Reggeli Sajtófigyelő, 2009. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-12-02
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 12.02 . 23 nyelvekről és az áll amnyelvről szóló törvények között. Szintén javasolja a jelentés, hogy az államnyelvtörvény egyensúlytanságait a módosítás végrehajtási rendeletében tisztázzák. vissza Hríb: Dzurinda a saját céljaira használja ki a jobboldali pártokat – Dzurinda nem tett semmit a magyar kérésekért, pedig az ő támogatásukkal kormányzott Bumm. sk 2009 . 12. 01 Štefan Hríb, a .týždeň hetilap főszerkesztője szerint az SDKÚ kihasználja a jobboldali pártokat. Saját sikeréhez akarja őket felha sználni, majd eldobja őket. Az ismert újságíró videókommentárjában a megyei választások második fordulója kapcsán említi meg, hogy Pozsony megyében a választások előtt a jobboldali pártok sajtótájékoztatót tartottak, s elmondták, miért támogatják Pavol Frešót, az SDKÚDS jelöltjét. A jobboldali szavazóknak köszönhetően Frešo nyert is, de az SDKÚ egyedül ünnepelt. Hríb szerint Dzurindáék azért nem hívták ünnepelni a többi pártot (a KDHt, az OKSt, az SaSt és az MKPt), mert ezeket a százalékokat saját céljaikra akarják kihasználni. Az újságíró szerint ez a fajta politizálás Mikuláš Dzurindánál az SDKÚ elnökénél nem először fordul elő. 1998ban mikor meg kellett dönteni Mečiar rendszerét, öt demokrata pártnak kellett egy pártba tömörülnie, hogy létrejöh essen az SDK, megkerülve ezzel Mečiar választási törvényét. A választások után, mikor már újra demokratikus választási törvény lépett életbe, Dzurinda már nem akarta, hogy ismét öt demokrata párt legyen. Mikor később jobboldali kormány alakult, az MKPra is szükség volt a parlamenti többséghez. Amikor azonban az MKP kért fontos dolgokat a magyar kisebbség számára, Dzurinda nem tett semmit. Bugár Béla, az MKP akkori elnöke ki is jelentette, hogy Dzurindával nem tárgyal négyszemközt, mert az SDKÚ elnöke nem tartja be az egyezségeket. Hríb szerint ez ismét megismétlődött, s bebizonyosodott, hogy Dzurinda nem változik. Úgy véli, hogy az SDKÚ elnökével nem sikerülhet leváltani a jelenlegi kormányt, ez a politika ugyanis ismét csak sértődéshez, távozásokhoz és v eszekedésekhez vezet. vissza Nem engedélyezték a "székely szakasz" felvonulását HVG 2009. december 01. 18:49 | Nem tette lehetővé az Új Magyar Gárda "székely szakaszának" felvonulását kedden Kolozsváron a román rendőrség , amely rendőrautókon vitte el a tüntetni akarókat. Az Új Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Mozgalom Győri Wass Albert zászlóaljának "székely szakasza" már több mint másfél héttel korábban jelezte: december elsején, Románia és Erdély egyesítésének, az egyesítés kimondásának évfordulóján szeretne megemlékezni az egykori Székely Hadosztályról, amely 1918. december 1. után harcolt még a román csapatok ellen. Egy szemtanú kedden telefonon elmondta: az egyenruhába öltözött tüntetők - akik között nem volt magyar állampolgár - Kolozsvár főterére akartak vonulni, hogy koszorút helyezzenek el a Mátyásszobornál. A rendőrök azonban a körülbelül húsz demonstrálót rendőrautókba kényszerítették. A közelben csekély számban ellentüntetők is felvonulta k, ők a Noua Dreapta (Új Jobboldal) tagjai voltak. vissza Geoana lesz a következő elnök? MNO 2009. december 1. 21:18 Mircea Geoana a szavazatok 54 százalékát szerzi meg a második fordulóban, míg Traian Basescu csak 46 sz ázalékot – derült ki a Realitatea TV által rendelt Insomar közvéleménykutatásból. A december 6án voksolók 73 százaléka azért járul majd urnához, hogy támogassa kedvenc jelöltjét, és csak 27 százalék azért, hogy az ellenfele ne nyerjen.