Reggeli Sajtófigyelő, 2009. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-12-05
MeH Nemzetpoli tikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 12.05 . 38 Legyünk kicsik? Magyar Szó • 2009.12.05. "Egy korosabb férfi könnyes szemmel emlegette fel, hogy az Országházat nemcsak a magyar országi magyarok, hanem a mi őseink is építették. Az a mi parlamentünk is. S abból az országból üzente nekünk hivatalosan a nép, hogy nem akarnak tudni rólunk, meg a kormány is, hogy csürhének tart valamennyiünket.". A népszavazás fájó emlékei - Délvidékrő l... A magyar történelem tele van gyászos dátumokkal. Számunkra az öt évvel ezelőtti december ötödike is az marad. Nem azért, mert a kettős állampolgárságról tartott magyarországi népszavazás nem lett sikeres, hanem azért, mert az akkori magyar kormány kö zpénzeken arra buzdította az anyaországi magyarokat, hogy szavazzanak nemmel. Vajon vane még a világon valahol olyan ország, ahol hivatalos kormány ilyent tesz? A sok durvaság, ami elhangzott, egy életre sebet ejtett. Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezet ője például azt tanácsolta a magyarországi magyaroknak, ne szavazzanak igennel, mert nincs elég információjuk, inkább tegyék azt, amit a kormány mond. S hogy mit mondott ez a kormány? Számításokat végzett, hogy mennyibe is kerülne az, ha oda tódulnának a határon kívüli magyarok. Akik megnyomorítanák a szerencsétlen anyaországot, azok nem jól képzett, életerős vállalkozók, értelmiségiek, szakmailag kiválóan megtalpalt fiatalok vagy tőkeerős, családalapítói korban lévő üzletemberek, hanem nyugdíjasok, nincst elen és beteg rokonok. Anyaországunk állami pénzén hétről hétre jelentek meg a lepedőnyi hirdetések öt évvel ezelőtt ezekben a napokban arról, hogy az anyaország magyarjai tagadják meg az erőszakkal leszakított nemzettest egy részét. Az állam uszította a m agyart a magyar ellen. A kettős állampolgárságról szervezett sikertelen népszavazást követően Erdélyben fekete lobogót tűztek az épületekre. A magyarországi közjogi méltóságoknak pedig azt üzenték, hogy inkább ne menjenek Erdélybe. Itthon számomra egyik legmegrázóbb esemény a magyarkanizsai gyászos összejövetel volt. Egy korosabb férfi könnyes szemmel emlegette fel, hogy az Országházat nemcsak a magyarországi magyarok, hanem a mi őseink is építették. Az a mi parlamentünk is. S abból az országból üzente ne künk hivatalosan a nép, hogy nem akarnak tudni rólunk, meg a kormány is, hogy csürhének tart valamennyiünket. Öt év telt el azóta. A lelkekben ezek a sebek sohasem gyógyulnak be. A kemény, kíméletlen szavakat nem lehet visszaszívni. Az már nem is fontos, hogy Gyurcsány kimutatása mellett, amely arról szólt, hogy hány száz milliárdba kerülnek majd a szegény rokonok, megjelent a független szakértők elemzése is, amiből kiderült, hogy az évente 40 000 fővel fogyatkozó magyarországi magyaroknak milyen jót tenne , ha jönnének a határon kívüliek. A velük érkező munkamorál, gazdasági többlet mind emellett szól, s természetesen napvilágot láttak a cáfolatok is, hogy a vajdasági nyugdíjas nem veheti el a magyarországi magyar nyugdíját. De hiába voltak ezek az érvek po zitív előjelűek, nekünk – akik önhibánkon kívül okot adtunk arra, hogy ezek a gondolatok előkerüljenek – fájtak. S szerintem ez a fájdalom nem is csökken és nem is fog megszűnni. Néhány hónappal ezelőtt ismét előkerült a kettős állampolgárság ügye. Úgy tű nt, minden meghatározó jelentőségű párt egyetért abban, hogy törvénymódosítás útján a határon kívüliek közül, aki akar, jusson hozzá anyaországa állampolgárságához is. Emellett szólt – gondoltuk – , hogy a várakozásokkal ellentétben Románia EUs csatlakozás a után nem özönlöttek a romániai magyarok az anyaországba. Belátták, be kellett látniuk az anyaországi politikusok egy részének, hogy nincs mitől tartani. De nem ez történt. Váratlanul, megint csak elkezdődött a kötözködés, hogy nem kellene ugyanolyan álla mpolgárságot adni a határon kívülieknek, mint a rendes magyaroknak. A Fidesz ekkor visszavonta a törvénymódosítási javaslatát. Most, hogy már számunkra is karnyújtásnyira van a korlátok nélküli utazás lehetősége, nyilván kézenfekvő lenne, hogy már senkit sem érdekel a magyar állampolgárság. Eddig valóban egérutat jelentett volna, hogy időnként kijussunk a vasfüggöny mögül, de lényegében senki sem csupán utazási lehetőséget látott a magyar állampolgárságban. Ennek követeléséről lélekben nem kell lemondani. Az, hogy halkabb a szavunk, vagy időnként talán egészen el is némultunk, a sok bántás és megalázás miatt van. Sokan éppen e sértődöttség miatt nem is fogják kérni a magyar állampolgárságot, még akkor sem, ha lesz erre lehetőség. Keserű ez a juss mindenképp en. Az