Reggeli Sajtófigyelő, 2009. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-12-10
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 12.10 . 2 pedig az is elképzelhető, hogy a pártnak nem lesz egyéni körzetből bejutott parlamenti képviselője. (Nszv, MTI) Bajnai összefogást szorgalmazott a szélsőjobb ellen – A baloldal és jobboldal összefogását szorgalmazta a Magya rországon megjelenő szélsőjobboldali veszély ellen Bajnai Gordon . A miniszterelnök a Parlamentben rendezett Magyarzsidó együttélés - együtt a közös jövőért című konferencián szerdán úgy fogalmazott: tiszta lapra van szükség a szélsőségesek ellen. A kormán yfő a meghívott egyházi vezetők és politikusok előtt azt mondta, nem azt kell nézni, hogy a múltban ki mit hibázott, hanem azt, hogy most és a jövőben kiben bízhatunk. (Nszv, MTI) Magyarországon indít hírtelevíziót Vântu – A budap esti központi hírtelevízió 2010ben vagy legkésőbb 2011ben indulna – fejtette ki a Hotnews hírportálnak adott interjújában Vântu . Tervei szerint a magyar adó a Realitatea TV nevet viselő hírtelevízió és Money Channel gazdasági adó ötvözete lesz, vagyis a politikai és közéleti, illetve gazdasági hírekre koncentráló vállalkozás. (Paprika Rádió) R OMÁNIA Magyarországon indít hírtelevíziót a román médiamágnás – Magyarországon készül hírtelevíziót indítani a román médiamágnás. Sorin Ovidiu Vantu egy szerbiai adó beüzemelését is fontolgatja, Moldova Köztársaságban már előkészületben van tévéadójának indítása. A legnagyobb román médiavállalat, a RealitateaCatavencu tröszt tulajdonosa lemond a nyomtatott sajtóról, a továbbiakban csak a z elektronikus médiába hajlandó befektetni (Hírblog.net) Mégis kormánytényező lesz az RMDSZ – „ Emil Boc egy PDL – PNL – RMDSZ összetételű kormányt tartana a legelőnyösebbnek, ezt Markó Béla szövetségi elnökkel való keddi találkozó ján is hangoztatta ” – mondta el a Transindex kérdésére Kelemen Hunor , az RMDSZ ügyvezető elnöke (MNO) Múlhatna a magyarokon a román elnökválasztás – Komoly szerepet játszhatna a romániai elnökválasztásban az ott élő magyarság. E rre korábban is volt példa, de legutóbb már csak kis részben múlt rajtuk a választás kimenete. Egy az [origo]nak nyilatkozó kolozsvári szociológus szerint erősebb üzenetekkel és pragmatikus politikával komoly tényezővé lehetne formálni a romániai magyarsá got (Origo) Korszerűsítik a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium épületét – A központi fejlesztési régió legnagyobb oktatási beruházásaként a Regionális Operatív Program keretében kezdődhet el a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium épületének korszerűsítése. A munkálatokhoz a tanév végeztével látnak hozzá (Krónika) Nem fog állni a Guşăszobor? – Az RMDSZ Marius Paşcan Maros megyei prefektus közbelépésére, Tőkés László és ügyvédje, Kincses Előd a temesvári forradalmárok és a nemzetközi fórumok nyomására számít a Ştefan Guşăszobor fe lállításának megakadályozásában (Krónika) Kommunikációs nap Kolozsváron – „ I. Kommunikációs Nap, avagy Én – a brand ” címmel szerveznek nyílt napot a k olozsvári Babeş – Bolyai Tudományegyetem kommunikáció és közkapcsolatok szakának végzős diákjai pénteken 10 órai kezdettel (Krónika)