmazni. A nyilvános helyeken megjelentek a feliratok: Csak románul szabad beszélni.” hvg.hu vissza
