Reggeli Sajtófigyelő, 2009. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-12-03
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 12.03 . 20 épp ellenkezőjét hangsúlyozza. A jobbközép ellenzéki párt szerint Andor „súlytalan” szerepet kapott. Az EurActiv.hu úgy tu dja, a Fidesz arra számít, hogy akár a szavazatok kétharmadát is megszerezheti a jövő tavaszi választásokon. Andor László elmondta, elégedett Barroso döntésével, majd hozzátette, a foglalkoztatás, szociális ügyek és befogadás egyike volt azon portfóliókna k, melyekre számított. A kormányon lévő szocialisták szintén örömmel fogadták a portfóliók elosztását. Tabajdi Csaba, a magyar szocialista európai parlamenti képviselők vezetője dicsérte Andor „komoly makrogazdasági tudását”. Az EPképviselő egyúttal elmon dta, a portfólió „kiemelt jelentőségű”. „A leendő magyar biztosnak kulcsszerepe lesz abban, hogy Európa minél előbb képes legyen leküzdeni a jelenlegi gazdasági válság súlyos szociális következményeit, csökkenteni a munkanélküliséget és megállítani a társ adalmi leszakadás folyamatát” – jelentette ki Göncz Kinga, szocialista EPképviselő egy közleményben. „Üzleti” vagy „gazdasági” portfólió Szlovákiának? A szlovák politikusokat zavarba hozta a szlovák biztosnak nyújtott intézményközi kapcsolatok és admi nisztráció portfólió, mivel sokak számára nem világos, pontosan mit is takar e feladatkör. Robert Fico, szlovák miniszterelnök bírálói szerint a kormányfő nem volt képes biztosítani Maroš Ševčovič, szlovák biztosjelölt számára az energiaügyi vagy közleked ési portfóliót, így végül „csak egy adminisztratív” feladatkört gyűjtött be. Tény, hogy Fico az utóbbi hónapokban azt állította, az energiaügyi portfólió megszerzése lesz Szlovákia „elsőszámú prioritása”. Barroso azonban az energiánál „még jobb” portfólió t talált Ševčovičnak, jelentette ki Fico pénteken. „Nagy meglepetés volt számunkra, hogy Barroso Úr úgy döntött, Ševčovič Urat választja legfőbb alelnökének” – így Fico. A szlovák kormányfő hozzátette, Ševčovičnak sikerült bejutnia az Európai Bizottság „konyhájába”, mint a ház legfontosabb részébe. „Olyan, mintha az ember a kedvezményes árú repülőjegyével az ablak mellé szeretne ülni, s végül az első osztályra ültetik” – jelentette ki Miroslav Lajčák, szlovák külügyminiszter. „Lengyel „főkönyvelő” A pénzügyi programozás és költségvetés portfólió Janusz Lewandowski, lengyel biztosjelölthöz történő társítását Lengyelországban a politikai beállítottságtól függően másmás módon értékelik. „Janusz nem egy európai könyvelő lesz, hanem a Bizottság összes könyvelőjének főnöke. A költségvetéssel kapcsolatos minden kérdésben befolyással bír. Valódi befolyása van a pénzre és az Unió működésére” – hangsúlyozta Krzysztof Lisek, lengyel néppárti EPképviselő a „Polska The Times” című lengyel napilapban. A legnag yobb ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) szerint Lewandowski jelölése nem volt jó döntés Lengyelország részéről. „A lengyel kormány nem rendelkezett ambiciózus céllal, és most azt állítja, elérte azt” – jelentette ki Paweł Kowal, az Európai Konzer vatívok és Reformisták európai parlamenti képviselőcsoport lengyel tagja. Maga a lengyel biztosjelölt optimista. „Tudom, hogyan kell Európa különböző részeit pénzügyi értelemben integrálni, és most ez lesz a feladatom” – jelentette ki Lewandowski a „Pols ka The Times”nak adott interjújában. A volt EPképviselő egyúttal elégedettségét fejezte ki afelől, hogy a Lisszaboni Szerződés értelmében a költségvetés vitájában az EPképviselőké az „utolsó szó”. „Franciae” a román biztos? Dacian Cioloş, leendő me zőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős román biztos kijelölése a román elnökválasztás által keltett politikai kavalkád közepette történt. Az elnökválasztás második fordulója vasárnap (december 6.) lesz. Cioloş történetesen a „második francia biztos”, mivel sokáig Franciaországban élt és tanult, továbbá Párizs is őt támogatta, állította többször a román média, nyugati sajtóértesülésekre hivatkozva. Traian Basescu, román elnök megpróbált hasznot húzni Cioloş jelöléséből, újraválasztási kampánya során. Sajtótájékoztatót hívott össze az elnöki palota elé, mely során a biztosjelölt az elnök beszédét követően jutott szóhoz. Cioloş kinevezése „rendkívül fontos Románia számára, mivel a Közös Agrárpolitika az EU egyik pillére […] A portfólió rendkívül fontos, figyelembe véve [ez erre a célra] elkülönített költségvetést, különösen, ha