Reggeli Sajtófigyelő, 2009. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-12-03
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 12.03 . 26 szerepelni, akik az t megérdemlik, és képviselni tudják a törvény által lehetővé tett jogokat. Mint megjegyezte, a hatalmi koalíció pártjainak képviselőivel beszélgetve már szóba került az is, hogy közösen állítanának fel egy „nyerő csapatot” a külön választási listákra. Szav ai szerint alakulófélben van egy civil szervezet Vajdasági Magyar Intellektuális és Vállalkozók Társasága név alatt, amely pártatlanul tömörítene össze vajdasági magyar polgárokat és alakítana választási listát. Sándor József, mint a G17 Plusz tartományi pártbizottságának alelnöke és Zenta város tartományi képviselője nyilatkozott lapunknak. Mint megjegyezte, arra kérnek minden magyar és nem magyar nemzeti kisebbséghez tartozó polgárt, hogy a választói névjegyzékekre való felkerülésükkel, aláírásukkal támo gassák a külön választói névjegyzék megalakítását, így segítve Szerbiát demokratizációs folyamatában. Már folytak megbeszélések, tárgyalások azon más nem magyar pártokban politizáló politikusok között, akik meglévő pártjaikban nem tudnak választói listára kerülni, mondta Sándor József. Tárgyaltak már a DPvel és a ligával, és ezt a választó névjegyzék összeállítása után folytatják. Arról azonban még nem döntöttek, hogy hogyan fognak részt venni a választásokon. – Ezeknek az egyeztetéseknek az a célja, hogy azokat a polgárokat, akik valamilyen oknál fogva nem magyar pártban szeretnék magukat képviseltetni, valamilyen civil szervezeten keresztül indítani tudjuk a Magyar Nemzeti Tanácsba való beválasztásba – mondta a G17 Plusz tartományi képviselője. Mint meg jegyezte, aláírásgyűjtést pártjuk nem tudott elindítani, de ebben a pillanatban ezt a lehetőséget kizárta a VMSZ, azonban ezt a kezdeményezést nem kritizálják, ugyanis az tudvalévő, hogy 120130 ezer embert nem lehet különböző helyi irodák bürokratái elé „ berángatni”, tehát semmi kivetnivalójuk sincs a házalással kapcsolatban. – Arra kérjük az embereket, hogy fogadják ezeket az aktivistákat és adják aláírásukat a kérelemhez. Biztos vagyok abban, hogy sikerül összeszedni a szükséges számú aláírásokat és az újonnan megválasztott tanács fel tudja venni a lendületet, demokratikusabb munkát felvázolva maga elé – emelte ki Sándor József. A Vajdasági Szociáldemokrata Liga állásfoglalása szerint a nemzeti tanácsokról szóló törvényre szükség van, támogatják a hozzá fűződő folyamatokat és részt vesznek benne, vázolta fel röviden lapunknak Vass Tibor, a párt képviselője. A bejegyzési folyamatot nem tartja a legszerencsésebbnek, azonban pillanatnyilag nincs jobb megoldás. – Nem tartom jónak azt sem, hogy egy párt raga dja magához az aláírásgyűjtést, ellenőrizze azt, és névsorokat állítson fel. A bejegyzési folyamatot támogatom, de nem úgy, hogy házról házra járjak és azt félremagyarázzam. Ugyanakkor feliratkozni az állami szerveknél, önkormányzatokban is van lehetőség. Arra ösztönzök mindenkit, hogy iratkozzon fel a névjegyzékre – vélekedett Vass Tibor. Mint megjegyezte, pártjuk is kampányolni fog a névjegyzékre való feliratkozás mellett, azonban erre csak újév után fog sor kerülni, ugyanis március 9e a határidő a feli ratkozáshoz. A választásokon a VSZL is valamilyen formában részt fog venni, annak ellenére, hogy a törvényhozók kizárták pártjukat a listára való felkerülés lehetőségéről, de hogy hogyan, arról a párt főbizottsága fog a jövőben dönteni. – Megint felosztot tak minket, magyar meg szerb pártra, ami nem nekem sértő, hanem azoknak, akik olyan magyar emberre szavaztak, aki más polgári párt tagja. Ennek ellenére részt fogunk venni a választásokon, mert van mondanivalónk – mondta a liga képviselője. A Liberális De mokrata Párt is támogatja a nemzeti tanácsokról szóló törvényt, és a közeljövőben igyekezni fognak aláírásokat gyűjteni, nyilatkozta lapunknak Popović Judit, az LDP képviselője. Mint megjegyezte, aktivistáik a VMSZhez hasonlóan házalva fogják gyűjteni az aláírásokat, azonban nem csak a magyar közösség, hanem minden itt élő kisebbség esetében. Szavai szerint kevés annak az esélye, hogy minden nemzeti kisebbség esetében közvetlen választásokra kerüljön sor. – Az állampolgárokat arra kell biztatni, hogy igen is iratkozzanak fel a névjegyzékre, hiszen joguk van hozzá és nincs okuk félni a feliratkozással kapcsolatban. Ez szükséges és hasznos. Aktívan fogunk részt venni a választói névjegyzékhez vonatkozó folyamatokban és a választásokban is, azonban nem készíte ttük még el az erre vonatkozó straté giát. Erre várhatóan február környékén fog sor kerülni – zárta szavát az LDP képviselője. vissza