Reggeli Sajtófigyelő, 2009. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-12-12
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 12.12 . 23 Orosz egy vastag iratköteget felmutatva közölte, hogy a KMPSZ minden szóba jöhető állami intézményt megkeresett beadványaival, jogorvoslati kérelmeivel a kárpátaljai magyar oktatás működését ellehetetlenítő közpon ti intézkedések hatályon kívül helyezése érdekében, de érdemi választ egyetlen illetékes hivataltól sem kapott. Brenzovics László, a kárpátaljai megyei tanács (közgyűlés) elnökhelyettese, egyben a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke felszólalásában elmondta, hogy a kárpátaljai magyar oktatás az eltelt 90 évben már többször volt a mostanihoz hasonló nehéz helyzetben mind a csehszlovák, mind a szovjet időszakban, ám a közösségnek eddig mindig sikerült elhárítania a megsemmisüléssel feny egető veszélyeket. A KMPSZ közgyűlése nyilatkozatot fogadott el, amelyben húsz pontban összefoglalva követeli az illetékes ukrán hatóságoktól a kárpátaljai magyarság korábban kivívott oktatási jogainak biztosítását, a korlátozó intézkedések visszavonásá t és a valódi esélyegyenlőség szavatolását az oktatás minden szegmensében. vissza Dzurinda egyeztetésre hívja a szlovák ellenzéki pártokat MTI • 20091213 Egyeztetésre hívta meg a szlovák ellenzéki pártokat a Mikulás Dzuri nda vezette Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU). "Baráti és építő hangulatban elbeszélgetünk" - jelentette ki a volt kormányfő pártja országos tanácsának szombati ülése után Pozsonyban. A hat ellenzéki párt találkozójára december 15én, kedden k erül sor a szlovák parlament történelmi épületében. Az SDKUn kívül a találkozóra meghívást kapott a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH), a Magyar Koalíció Pártja (MKP), a Híd, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) és a Polgári Konzervatív Párt (OKS). Dzurinda úgy fogalmazott: azért van szükség az egyeztetésre, mivel Szlovákia jelenlegi kormánya nem törődik az állampolgárok valós érdekeivel, és szükség van az alternatíva keresésére. "Nyílt platformot kínálunk fel, s örülnék, ha kollégáim is ezt tennék. Elég tapa sztalatom van, hogy tudjam, a diktátum sosem működik" - jegyezte meg az ellenzéki politikus. Leszögezte: nem akar irreális reményeket ébreszteni, de úgy érzi, van mire építeni. Példaként az ellenzék sikeres összefogását említette Pozsony megyében a novem beri megyei voksoláson. Az összefogásnak köszönhetően Pozsony megyének - egyedüli megyeként Szlovákiában - ellenzéki elöljárója lesz. Dzurinda hangsúlyozta: nyugodt, baráti találkozóra számít, amelyen nem lesznek tabutémák. Szlovákiában fél év múlva lesz a soron következő parlamenti választás. Ennek nagy esélyese a Robert Fico kormányfő vezette IránySzociáldemokrácia (Smer), amelynek népszerűsége 40 százalék körül mozog, magasan megelőz minden más pártot. vissza Az Európa Tanács velencei bizottsága alelnökévé választotta Paczolay Pétert MTI • 20091213 Alelnökévé választotta az Európa Tanács velencei bizottsága a magyar Alkotmánybíróság (Ab) elnökét szombaton - közölte az Ab. Paczolay Péter az első magyar tisztségviselője az 1990ben alakult testületnek, amely meghatározó szerepet játszik az európai alkotmányos örökség érvényesítésében - áll az Ab sajtófőnökének közleményében. A velencei bizottság új elnöke az olasz Gianni Buquicchio, akit Sólyom László köztársasági elnök ez év november 23án, az Alkotmánybíróság megalakulásának huszadik évfordulójára rendezett ünnepségen tüntetett ki a Magyar Köztársaság Érdemrendjének középkeresztjével - közölte Sereg András. A független nemzetközi szakértőkből álló velencei bizottságot ( a Joggal a demokráciáért európai bizottságot) az Európa Tanács tanácsadó szerveként hozták létre. A bizottság főleg az alkotmányozás, a közjog, a választási kérdések és az alkotmánybíráskodás kérdéseivel foglalkozik és olyan fontos kérdésekben foglalt ál lást, mint például a magyar státustörvény, a választójogi kódexek elvei, a bírói függetlenség, illetve a titkos CIArepülések. Jelenleg azt vizsgálják, hogy a szlovák nyelvtörvény megfelele az európai normáknak - tudatta az Ab. vissza