Reggeli Sajtófigyelő, 2009. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-11-25
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 11.25 . 38 A projekt során ellenvetések is akadtak, Vasile Laba, Beszterceborgó elöljárója azt sérelmezte, hogy a község lakosságának fele továbbra sem rendelkezik vezetékes vízzel és csatornázással, míg Tudorel Ciotmonda, Alsóborgó polgármestere azt rótta fel, hogy az egyik utca lakóit „kifelejtették” a projektből. Alexandru Orţan, a megyei tanács útügyi igazgatója azt rótta fel a munkálatokat kivitelező bukaresti Hidroconstrucţia Rt.nek, hogy a veze tékek lefektetése után nem hozta helyre az aszfaltréteget. A cég szerint erre 2010ig sor kerül. vissza Szerző(k): Pap Melinda, Végh Balázs Bihar – HajdúBihar megyei hírügynökség alakul Krónika 2009. november 25. Közös hírügynökséget készül létrehozni a magyarországi HajdúBihar, illetve Bihar megye néhány önkormányzata. A hazai fél részéről a Bihar Megyei Tanács pályázott partnerként több határon túli város vezetőségével, illetve sajtóorgánumával. A pályázatot másfél hó nappal ezelőtt meg is nyerték. z online hírügynökségnek eleinte nem lesznek saját riporterei, tudósítói, elsősorban ugyanis az önkormányzati híreket, a testületekben hozott fontosabb határozatokat, programokat teszik majd közzé több nyelven – tájékoztatta a Krónikát Szabó Ödön megyei tanácsos. A bihari sajtóban románul megjelenő cikkek némelyikét lefordítják magyar nyelvre, illetve fordítva, és mindegyik megjelenik majd angol nyelven is az ügynökség honlapján. Mindemellett az érdeklődő sajtóorgánumoknak i nterneten rendszeresen küldik majd az információkat – az első két évben, amíg a támogatás tart, ingyen. „A két térség között működő népszerűsítést szeretnénk így erősíteni, illetve az angol nyelvű anyagokkal külföldön is ismertebbé kívánjuk tenni Bihar és HajdúBihar megyét” – magyarázta a tanácsos. Mint mondta, az ügynökség kéthárom személyt foglalkoztat majd, nekik elsősorban a fordítás lesz a feladatuk, illetve a két megye számára legfontosabbnak tűnő hírek kiválogatása. A pályázatot a Határon Átívelő Magyar – Román Együttműködési program keretében nyerték, összesen 500 ezer euró értékben – ebből a partnerként pályázó Bihar megyei önkormányzat nagyjából százezret kap, az összeget különböző felszerelések vásárlására fordíthatja. A hírügynökség, illetve a hozzá tartozó hírportál jövőre indulhat be. Hogy mikor, az a főpályázó magyar partnertől függ, magyarázta Szabó Ödön. A HajdúBihar, illetve Bihar megyei önkormányzat egy másik közös pályázata is sikeresnek bizonyult. Ennek alapján a két megye egymás turi sztikai értékeit népszerűsíti majd, szintén több nyelven, egy weboldalon, amely Bihar megyében valószínűleg a megyei tanács honlapja lesz. Erre turisztikai útvonalak kerülnek fel, például a Bihar megyei Árpádkori templomokat meglátogatni kívánó magyarorsz ágiak számára. vissza Szerző(k): Nagy Orsolya A PNL Geoanát, az RMDSZ a PNLt támogatja Krónika 2009. november 24. [FRISSÍTETT] Mircea Geoanát, a Szociáldemokrata Párt (PSD) államfőjelöltjét támogatják az elnökválasztás második fordulójában a liberálisok (PNL). C rin Antonescu szerint pártjának központi politikai bizottsága egyhangúlag úgy döntött, hogy a PNL a második fordulóban Traian Băsescuval mérkőző szociáldemokrata jelöltet támogatja, ha sikerül a PSDvel egy liber ális elvekre alapuló megállapodást kötni. A PNLvezetés döntött továbbá egy Klaus Johannis által vezetett kormány parlamenti többségének kialakításáról és a kormányprogram kidolgozásáról is. Az RMDSZ is jelezte: a Klaus Johannist támogató többséghez szeret ne tartozni. Az erről szóló megállapodást alá is írta kedden Markó Béla és Crin Antonescu. A Mircea Geoană közös támogatásáról szóló dokumentumot szerdán írja alá a PNL és a PSD. Körvonalazódik az elnökválasztás második fordulójára összeálló ellenzéki koa líció, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetése kedden a Szociáldemokrata Párttal (PSD) való, az RMDSZ pedig a PNLvel való