Reggeli Sajtófigyelő, 2009. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-11-24
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 11.24 . 47 Băsescu eddigi önmagát hozta. Ér telmiségi hívei számára ő a korrupció élharcosa (bár a Ridzi- és Udreabotrányok, az elnök e két pártfogoltja melletti kiállása alaposan rácáfolt erre), a kommunizmus elítélője, a pragmatikus vezető, akinek a korábbi passzív elnökökhöz képest aktív, erélye s, kezdeményező szerepe van számos pozitív folyamat elindításában. Előnyben volt a társaihoz képest, mivel eddigi megvalósításokat tudott felsorolni, amelyek sokban igazolták, alátámasztották az általa elmondottakat. (Persze saját sikernek állított be olya n folyamatokat is, amelyekben korábbi kormányoknak, az egész parlamentnek is szerepe volt, mint erre különben Geoană figyelmeztette is). A rá szavazó tömegek körében kialakult kép szerint ő a „nép gondoskodó atyja”, de ugyanakkor „a nép egyszerű fia” is, a ki nem távolságtartó („leereszkedik” a néphez, előszeretettel vegyül el a tömegben). „Olyan közülünk való egyszerű ember, mint mi”, egyszerű, közérthető a beszéde. Szalonképtelen elszólalásai (pl. az újságírónők sértegetése), botrányos megnyilvánulásai (pl . A Becalival való iszogatás után volánhoz ült) szintén ezt a képet erősítették. Az értelmiségiek elvont szövegeitől hidegrázást kapó képzetlen, lumpen rétegeknek ez is szimpatikus. Továbbá sikerült a gyűlölt, népnyúzó politikusok elleni harcosként is elad nia magát, mintha ő maga nem is ebből a rétegből vétetett volna. Mostanig mintha feltétel nélkül bízott volna aggresszivitásának sikerében és abban, hogy bármilyen konfliktusból ő kerül ki győztesen, de ezúttal mintha nem ő vezetett volna a támadások, nega tív kampány tekintetében. Legalábbis ezt a hatást keltette azzal, hogy célpontjai inkább a pártok, politikusok általában, nem annyira a két vele szemben álló vitapartner volt. A Băsescura jellemző agresszív, támadó stílust Antonescu próbálta utánozni. A l iberálisok a kampány végén bevetettek néhány ilyen jellegű szórólapot, úgyhogy várható volt ez a bedurvulás. Băsescunak ez a stílus bejött, sok hívet szerzett ezzel magának, bár a kormányválság óta esett népszerűsége. A PNLs kampánystáb valószínűleg arra alapozott, hogy az elmúlt időszakban sok embernek elege lett Băsescu konfliktuskereső és gerjesztő tevékenységéből, és azt remélték, hogy most Antonescuban fogják meglátni az „új erős embert”. Nem tudom, mennyit emelt ez a stílus a liberális jelölt népsze rűségén, de a stratégia kiötlői elfelejtették, hogy a tömegek szemében Băsescu agresszivitásának célpontjai éppen az a politikus gárda, amelynek Antonescu is része. Antonescu Băsescunak „a nép egyszerű fia” imázsát is le próbálta koppintani, és nem a töké letes, távoli államférfit eljátszani. Az utlosó két percben, amikor magáról beszélt, azt vallotta: „normális ember vagyok, aki politizál. Sok hibám van, néha felmérgelődök, de azért, mert érdekel. Időnként nem kapom a szavakat, de én vagyok, valós személy vagyok, akit senki nem irányít a háttérből. Saját erőmből jutottam idáig, és olyan személyek segítségével mint ti.” Ezzel a szöveggel nyilván azt a tábort célozta, amelynek Băsescu nyerte el szimpátiáját az efféle retorikai fogásokkal. Antonescu is megprób álta leépíteni az antipatikus politikus robotképét, az értelmiségi, a tanár imázsát közelebb vinni a műveletlenebb rétegekhez is. Viszont ami Băsescunak a vérében van, az tőle ha nem is hiteltelenül, de egyelőre szokatlanul hangzott. Băsescu támadó stílu sának másik jegye az irónia, a csípkelődő megjegyzések, helyben improvizálás (volt is a tarsolyában néhány előkészített beszólás, mint pl. Antonescu parlamenti hiányzásai). Antonescunak ez nem ment olyan jól, az irónia hiányzott, támadásai frontálisak, sze mélyeskedőbbek voltak mindkét irányba. Másfelől Băsescunak a tökéletlenséget nem kell hangsúlyoznia, ott vannak az említett szalonképtelen megnyilvánulasai, de elég már a megjelenése is: a nem szimmetrikus szemhéjak („a szeme sem áll jól”), a kopaszodó fej (korábban esetlen nagy tinccsel), gyűrött arc. A vita vége felé bedőlve, olyan testtartással figyelte partnereit, hogy nehéz volt eldönteni, most a hallásával is baj van, vagy ennyire feszült figyelemmel követi kihívóit, netán egy ugrásra kész tigrisre ak ar hasonlítani. Ugyanakkor a mosolya is természetes, míg két ellenfele fanyarabb, szigorúbb természetű. Tehát a külsőségeket illetően Băsescu volt előnyben. Antonescunak harmadikként nem volt sok kockáztatnivalója, ezért mindent vagy semmit alapon megkocká ztatta ezt a mindenkit támadó szerepet. Míg Antonescu és Băsescu a keménykedésre alapoztak, Geoană a diplomatikus, a konszenzuskereső bölcs vezetőre vágyók szavazataira hajtott. (Amúgy retorikájának tartalmát illetően fő célzottai természetesen a szegény rétegek voltak.) Felmérte, hogy saját terepén nem tudja megverni Băsescut, olyan pozitív képet keresett, ami ennek ellentéte, és ami neki, a karrierdiplomatának fekszik. Azt a képet próbálta kialakítani magáról, szerintem elég jól, hogy ő lesz az a vezető, aki képes megoldani a jelenlegi politikai válságot. A nagy „mediátor”, a bármilyen körülmény közt is konszenzusra törekvő békés, bölcs államférfi. Bár a jóérzés a liberális vezér kampányának a szlogenje volt, e vitában ez inkább Geoanăt jellemezte. Ezt a kártyát játszotta ki végig. Volt amikor meg is kérte a moderátort, tegye pontra Antonescut, személyeskedő támadására nem reagált, mintha ő fölötte állna az ilyen
