Reggeli Sajtófigyelő, 2009. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-11-20
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Fő osztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 11.20 . 27 kezdve előbb a csehek ellenében fogalmaztak meg szlovák törekvéseket a politikai és intellektuális elitek, 1993 óta meg a kisebbségekkel, főleg a magyarokkal szemben határozzák meg önmagukat mint államalkotó nemzetet… – A Szlovákiában naponta nyomon követhető hosszú távú koncepciótlanságnak van üzenete, mégpedig az, hogy a szlovák nem zet önmagát Szlovákiában kizárólagos nemzeti hatalomként fogalmazta meg. Ez az eszme, bár most bontakozik ki igazán, már korábban is jelen volt. Amikor 1968ban néhány hónapig úgy működött a társadalom, mintha demokratikus lenne, észlelhető volt, hogy a sz lovák nemzet csak egynemzeti koncepcióban képes gondolkodni. Országkoncepciójuk a mai napig nincsen, illetve egyetlenegy dolog olvasható ki a történésekből: kizárólagos nemzetállamot akarnak. Nem olyan értelemben, mint a nyugateurópai nemzetállamok, ahol a nemzet nem az etnikumot jelenti, hanem a polgárok összességét, a politikai nemzetet, itt, Szlovákiában az etnikai szlovák nemzetet tekintik meghatározónak. Egyelőre ez látszik a jövőképnek is. – Ilyen körülmények között mire alapozhat a szlovákiai magy ar politizálás? Milyen tapasztalatokat szereztek az elmúlt húsz évben? – A szlovákiai magyar politizálás nem sokat fejlődött az elmúlt húsz évben – bár ez jellemzi Szlovákia egészét is – , s ez anomáliát csak annyiban jelent, hogy a kiszolgáltatottságunk és számbeli kisebbségi mivoltunk miatt mi érzékenyebbek vagyunk a demokrácia elveinek a megsértésére, mint a többség. Ami viszont az érdekérvényesítési képességünket illeti – mert a politikának ez az egyik fő eleme – , sokkal rosszabbul állunk, mint a többi s zlovákiai párt. Mivel Szlovákiában nincsen politikai nemzet, nagyon szűkre vannak szabva a magyar kisebbség politikai érdekérvényesítésének a határai. – Ön megpróbálta néhányszor feszegetni ezeket a határokat. Volt egy nagyon érdekes tanulmánya, amelyben társnemzeti viszonyt vázolt fel a különböző nemzetiségű állampolgárok között. – Demokráciában megvalósítható lenne, de egy olyan országban, ahol a demokrácia csak szerkezetileg van jelen, ám nem működik, ott kivitelezhetetlen. Ha az elmúlt 150 év politik atörténetét nézzük, egyértelműen mutatja, hogy az osztrákmagyar birodalom bukási lehetőségét is az határozta meg, mennyire tudtak egyenrangú viszonyokat kialakítani a monarchiában élő népeknemzetek között. Mivel ezt nem tudták megteremteni, azok a népek, amelyeket sújtott az egyenlőtlenség, kaphatóvá váltak arra, hogy az államot szétverjék. E szempontból értem a szlovákok félelmét. Ők sem hajlandók egyenrangú partnernek, társnak elismerni a magyarokat, és ezért attól félnek, hogy az egyenrangúság hiánya S zlovákiában a magyarokat ugyanabba az irányba fogja vinni, mint ahova vitte a szlovákokat, a cseheket, a románokat, a szerbeket az OsztrákMagyar Monarchiában… – Az elmúlt húsz évben a szlovákiai magyar politizálás sokféle utat bejárt, próbált politizáln i szlovák párton belül, volt ellenzékben, csendestársként támogatta a Moravčíkkormányt, volt kormányon, mégsem sikerült megváltoztatni a szlovák politika viszonyát a magyarokhoz, még a volt koalíciós partnerek esetében sem. Úgy is fogalmazhatnék: a magyar politika sok fontos érdekről lemondott, cserébe semmit nem kapott. Miért? – 1990ben az FMK lényegében beállt egy népfrontba, megkapta a juttatásait, 1992ig kormányzati tényező volt. A másik két magyar párt nem állt be ebbe a népfrontba, így ellenzékben politizált. 1994ben viszont érdekünk volt, hogy a Mečiarkormány megbukjon, mert ezzel próbáltuk elodázni azt a közigazgatási területi átrendezést. ’94 őszén azonban visszatért a megbuktatott kormány, s amit elodázni próbáltunk, 1998 őszéig a nyakunkba sz akadt. Mi ez ellen kötöttünk szövetséget azokkal a szlovák pártokkal, amelyekkel – úgy véltük – együtt lehet működni. De számukra is volt egy kívülről, Brüsszelből és Washingtonból megszabott feltétel: hogy a magyarokkal szövetségre kell lépni. Kettős igén y fogalmazódott meg akkor a szlovák politikával szemben: a magyaroké és a külföldé, amelynek hátterében nem a magyarszeretet állt. Washingtonban és Brüsszelben úgy gondolták, a magyarok komoly társadalmi tényezők mind Szlovákiában, mind Romániában vagy a D élvidéken, tehát konfliktusforrást jelenthetnek, de ha bekerülnek a hatalomba, ellenőrizhetővé válnak, az autonómiatörekvéseiket korlátozni lehet. Sőt, ha meglebegtetik előttük a kormányzati lehetőséget, azonnal fellép az önkorlátozás is a magyar kisebbség i politikában. Ez most már így működik. – Ennek vetületében az uniós tagság mennyit javított a demokrácia helyzetén Szlovákiában és a posztkommunista térségben? – Paradox lesz, amit mondok. A belépésig, 2004. május 1ig javította, utána pedig rontotta a h elyzetet. 2004 májusáig nagyon szigorúan figyelték a csatlakozásra ítélt országokban a belső viszonyokat, a felvételt követően azonban már semmi nem érdekli őket a gazdaságon, a piac bővítésén kívül. Bár azt azért hozzá kell tenni, hogy a már 1950ben megf ogalmazott alapérték, a gazdasági alapú szolidaritás ma is működik.
