Reggeli Sajtófigyelő, 2009. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-12-12
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 12.12 . 27 össze a nemzetállam eszméjével. Ez viszont ellentétben áll a zömében szintén jobboldali, közösségi értékeit, nyelvi, kulturális örökségének megmaradását az egyéni jogokkal egyenértékűnek tekintő romániai ma gyarság önrendelkezési törekvéseivel. A PDL már bizonyított: EPPtagként megakadályozta Tőkés László felvételét a néppárti frakcióba, majd az önálló romániai magyar képviselőcsoport létrejöttének is keresztbe tett. Még a Fidesz sem tudta jobb belátásra bí rni, és jelenleg nehezen hihető, hogy ez a hozzáállás változna, hiszen a romániai magyar közösség törekvéseinek kérdésében a két „testvérpárt” érdekei ellentétesek. Szóval nem biztos, hogy szerencsés, ha a román politikai kínálatból csupán a jobboldal vagy a magyarországi pártok iránti szimpátia alapján választunk. vissza Szerző(k): Balogh Levente Tiltott jelkép Krónika • 2009. december 11. Jókora felzúdulást keltett a magukat progresszívnak és haladónak mondó körökben, hog y Svájc polgárainak többsége népszavazáson utasította el további minaretek építését az országban. A haladár zümmögőkórus azonnal az emberi jogok és a vallásszabadság súlyos megsértéséről kezdett jajveszékelni – holott a kezdeményezés amúgy nem befolyásolja különösebb mértékben az országban élő mintegy 400 ezer muszlim vallási életét, a már meglévő több száz mecset ugyanis működhet, és további mohamedán imaházak építését sem tiltja, csupán azt, hogy azok mellé félholdas tornyot is emeljenek. jó svájci polgár ok úgy döntöttek, vannak dolgok, amelyek illenek az Alpok zöld lankái és hófödte csúcsai által közrefogott konföderáció összképéhez: ilyen a csokoládé, a lila tehén, az ékszerdobozszerű, makulátlan tisztaságú kisvárosok utcáin terjengő sajtfondueillat, va lamint az a több évszázad alatt bejáratott gyakorlat, hogy az öntudatos polgárok szabadon kifejezhetik akaratukat a népszavazásokon. És vannak olyan dolgok is, amelyek ebbe a hagyományos összképbe nem illenek: ilyen például a minaret. Az úgynevezett balli berális körökben most kínosan toporognak, hogy hát honnan ennyi intolerancia a kantonok országának amúgy demokráciaszerető polgáraiban? Pedig hát nem kell messzire menniük, a példát a maguk háza táján találják meg. Alig egy hónapja hozott a brüsszeli Európ ai Emberjogi Bíróság olyan ítéletet, amelynek értelmében az olasz iskolákban elhelyezett feszületek sértik az ateista vagy nem keresztény tanulók vallásszabadságát. Mármost jómagam sem tartozom a vallással közeli viszonyban lévő emberek közé, de eddig még sosem tapasztaltam magamon, hogy ebbéli meggyőződésemen súlyos csorbát ejtene bármilyen vallási jelkép látványa. Éppen ezért kíváncsi lennék, mi is motoszkált a jakobinusmarxista alapokon nyugvó, szélsőséges dogmákon nevelkedett bírák fejében. Netalán at tól tartanak, hogy minden iskola alkalmaz egy inkvizítort is, aki hetente felbukkan, és egy zsebmáglyán eléget minden diákot, aki ateista, nem keresztény, vagy egyszerűen csak nem készült? Azért nem tartanám rossz ötletnek, ha az európai kultúra eme „az id egen szép, még ha esze ágában sincs beilleszkedni a mi kultúránkba és elfogadni a normáinkat” elvet való elit öngyilkos kommandóját néhány hétre Iránba vagy SzaúdArábiába exportálnánk, hogy ott hirdessék: hülyeség az iskolában imával kezdeni és befejezni a napot. Kíváncsi vagyok, milyen tapasztalatokkal jönnének vissza. Bár egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy bármelyikük is megérné a hazautat. vissza Szerző(k): Balogh Levente Băsescu: az Alkotmánybíróság döntése termés zetes és demokratikus Nyugati Jelen • Péntek, 2009. december 11., 22.00 Traian Băsescu államelnök pénteken kijelentette, az Alkotmánybíróság döntése az államelnöki választások második fordulójában érvénytelenített voksok újraszámolását illetően „természet es és demokratikus” és azt jelzi, hogy az óvást benyújtók szolid indokokat hoztak fel. „Természetes, figyelembe véve a PSD óvását. Természetes és demokratikus. Helyesnek tartom, hogy a PSD kérését teljesítették. Ebben nincs semmi természetellenesség, ez t örvényes és alkotmányos”.