Reggeli Sajtófigyelő, 2009. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-11-25
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 11.25 . 15 Mesterházyt javasolja az MSZP elnöksége a párt miniszterelnökjelöltjének Budapest, 2009. november 24., kedd (MTI) - Mesterházy Attilát javasolja az MSZP országos elnöksége a párt miniszterelnökjelöltjének - jelentette be Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón. A pártelnök az elnökségi ülés szünetében újságíróknak elmond ta, hogy az országos elnökség a dönt ést egyhangúlag hozta meg; előtte konzultáltak a megyei elnökökkel is, ahol többségi támogatást kapott ez a javaslat. Közölte: szombaton a választmány vitatja meg az elnökség javaslatot, majd a választmány és az elnökség közös előterjesztéséről a december 12i kongresszus dönt. Lendvai Ildikó közölte: a választmánynak olyan jelöltet javasolnak, aki "a jövő embere", aki hosszabb távra is a magyar baloldal meghatározó személyisége lehet. Hozzátette: Mesterházy Attila frakcióvezetőként támogatta, és am íg szükséges támogatja az ország érdekében a kormány válságkezelő munkáját, de távolabbra tekint, részt vesz azoknak a lépéseknek a meghatározásában, amelyek a válság után szükségesek Magyarország számára. A politikus sajtónyilatkozatában azt mondta, o lyan jelöltet javasolnak, aki a fiatal politikus generáció tagja, de már hosszabb ideje bizonyított a párt legfelső vezetésében is. Olyan jelöltet javasolnak, aki egyszerre képviseli a folytonosságot és a megújulást; jól ismeri a párt életét Budapesten és vidéken, becsülik a baloldalon, de demokratikus elkötelezettsége miatt tisztelik a pártbázison túl is - mondta a pártelnök. Lendvai Ildikó szerint jelöltjük kemény vitatkozó, de sosem lépett fel megosztó szerepben sem párton belül, sem párton kívül . Hozzátette: Mesterházy Attila jártas az európai politikában és a nemzetközi baloldal világában, számára meghatározóak az európai értékek. Az MSZP elnöke hangsúlyozta: december 12től lesz miniszterelnökjelöltje az MSZPnek, és ezzel új összefogás és új korszak kezdődik a párt választási felkészülésében. Mesterházy Attila, az MSZP parlamenti frakcióvezetője azt mondta, hogy igent mo ndott a felkérésre. Az MSZP alelnöke elmondta, azért vállalja a jelöltséget, mert hisz abban, hogy az MSZP nemcsak az ország iránti bizalmat tudta visszaszerezni az eddigi politikájával, hanem a következő időszakban meghirdetendő politikájával a szocia lista párt képes lesz a bizonytalan baloldali szavazókat megszólítani, és képes lesz arra is, hogy a centrum józan, demokratikus, felelős szavazóit is megszólítsa. Mesterházy Attila azt mondta: "küzdő típus vagyok, olyan személyiség, aki az utolsó pill anatig harcol a célért, és az utolsó pillanatig harcol az igazáért". Hozzátette: erre a hozzáállásra szükség lesz, hiszen "110 százalékos hozzáállásra" van szükség, hogy a jelenlegi tendenciákat meg tudják fordítani, és hogy az MSZP sikeresen szerepelj en a választásokon. A frakcióvezető közölte: "egyet ígérhetek, nagyon kemény ellenfele, de nem ellensége leszek a mérsékelt és demokratikus jobboldalnak, egyben azt is szeretném jelezni, hogy kérlelhetetlen ellenfele leszek a szélsőjobboldalnak". Mesterházy Attila sze rint a következő időszak komoly kihívásokkal szembesíti az MSZPt, de egy jó csapattal, együttműködéssel és összefogással ezeknek meg tud felelni a szocialista párt. A sajtótájékoztatón nem lehetett kérdezni, mert a két politikus visszament az elnökség ülésére. vissza Politikai egyezményt akarnak a román liberálisok Geoana támogatásáért Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Bukarest, 2009. november 24., kedd (MTI) - Számos feltételt szabtak feltételül kedden a romá n Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezet ői a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) cserében azért, hogy a romániai elnökválasztás második fordulójában a szabadelvűek Mircea Geoanát, a PSD jelöltjét támogassák. Crin Antonescu, a PNL elnöke kijelentette: az egyik feltétel az, hogy Klaus Johannis nagy szebeni polgármester legyen a miniszterelnök, akit a liberálisok javasolnak erre a posztra. Leszögezte: a szociáldemokratákkal olyan politikai egyezményt szeretnének kötni, amelyben a számukra alapvető fontosságú liberális elvek szerepelnek. Hozzátette: a PSD, a PNL és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alkotta parlamenti többség elsődleges fontosságú érdeke az, hogy stabil kormánya legyen az országnak, amely képes véget vetni a gazdasági, politikai és erkölcsi válságnak. A liberális vezető ú jságírói kérdésre válaszolva elmondta: olyan közös kormányprogramot szeretnének, amely egyebek között adócsökkentést is tartalmaz. Jelezte, hogy az RMDSZ vezetőivel is egyeztettek, és kiderült: a két pártnak közös céljai vannak. Markó Béla, a magyar érdekv édelmi szervezet elnöke már Antonescu nyilatkozata előtt leszögezte: ők is támogatják egy olyan kormánykoalíció megalakulását, amely Klaus Johannist javasolja miniszterelnöknek. Az RMDSZ megegyezett a liberálisokkal, hogy az elnökválasztás második fordulój ára és a kormányalakításra vonatkozó tárgyalások idejére "szorosra fűzik kapcsolataikat".