Reggeli Sajtófigyelő, 2009. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-11-04
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 11.04 . 29 Ezeknek a csúsztatásoknak és fantáziadús részleteknek egyetlen központi célja, hogy egy őshonos, jogfo lytonos, de a magyarok által egy évezreden át kegyetlenül elnyomott és leigázott szlovák nemzet képét láttassák, és igazságosnak hirdethessék a trianoni diktátumot. A szlovák őstörténeti koncepció elsődleges szempontja a magyarellenesség: a szlovákok jelen létét a magyar történelem ellenében fogalmazza meg, amiből teljesen kizárják az avarokkal, hunokkal vagy szkítákkal való magyar kapcsolatot, illetve rokonságot, mert az már időben megelőzné még ezt a koncepciót is. A szlovák régészet szinte politikai megre ndelésként kapta feladatul, hogy az egész ország területén dokumentálni kell a szlovákok jelenlétét már az V. század második felétől, és akik ebben részt vállalnak, azok kiemelten publikálhatnak és juthatnak egyre feljebb a ranglétrán. A pozsonyi várnál az 1970es években végzett ásatások során egy egyetemi hallgató nyári gyakorlata során tapasztalta, hogyan kell megrakni egy nagymorva rotunda falait ott, ahol olyan sosem volt. A magyarok megjelenése és a magyar nép jellemzése Pavel Dvořák, az egyik — még viszonylag tárgyilagosnak mondható — népszerű szlovák történész egyik munkájában [2] egyszerűen szlovákoknak és cseheknek fordítja Anonymus Gestájának 36. fejezetében a „sclavi et boemi” kifejezést. Szarkasztikusan megjegyzi, hogy Anonymus zagyvaságokat í rt, főleg Szlovákiával kapcsolatban, mert a csehekről, cseh fejedelemségről és a bolgárokról is tesz említést, de egy szót sem ejt a Nagymorva Birodalomról (!). „Egy dolog bizonyosnak tűnik. Árpád hadai után – akik minden bizonnyal egy olyan apokaliptikus pusztítást hoztak magukkal, amilyen egy ilyen hadjárattal jár, főleg, ha egykori ázsiai lovasokkal jön Európa felé — jött civil lakosság is, nem csupán pásztorok, hanem földművesek és kézművesek is. Megtelepedtek nálunk [sic] örök időre.” A könyv 302. olda lán található az egyik szlovákiai „csúcsmodell”. Egy képaláírás. A képen Szent István a Képes Krónika ábrázolásán egy S betű iniciáléjában (Stefanus) látható, egyik kezében harci zászló, másikban pajzs, hármashalmon kettőskereszttel. A képaláírás így szól: „I. István király, illusztráció a Bécsi Képes krónikából. Milyen erős lehetett a nagymorva hagyomány, hogy még a XIV. században, a heraldika virágkorában is arra inspirálta a festőt, hogy a heraldika előtti időkben élt első magyar uralkodót a pajzsán lévő kettőskereszttel ábrázolja.” Ebben a fejezetben éppen azt bizonygatja, hogy a kettőskereszt a szlovák nagymorva birodalom jelképe lett volna, holott még le is írja, hogy (egyelőre!) nem találták ennek régészeti nyomát sehol, de van elég okuk azt állítani, hogy ez így volt. Éppen Szent István fentebb jelzett ábrázolásával akarja közvetve igazolni, hiszen az Árpádok nemzetsége csak a szlovákoktól vehette át a jelképet. A szlovák történetírásban ugyanis a talán, esetleg, lehetséges, elképzelhető, minden való színűség szerint kifejezések bizonyíték értékűek. Így került be a szlovák alkotmány első mondatába a nagymorva hagyomány, és így lett országcímer az apostoli kettőskereszt. Mindezek után már ne csodálkozzunk azon, ha még a szlovák irodalmi szövegek is tele vannak olyan kijelentésekkel, hogy mi magyarok mindent a szlovákoktól tanultunk, vettünk át. Az nem zavarja őket, hogy a bizonyítottan szláv jövevényszavaink (pl. az egyházra és szervezeti rendszerre vonatkozóak) vagy délszláv, vagy pedig Árpádkor előtti keleti szláv eredetűek lehetnek. Sajnos ebben az elszlávosító nyelvészetben hatalmas szerepe volt annak a Knyiezsa Istvánnak, aki — nyelvésznek gondolva magát — ebben a folyamatban nem lovat, de egész ménest adott a szlovák történethamisítók alá. Ott is s zlovák eredetű szavakat talált, ahol a magyarba is latinból került, s onnan vették át tőlünk a szlovákok. A tankönyvek elégtételként jegyzik meg az augsburgi vereségről, hogy ezzel befejeződött Európa kirablása. Az újabb tankönyvek a kereszténység felvéte le, vagyis a magyar államalapítás utáni időszakról viszonylag objektív képet festenek, azzal a megjegyzéssel, hogy ezen a területen az ősszlovákok tovább éltek folyamatosan, magyar elnyomás alatt. Máshol azt róják fel, hogy a magyarok beolvasztották őket a magyar nemzetbe. Erre alapozta a kormánypénzen működtetett Szlovák Liga 1945 után a visszaszlovákosító programját. A tankönyvek és a történelmi kiadványok természetesnek tartják, hogy Szlovákia már korábban is létezett, és a szlovák nemzet történetének k orszakai: Szlovákok a Nagymorva Birodalomban, Szlovákia Magyarország része, a Habsburgok és Szlovákia, Szlovákia 19141918 között, Szlovákia Csehszlovákia része, az első Szlovák Köztársaság (19391945), Szlovákia a felújított Csehszlovákiában (19451992), az önálló Szlovák Köztársaság. A szlovák történelemkönyvek a Trianon előtti Magyarországot Uhorsko, a megcsonkított országot Maďarsko néven emlegetik. A keleti szlávok nevezték ugornak a magyarokat, a szlovákból viszont eltűnt a „g” hang, így lett az
