Reggeli Sajtófigyelő, 2009. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-12-12
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 12.12 . 21 Mesić elismerően szólt Vajdaság autonómiájának visszaadásáról Vajdaságma.info • 2009. december 12. [11:22] Stjepan Mesić (a képen) horvát államfő nem tartja helyénvalóknak a Szerbiából érkező bírálatokat Zágráb Koszovóval kapcsolatos álláspontja miatt, hiszen Horvátország csak elismerte az új realitást, írja a Beta. A vezető horvát politikus újságírók előtt kijelentette, nagyon jó, h ogy Koszovó függetlenedése után visszaadják az autonómiát Vajdaságnak is. Emlékeztetett, hogy Slobodan Milošević szüntette meg Koszovó és Vajdaság státusát, s azt követően megdöntötte Montenegró vezetőségét. Boris Tadić szerb elnök korábban bírálta a Nemz etközi Bíróság előtt a Koszovómeghallgatáskor ismertetett horvát álláspontot. Szerbiában azzal vádolták meg Horvátországot, hogy állásfoglalásával serkenti Vajdaság elszakadását. vissza Bárkivel koalícióra lépne az RMDSZ? E cho TV • 20091212 Bevennék a kormányba a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget. A Demokrata Liberális párt elnöke pénteken bejelentette, hogy a magyar szervezettel alkotná az új kabinet kemény magját. Az RMDSZ közölte, hogy megfelelő feltételek esetén s zövetségre lépnek a liberálisokkal, de nem zárják ki egyetlen kormánykoalíció támogatását sem. Melyik oldalon is áll a Romániai Magyar Demokrata Szövetség? - a párt jelenleg a Demokrata Liberálisokkal tárgyal egy esetleges kormánykoalícióról. Emil Boc pár telnök már bejelentette, az RMDSZszel alkotnák az új kormány kemény magját. Ennek azért látják értelmét, mert mindkét szervezet az Európai Néppárt tagja. "Részt tudunk venni különböző többségi kormánykoalíciókban, amennyiben van megfelelő program és amennyiben teljesülnek a számunkra is fontos feltételek" – mondta Markó Béla. Az elnökválasztás során az RMDSZ még a baloldal jelöltjét támogatta, azt a Mirce a Geoanat, akiről köztudott, hogy ellenzi Székelyföld autonómiáját. Ráadásul a szavazatok újraszámlálása miatt egyelőre bizonytalan ki nyerte az elnökválasztást. "Függetlenül attól, hogy ki lesz Románia következő elnöke, az elkövetkezendő 5 évben eldől R ománia közigazgatási reformjának kérdése, ha Geoana lett volna az elnök, akkor az dőlt volna el, hogy Románia marad továbbra is egy centralizált nemzetállam, ehelyett viszont egy decentralizációra van szükség" – mondta Szász Jenő, elnök, Magyar Polgári Pár t. Az RMDSZ 1996 és 2000 között tagja volt a román kormánynak, de akkor nem sikerült előrelépést tenni Székelyföld autonómiájának ügyében. vissza Magyar óvodát adtak át Császlócon KárpátInfo • 20091212 14:45:00 Az ungvá ri járási Császlócnak mindig is komoly gondot okozott, hogy nem volt óvodája. Ez a probléma oldódott meg december 8án, amikor is hosszú idők kemény munkája és határokon átívelő összefogás eredményeként ünnepélyes keretek között átadásra került a település új, modern gyermekintézménye. A vendégeket és az ünneplő császlóciakat Roják Mária polgármester köszöntötte, aki az elmúlt évekre visszatekintve szólt az építkezés előzményeiről, a nehézségekről, valamint arról, hogyan vált lehetségessé az, hogy ma egy m agyar nyelvű óvodát adhatnak át. Mint mondta, az elmúlt egy évtizedben Császlócon sem iskola, sem óvoda nem működött. A kisgyermekeket a szomszédos községek óvodáiba vitték szüleik. Megoldásként kínálkozott a település romos kórházépületének óvodává történ ő átalakítása. Erről 2006ban hozott döntést a